Sunshine In My Heart

51.fejezet

"Ismerős idegen"

Sziasztok!.:)
 Sikerült beleesnem valami nyavajába,szóval most itthon vagyok és annyi időm van,mint a tenger!.:) Gondoltam megleplek benneteket és hamarabb hozom ezt a részt!Plusz,tekinthetjük úgy is,hogy ezzel a résszel ünnepeljük meg a fiúk Where We Are turnéjának első napját!.:) Sok sikert a mi Galambocskáinknak!.<3 :P Nektek pedig jó olvasást!.:)

UI.:Köszönöm a komikat!.:) Aranyosak vagytok!<3 

 2014.November.14. (Péntek)

 17:13

*Harry szemszöge*

-Mi van?!!!-kérdeztem vissza,mert azt hittem,hogy rosszul hallottam.Az nem lehetséges,hogy Beckynek emlékezetkiesése van!Nem lehet velem ennyire kegyetlen a sors!!
-Igen...de jó hír,hogy az orvos azt mondta,hogy csak átmeneti és mindenre emlékezni fogok.-tájékoztatott.-Előbb utóbb...-tette hozzá halkan,de én meghallottam.
-Ezt nem hiszem el!!!Az istenit!!-csaptam az ágy szélére,de azonnal megbántam.Nem is akartam hangosan mondani,csak úgy kicsúszott a számon.Az ütést meg pláne nem terveztem!Ráadásul elég erősen ütöttem az ágyra,és szegény Beckyre a szívrohamot hoztam rá.Ijedt arccal nézett rám,amitől úgy éreztem,mintha Őt ütöttem volna meg.Pedig egy újjal sem értem hozzá.Soha nem bántanám!-Bocsánat!Én nem ....-kezdtem el magyarázkodni,de gyorsan közbe vágott.
-Ne!Semmi baj.Gondolom,hogy ez neked sem lehet könnyű.-vigasztalt egy édes mosollyal az arcán,ami engem is mosolygásra késztetett.Még mindig olyan....Beckys volt.
-Még most is pont úgy viselkedsz,mint ezelőtt,pedig nem is emlékszel rám.-simítottam meg az arcát.Muszáj volt hozzá érem.Enyhítenem kellett azt a borzalmas kínt,amit abban a percben éreztem.Nem emlékszik egyetlen egy boldog pillanatunkra sem.Nem tudja,hogy mit éltünk meg együtt.Nem tudja,hogy mennyire szeretem.Meg akartam csókolni,de azzal már tényleg átléptem volna azt a határt,ami valójában már ott sincs.De ezt ő nem tudja,hiszen az első csókunkra sem emlékszik.Arra a csókra,amivel valóra váltotta az egyik álmomat.Nekem felfoghatatlan,hogyan lehet azt elfelejteni!

Láttam a zavarodott tekintetét,amikor hozzáértem.Nem akartam megijeszteni a túlzott közeledésemmel,ezért inkább gyorsan felálltam.Le kellett győznöm a vágyat,hogy magamhoz szorítsam és soha többé ne engedjem el.
-Egyáltalán nem emlékszel semmire?-kezdtem el beszélni,hogy megtörjem a kínos csendet.-Pollyra sem?
-Polly a legjobb barátnőm!-mondta azonnal.A szemeim tágra nyíltak és nem értettem.Hogy lehet az,hogy rá emlékszik,de rám nem?!Bizonyára észrevette az értetlen arckifejezésemet,mert folytatta.-Már volt bent és elmesélte,hogy 13 éve vagyunk legjobb barátnők.És a családom is bent volt.Tudtad,hogy van egy öcsém?!-kérdezte jókedvűen.
-Igen,tudtam.-nevettem el magam.
-Jah...hát persze!Miért ne tudnád?!-csapott a homokára.-Bocsi,csak néha hajlamos vagyok elfelejteni,hogy rajtam kívül mindenkinek megvannak az emlékei.-kezdett el magyarázkodni.Igazán aranyosnak találtam.
-Semmi baj.-legyintettem mosolyogva.Nem akartam,hogy feszélyezve érezze magát a közelemben,de nem tudtam elkerülni.Egy idegennel az ember soha sem nyugodt.És akár tetszik,akár nem...jelenleg én is csak egy idegen vagyok a számára.-És..Polly mondott valamit rólam is?-egyszerűen muszáj volt megtudnom!
-Hát,az attól függ,hogy ki vagy!-mosolygott én pedig elnevettem magam.A humorérzéke az biztos nem tűnt el,mert még mindig vannak frappáns beszólásai.Nagy levegőt vettem,majd válaszoltam neki.
-Harry...-böktem ki a nevemet és vártam a reakcióját.

*Becky szemszöge*

Ahogy kimondta a nevét az "ismerős idegen",egyre jobban éreztem valamiféle kötődést iránta,de semmi konkrét nem ugrott be.Mondjuk én már azt is furcsálltam,ahogy reagált a hírre,miszerint amnéziás vagyok.Először nem hitte el,majd nagyon dühös lett.Megijedtem,de nem féltem tőle.Amikor pedig az ujját gyengéden végig húzta az arcomon,teljesen megnyugodtam.Az agyam nem emlékszik rá,de olyan,mintha a testem nagyon is jól tudnád ,ki Ő.Tudtam vele beszélgetni,anélkül,hogy keresnem kellett volna a megfelelő szavakat és nevettem,anélkül,hogy vissza fogtam volna magam.De ki lehet ő?
-Hahó!-húzta el a kezét az orrom előtt,mivel túlságosan belemerültem a gondolataimba és nem figyeltem rá.
-Bocsi.-pislogtam egy párat.-Csak egyszer jöttél szóba.Ha egyáltalán rólad volt szó és nem egy másik "Harry" nevezetű valakiről.Kérdezte,hogy emlékszem-e rá.De semmi más!-mondtam őszintén.Úgy éreztem,hogy mindenről tudnia kell.Elszomorodott.Szomorú volt,amiért nem tudtam emlékezni rá.-Várj!Van még valami!-ugrott be hirtelen.Felkapta a fejét és kíváncsian,reménykedve várta,hogy folytassam.Odanyúltam a telefonomért és megkerestem az egyik képet,amit Pollyval nézegettünk.-Ez te vagy?-kérdeztem tőle,miközben felé tartottam a telefont és rá mutattam arra a személyre,akiről úgy véltem,hogy ő az.
-Igen,én vagyok.-mosolygott rám.Látszott az arcán a boldogság.Örült annak is,hogy erre sikerült rájönnöm.
-Oké,szóval összegzem.-itt vettem egy nagy levegőt,majd folytattam.-Van egy banda,a One direction.Te vagy Harry és ebben a bandában énekelsz Niallel,Liammel,Louissal....és...öhm...várj ne segíts!Valami "Z" betűs...
-Zayn.-segített ki.
-Óh,igen!Szóval velük.Ugye?Remélem Polly jól mondta.-kicsit kínosnak éreztem a szitut,de látszólag ez őt nem zavarta.
-Pontosan!-bólintott egy nagyot.-És mi vagyunk az egyik legnépszerűbb fiúbanda a világon.-tájékoztatott büszkén.
-Aha.-bólogattam én is.-De várj!Én azt hittem,hogy csak valami városi zenekar vagytok,akiknek van egy pár száma.Gondoltam azért van annyi zeném tőletek,mert régi ismerősük vagyunk,esetleg jó barátok.-gondolkodtam hangosan.-De akkor miért vagy itt,ha olyan híres vagy??-kérdeztem kíváncsian.Tényleg nem értettem,hogy mit keres egy világsztár az én kórházi szobámban,miután felébredtem a kómából.Valahogy minden olyan zavaros volt!
-Öhm...mi..-kezdett bele,de befejezni nem tudta.

Az ajtó kicsapódott és Polly úgy jelent meg,mint valami kísértet.A szívbajt hozta rám!Ma már másodjára.
-Harry?!!-nyíltak tágra a szemei.-Te meg,hogy kerülsz ide?!!-kérdezte meglepetten.
-Repülővel.-viccelődött a göndör hajú srác.-Amúgy én is nagyon örülök,hogy látlak.-vigyorgott,majd felállt és elindult Polly felé.Széttárta a karjait,de Polly meg sem moccant.-Na!Ne csináld már!!Alig két napja mondtad,hogy már nem haragszol rám.Szóval mostmár igazán megölelhetsz,még ha nem is szereted az ilyesmiket.-kérlelte kedvesen barátnőmet.Érdekes,hogy erre a fiúra mindenki haragszik.Ahogy tőle hallottam én is haragudtam rá,most meg Polly is.Vajon mit csinálhatott?
-Hajh!-sóhajtott Polly megadóan,majd engedte Harrynek,hogy megölelje,de ő nem ölelt vissza.-Akkor hogy is kerültél ide?-kérdezte megint,miután elhúzódtak egymástól.
-Már mondtam,hogy repülővel.Tudod az az izé,ami a levegőben közlekedik.-vigyorgott Harry.
-Ha-ha.Mint mindig most is nagyon vicces vagy Harry.-mosolyodott el Polly gúnyosan.Nem voltak rosszban,de tapintható volt az éle a beszélgetésüknek.Nem tudtak egymás közelében feloldódni,és Pollyn érezni lehetett,hogy neheztel valamiért.Csak tudnám,hogy miért!!

Polly megragadta Harry vállát és megfordította.Így mind a ketten háttal álltak nekem.
-Ugye nem árultad el neki,hogy kije vagy?-kérdezte Polly a lehető legcsendesebb hangerőn,ami még lehetséges volt a beszédhez.
-Még nem.Miért?-kérdezte a titokzatos fiú ugyancsak halkan.
-Majd kint elmondom.-súgta Polly.Úgy akarták,hogy ne halljam,de csak amnéziás vagyok,nem pedig süket!Hülye meg főleg nem!Ezt jobb,ha észben tarják!-Bocsi,hogy itt hagytalak.-fordult vissza felém Polly,majd Harry is követte a példáját.-Kárpótlásul hoztam neked gofrit.-mosolygott és felém nyújtotta.

Az édeskés illat betöltötte az egész szobát.A tetején hatalmas habréteg tornyosult.A habra apró áfonyaszemeket szórtak és egy pár menta levél is díszítette.Ha jól láttam gyümölcs krémmel volt megkenve.A nyál összecsordult a számban,ha rágondoltam az ízére.Sürgősen ennem kellett belőle!

-Óh,de jó.Köszi.Azt szeretem.-mosolyodtam el és már nyúltam is az édesség után.
-Mi?!-barátnőm hangja legalább két oktávval magasabb lett,ahogyan ezt az egy szót kiejtette és egy gyors mozdulattal elhúzta előlem a gofrit.Meglepődtem,és már majdnem hisztisen ráüvöltöttem,hogy azonnal adja vissza,de neki hamarabb sikerült szóhoz jutnia,mint nekem.-Emlékszel arra,hogy szereted??-kérdezte.Tényleg!Fel sem tűnt!Ez az első dolog,ami beugrott a One Direction dalszövegein kívül.Boldogan bólogattam barátnőm kérdésére.-Oké,akkor megyek és szólok az orvosnak.-mosolygott és azzal a lendülettel fordult is meg.Már éppen szóltam volna rá,hogy hová viszi a kajámat,de nem vitte el.-Ezt fogd meg!-nyomta Harry kezébe az édességet,majd elviharzott.

Egy pillanatig Harry is és én is csak álltunk,mert fel sem fogtuk,hogy mi történt.Én azt tudtam csak,hogy baromira éhes vagyok és Harrynél van az egyetlen ehető dolog,amit két napja láttam.A kórházi kaja borzasztó!
-Oké.Azt hiszem,hogy ezt inkább oda adom neked,mielőtt fel nem falsz!-nevette el magát Harry.Odajött az ágyam mellé és felém nyújtotta a gofrit,de még mindig nevetett.Valószínűleg olyan lehettem,mint egy kiéhezett ragadozó.Ebből a kiéhezett igaz volt,a ragadozó már annál kevésbé.
-Hmm...ez finom.-mondtam teli szájjal,amikor megízleltem az első falatokat.Harry csak mosolygott és nézte,ahogy eszek.
-És rám még mindig nem emlékszel?-kérdezett rá végül,de maga sem gondolta komolyan a kérdést,hiszen a végét elnevette.
-Öhm..nem.Szerintem nem fog az egész életem az eszembe jutni 2 perc leforgása alatt.-mosolyogtam vissza.
-Gondoltam.Csak bepróbálkoztam!-rántotta meg a vállát.Egy cseppet mintha szomorú lett volna.Szegény nagyon várja,hogy visszatérjen az emlékeztem.Attól tartok,hogy még várnia kell egy darabig!

2014.November.17. (Hétfő)

/3 nappal később/

08:41

 
Amióta eszembe jutott,hogy szeretem a gofrit,sorban villannak be a különböző dolgok.Például az,hogy nem tudok úszni,szeretek zenét hallgatni és,hogy tudok gitározni.Anyuék már be is hozták a gitáromat és meglepődtem,amikor simán eljátszottam a dalokat,amiket a baleset előtt tanultam meg.Emlékeztem mindre,és akár meglepődtök,akár nem,a többségük One Direction szám volt.Valamint arra is rájöttem,hogy imádom a macskákat.Ez utóbbit úgy sikerült megtapasztalnom,hogy Louis hozott nekem egy macskás pulóvert én meg totál oda voltam érte.Jah,igen!Megismertem mind az 5 tagját a bandának.Még szombaton látogattak meg és azóta mindennap jönnek.El nem tudom képzelni,hogy nem emlékszem rájuk!Mindegyikőjüknek annyira karakteres a viselkedés és a jelleme,hogy lehetetlennek tűnik "csak úgy" elfelejteni őket.Különleges emberek és igazán kedvesen viselkednek velem.Mindig próbálnak megnevettetni,amikor itt vannak.Élvezem a velük töltött időt,még ha nem is tudom,hogy ezelőtt milyen volt a kapcsolatunk.Merthogy arról senki sem hajlandó beszélni egy szót sem!Azt mondják,hogy majd eszembe jut az is.Már pedig én akkor is kíváncsi vagyok rájuk!

Jó,nem vagyok telhetetlen,de azért zavart,hogy olyan lényegtelen dolgok jutottak az eszembe,mint hogy szeretem a macskákat és nem tudok úszni.Ezek nélkül az információk nélkül simán élhettem volna tovább az életemet.Ha mást nem úgy is rájöttem volna egy idő után!Viszont az már kezd tényleg idegesítő lenni,hogy nem emlékszem a saját családomra és a barátaimra.És még az is rátesz egy lapáttal,hogy mindenki úgy beszél velem,mintha minden a legnagyobb rendben volna.Pedig egyáltalán nincs!Amikor beszélgetek valakivel,nem tudok arra figyelni,amit mond,mert arra koncentrálok,hogy emlékezzek.Folyamatosan azon agyalok,hogy vajon ki lehet ő,mióta ismerjük egymást,mit tud rólam,milyen kapcsolatban állunk és egyebek.Már nem sokáig fogom bírni!Legalább azokra az emberekre emlékeznék,akik fontosak nekem!Legszívesebben világgá mennék!Elmennék egy olyan helyre,ahol amúgy sem ismernek és mindent tiszta lappal kezdhetek.Nem sajnálnának a baleset miatt,mert egyszerűen nem tudnának róla.Mennyivel egyszerűbb lenne elmenekülni!

09:11

*Harry szemszöge*

-Jó reggelt!!-köszöntük Beckynek,amikor beléptünk az ajtón.Úgy döntöttünk,hogy most mind az öten egyszerre látogatjuk meg.Még egy meglepetést is kitaláltunk,hátha eszébe jut,kik vagyunk neki.
-Sziasztok!-köszönt vissza boldogan.-De sokan vagytok!-állapította meg mosolyogva,amikor végig nézett a kis társaságunkon.
-Igen,mert egy óra múlva dolgunk van és az elég sokáig el fog húzódni.Valószínűleg estig haza sem érünk.Szóval ma nem tudtunk csak így jönni.De,ha zavarunk akkor szólj és....-magyaráztam neki.
-Nem,dehogy!-vágott közbe.-A semmit tevésben nem tudtok mit megzavarni!-legyintett.-Keressetek magatoknak helyet.Ide is ülhettek,ha szeretnétek,mert nem hiszem,hogy máshogy elfértek.-ütögette meg maga mellett az ágyat.Gondoltam,kapok az alkalmon és így közel lehetek hozzá legalább egy kis időre,de valaki megelőzött.
-Én akarok!!-visított fel Niall,majd beugrott Becky mellé és szétterült mellette.Még pislogni sem volt időm,nemhogy reagálni rá!
-Persze Niall!Feküdj csak le!!Helyezd magad kényelembe!Ne is zavarjon,hogy "véletlenül" leesek az ágyról!-nevetett Beck,majd egy kicsit feljebb csúszott,nehogy tényleg a földön végezze.Nem szóltam rá Niallre.Csak mosolyogva leültem az egyik fotelbe és néztem Beckyt,aki boldogan nevetgélt Niall hülyeségein.Örültem,hogy nevetni látom.Ilyenkor olyan,mintha nem lenne semmi baja.Mintha a régi lenne.Mintha mindenre emlékezne és nagyon jól tudná,hogy szeretem.De sajnos nem így van...

09:45

Becky most végzett a reggelijével,nekünk meg nemsokára mennünk kell.Úgy éreztem eljött a megfelelő idő arra,hogy elkezdjük a tervet,amit még otthon találtunk ki.Igazság szerint már 3 napja gondolkodtunk rajta,mire sikerült normálisan kitaláljuk a részleteket is.Úgy beszéltük meg,hogy én jelzek,ha mehet.A jel pedig 3 darab tüsszentés volt.

-Hapci.Hapci.Hapci.-színleltem.A hatékony előadás kedvéért még egy zsepit is előkaptam.Mindenki rám nézett,én pedig mindent sejtető pillantást vetettem a fiúknak.
-Egészségedre!-mosolygott rám édesen Becky.
-Köszi.-mosolyogtam vissza,majd a zsepit visszagyűrtem a zsebembe.
-Szerintem te megfáztál.-jelentette ki Becky.-Szóljak Ednek,hogy nézzen meg??
-Nem,nem kell.Jól vagyok.-mosolyogtam tovább.
-Biztos?Nincs lázad??Gyere ide,hogy megnézzem.-intett.A többiekre pillantottam,vállat vontam és vigyorogva odaléptem Becky mellé.Hirtelen megfogta a felsőmet és lerántott magához.Annyira meglepett ezzel,hogy majdnem ráestem.Épphogy meg tudtam magam támaszkodni az ágy szélén.A következő pillanatban már azt éreztem,ahogy ajkait a homlokomra tapasztja.A szívem kihagyott egy jó pár ütemet,a szemem becsuktam és megmarkoltam a lepedőt.Lefagytam és éreztem,ahogy a forróság elönti a testemet.Már nagyon rég nem ért így hozzám és ez hirtelen túl sok volt.Nem készültem fel rá.-Hm...úgy tűnik,hogy nincs lázad.-állapította meg Becky.Talán beteg nem voltam,de a testhőmérsékletem fokokkal emelkedett ettől az egy,ártalmatlan tettétől.-Jól vagy??-kérdezte aggódva.Csak álltam ott az ágyára támaszkodva és néztem.Nem szóltam semmit,csak azon gondolkoztam,hogy mi lenne,ha megcsókolnám.Lehet,hogy eszébe jutna minden és nem lenne ez a szenvedés.
-Khm!-köhintett Niall,ezzel engem kizökkentve az igencsak zavaros gondolataimból.
-Na!Te is megfáztál?Mi ez,valami járvány??-nézett Becky Niallra.

Ebben a pillanatban Louis és Zayn elnevették magukat.Csodáltam,hogy eddig vissza bírták tartani,mert így utólag belegondolva elég vicces lehetett a helyzet.Én is elmosolyodtam,sőt még Becky is bár biztos vagyok benne,hogy ő nem azon nevetett,amin mi.

-Elkérhetem egy kicsit??-bökött Niall Becky gitárjára,ami az ágy melletti sarokban álldogált.
-Persze!-vágta rá készségesen barátnőm és kíváncsian figyelte,hogy mi fog történni.Elhelyezkedtünk nagyjából egymás mellett és Niall pengetni kezdett.

"Your hand fits in mine like it's made just for me
But bear this mind it was meant to be
And I'm joining up the dots with the freckles on your cheeks
And it all makes sense to me"-csendültek fel az első sorok.

A dal folytatásában Becky azt sem tudta,hogy kit figyeljen.Ide-oda kapkodta a fejét közöttünk,ami mosolygásra késztetett.Látszott rajta,hogy tetszik neki a rögtönzött "koncert".Azt reméltem,hogy az én részem egy kicsit jobban fog tetszeni neki,ezért a szólómnál bele adtam mindent.A szemébe néztem,próbáltam a tekintetemmel ráébreszteni arra,hogy szeret.

"I know you've never loved the sound of your voice on tape
You never want to know how much you weigh
You still have to squeeze into your jeans
But you're perfect to me

I won't let these little things slips out of my mouth
But if it's true, it's you, it's you, they add up to
I'm in love with you and all these little things"