2014. március 29., szombat

 44.fejezet

"Mondja,hogy CSAK engem szeret..."


Heyhooo Halihóó!.:D

Csak úgy szárnyaltam a boldogságtól a napokban.:) Annyi díjat kaptam,hogy nem győzöm kitenni őket!És hát az oldal nézettsége rövid idő alatt hatalmasat ugrott!!!Tényleg nagyon szépen köszönöm mindenkinek,aki itt van velem!.<3   De félre a hegyi beszéddel,itt a mai rész!Nem tudom,hogy mit fogtok szólni hozzá,de remélem kellőképpen átadom nektek a dolgokat!Puszi mindenkinek.:) <3

2014.Augusztus.14. (Csütörtök)
20:16

*Becky szemszöge*

Végre valahára sikerült elkészülnöm.Azt a ruhát vettem fel,amit Harry ajánlott.Furcsa,hogy fiú létére mennyire ért a női ruhadarabokhoz is.Teljesen megbíztam az ízlésében!A hajamat is megcsináltam,a sminkemet is,szóval indulhattunk.Miután lementünk a recepcióhoz,megvártuk a többieket és már mentünk is.

20:41

-Te jó ég!Mennyi paparazzi?!!-hüledezett Polly.
-Nyugi Poll.Csak annyi a dolgod,hogy mosolyogj!Ne szólalj meg,ne nézz a szemükbe,vagy ha mégis belenézel,ne pislogj!És semmiképp ne rázd a fejed,mert ezek mindent félre értenek és azt hiszik,hogy az ő kérdésükre válaszoltál!-utasította Niall.
-Azért nyugtass meg,hogy levegőt vehetek!-viccelődött barátnőm.
-Hát persze!-puszilta meg Niall.Még mindig nem sikerült teljesen megszoknom,hogy az én legjobb barátnőmnek pasija van.Engedi neki,hogy megfogja a kezét,megölelje és megpuszilja.Én már több,mint 13 éve a barátnője vagyok és nekem nem lehet!Kivéve a különleges ünnepnapokat,értem ezalatt a karácsonyt és a szülinapokat.Még a végén féltékeny leszek az ír manóra!:D


Miután átverekedtük magunkat a fotósok tengerén,egy klubszerű helyiségben találtuk magunkat.És ha valami mondható hatalmasnak,ez biztosan az volt!Maga az épület több szintre épült,ahogy láttam össze vissza.Minden felé 2-3 fok lépcső,ami éppen megemelte a talajt.Színes ledlámpák lógtak le a plafonról,minden rózsaszín és kékes-lila volt.Rengeteg asztal,bárszék és fotel adta a berendezés tárgyait.Az asztalokon üveg lámpák,a DJ a pult mögött,pincérek mindenfelé.Teljesen lenyűgözött a hely!

A hangulatot Louisnak már akkor sikerült megalapoznia,amikor átléptük a küszöböt,ugyanis hasra esett egy kábelben.Elmondani nem tudom,hogy milyen jót nevettünk rajta!Mikor sikerül felkaparni a répakirályt a földről,eltipegtünk egy asztalig és leültünk mind a 7en.
-Hozok piát!-pattant fel Lou.
-Csak vigyázz a gonosz kábelekre!-szólt utána nevetve Hazza.
-Jó,szerelmem!Vigyázok!-kiabált vissza Louis,majd eltűnt a tömegben.Hogy ezek soha nem unják meg egymás becézgetését!.:D

23:53

Az emberek,nagy részük velünk egykorú,a zene ütemére ringatták a csípőjüket.Ha akartam volna,akkor sem lehetett volna nem észre venni,hogy mennyire túlfűtött az,amit csinálnak.Nem bírnak a hormonjaikkal!Ismerős helyzet!Harry is pont ilyen!Az én kis szamárcsődöröm!

Jó sok koktél után,a srácok még mindig beszámítható állapotban voltak,kivéve Zaynt és Louist.Harry és Niall próbálták magukat türtőztetni,mivel Polly és én megkértük őket.Ez az utolsó éjszakánk velük,és nem igazán akarjuk úgy eltölteni,hogy őket támogatjuk,mert járni is alig bírnak a piától.Liam meg a veséje miatt nem ihat,csak kevés alkoholt,így jó volt az arány.Piások 2,józanok 5! :P
-Hát haver!Én még szomjas vagyok!-verte hátba Louis Zaynt,aki az ütés hatására leesett a bárszékről.Hirtelen levegőt is elfelejtettem venni az ijedtségtől,hogy talán valami baja lett,de amikor megszólalt,irdatlan nevetésbe kezdtünk.Ugyanis az első mondata így hangzott:
-Én is szomjas vagyok!De azt hiszem,hogy.....elhagytam a poharamat!-állapította meg a földön ülve.Louis hallva barátja hatalmas problémáját úgy döntött,hogy maga megy el az újabb körért és egy másik pohárért Zaynnek.Ami,csak úgy megjegyezem,ott volt a jobb kezében!Louis lökött magán egyet és pár pillanatra múlva ott kötött ki,ahol Zayn.
-Ennél lejjebb már nem esnek!-fűztem hozzá nevetve.
-Szerelmem!Gy-gyere csak!-hívogatta a mutató ujjával Lou Harryt.Barátom nevetve lépett oda a két jó madár közé és leguggolt.-Segíts nekem!Minden forog és nem akar megállni!Azt hiszem egy iciri-picirit becsiccsentettem!-mutatta az ujjával.-És mindjárt bepisilek!-tette hozzá.
-Na azt már nem!Gyere,elkísérlek!-állította Harry talpra barátját és elindult vele a férfi mosdóba,ami a terem másik felében volt.Félő,hogy nem érnek oda időben!..:D Egy biztos....hosszú vécézés lesz!

-Beck!Hozol nekem..egy..Margarétát??-kérdezte Zayn.Tekintete üveges volt és folyamatosan vigyorgott.
-Hozok!-álltam fel,majd odasétáltam a pulthoz és kértem egy pohár vizet.Csak nem gondolja,hogy még több alkoholt adok neki,amikor már így is alig tud megállni a lábán?!Még hogy állni?!Az ülés sem megy neki!Szóval ossza be a vízzel egy jó darabig!

Mire visszaértem az asztalunkhoz,Zayn már türelmetlenül várta a koktélját.Kihasználva ezt,szó nélkül a kezébe nyomtam a poharat,amit ő máris a szájához emelt és egy jó nagyot kortyolt bele.
-Fúúúúj!Ez meg mi volt?!!-vágott fancsali képet.
-Víz!Te ma már csak kávét ihatsz ezen kívül!-jelentettem ki."Szegény" már ellenkezni sem tudott.Egész vicces látvány volt,ahogy dülöngélt a széken.Jobbra....balra....jobbra...balra.Sokszor hittem azt,hogy le fog esni,és már kaptam volna utána.De nem úgy történt,mert Liam megtámasztotta,amikor úgy gondolta,túl nagy a kilengése.Olyan volt,mint egy állóteke golyó!Megállíthatatlanul instabil!.:D

-Niall,megnéznéd Harryt és Louis?Kezdek értük aggódni!-kértem meg a szőkeséget.Egészen közel kellett hajolnom,mivel annyira hangos volt a zene,hogy nem hallotta.
-Mi van?Kinek a keze adódik hova??-kiabálta vissza.Ezt jól félre értette.
-Mondom,kezdek aggódni Louisért és Harryért!Elmennél megnézni mi van velük??-hajoltam még közelebb és szó szerint a fülébe kiabáltam.
-Jah!Persze!Már megyek is!-állt fel mosolyogva és elindult mosdók irányába.Remélem,hogy nem történt semmi!Már több,mint 20 perce elmentek!

00:19

*Niall szemszöge*

A buli nagyon szuper volt,és a kedvem is kitörő volt,hála Zaynnek.Amikor részeg,úgy viselkedik,mint...mint...mint Louis,amikor józan!Az biztos,hogy mellettük senki sem lehet szomorú!Főleg nem én,akinek van egy csodálatos barátnője és több millió rajongó néz fel rám azért,mert azt teszem,amit igazán szeretek.

Becky kérésére elindultam felkutatni Louist és Harryt.Nem kellett sokat keresgélnem!
-Louis!Harry hol van?-kérdeztem az itókás fiútól,aki éppen nekem jött.
-O-ott!-mutatott a tömegbe.Szememmel arra néztem,amerre Lou mutatott.Megtaláltam!Nem egyedül volt!Egy szőke csajszi állt előtte,a kezeit Harry vállán járatta oda-vissza és valamit nagyon magyarázott neki.Hirtelen megmarkolta Harry ingét és magához rántotta.A szájuk milliméterekre került egymástól,de nem ért egymáshoz.Egyikőjük sem mozdult,csak mély levegőket vettek.Egy pillanatra még a szívverésem is megállt,majd elöntött a düh.Mi a frászért nem húzódik el tőle,és küldi el a francba?!Hogy tehet ilyet Beckyvel?

Miután "kigyönyörködtem" magam a látványban,Louist magam után ráncigálva indultam vissza az asztalunkhoz.Elhatároztam magam,hogy elmondom Beckynek!Tudnia kell!Jobb,ha én mondom meg,mintha mástól hallaná,vagy az egyik pletykalap címlapján találna rá!Magabiztosan lépdeltem az asztalhoz,ahol a többiek ültek.A határozottságom azonnal eltűnt,amikor megláttam őket.Becky arcán ott volt az a gyönyörű mosoly,amit a barátnőm csalt ki belőle.Jól érezte magát,boldog volt,hogy velünk lehet!Nem szabad elárulnom neki.Összetörne,mint egy gyenge üvegváza,és soha többet nem bízna Harryben.Nem!A mai estéjét nem ronthatom el,hiszen holnap haza megy.Ma nem lehet vége...Próbáltam elnyomni a bennem tomboló érzéseket: harag,düh,csalódottság,meghökkentség és bűntudat.Nagyon rossz párosítás!

*Becky szemszöge*

-Na végre!Már azt hittem,te is eltűntél!-viccelődtem Niallel,amikor visszaért hozzánk,Louissal az oldalán.-Hát Harry hol van?-kukucskáltam be a háta mögé,hátha csak lemaradt.
-Öhm...Ő most...öhm...Ő most pont beszélget valakivel!Igen!-bólogatott Niall,miután megtalálta a keresett szavakat.Leültette mellém Louist,majd elhelyezkedett Polly mellett.Mereven bámult maga elé,miközben barátnőm kezét szorongatta.Furcsa volt....amikor elment,még jó kedve volt és mosolygott.Most pedig olyan,mint akit hipnotizáltak.
-Niall!-szóltam neki.Hangomra összerezzent,de próbált úgy tenni,mint aki nem hallotta.-Mi a baj?Mondd meg,mert érzem,hogy van valami!-szóltam neki megint.
-S-semmi!Tényleg!-hebegte,majd egy mű mosolyt erőltetett az arcára.
-Niall!Mostmár tényleg megőrülök!Ne szórakozz velem!Hol van Harry?Történt vele valami?-buktam ki.Kicsit mérges lettem,ezért hagosabban szóltam,amit a zenétől nem valószínű,hogy ő érzékelt.
-Neem!Harry,csak.....beszélget!-vágta rá idegesen,de nem elég gyorsan ahhoz,hogy elhiggyem,amit mondd.
-Oké,akkor megyek és megkeresem!-jelentettem ki és azon nyomban felpattantam a helyemről.Louis,aki eddig a vállamon pihent,úgy dőlt el oldalra,mint egy zsák.Talán még viccesnek is találtam volna,ha éppen nem robbanok fel majdnem az idegességtől.
-Ne!!-kiáltott fel Niall és visszanyomott a helyemre.Majdnem sikerült ráülnöm Louis fejére!-Most ne zavard!Egy nagyon fontos dologról lehet szó!-tette hozzá idegesen.Hangja remegett és látszott rajta,hogy kétségbeesett.Mitől akar ennyire távol tartani?Harry talán valami meglepetéssel készül nekem??
-Már pedig én akkor is megyek!Engedj ki!Harry a barátom és biztos vagyok benne,hogy nem fog haragudni,ha csatlakozom hozzájuk.-magyaráztam és nem törődve Niall sipítozásával,elindultam.

(ZENE)-> ha vége,indítsátok újra.:) Ettől még jobban átérezhető lesz majd.:)

Nem igazán tudtam,merre is kellene mennem,mivel a klub nagy volt,tele emberekkel.így először csak körbe néztem.Lassan haladtam előre a tömegben,egészen addig amíg egy ismerős hajkoronát ki nem szúrtam.Harry göndör tincseit soha nem téveszteném el!Nincs hozzá fogható!Kicsit megnyugodtam,hiszen ez azt jelenti,hogy nincs semmi baja!Hatalmas mosollyal az arcomon indultam el felé.

Már csak 3 méter választott el Harrytől,amikor megláttam azt,amit soha nem akartam!A mosolyom egyszer s mind lefagyott az arcomról.A keserűség vette át a szívemben uralkodó melegség helyét.A torkomban hatalmas csomó keletkezett,és elakadt a levegőm.Harry egy hosszú,szőke hajú lánnyal volt....láttam,ahogy beletúr a hajába.Pont,mint ahogy az enyémbe szokott....azzal a kivétellel,hogy most más hajába vezette bele hosszú,puha ujjait.Amikor eltolta magától a lányt,vettem egy éles levegőt.Vártam,hogy mi fog történni.Vártam,hogy odamehessek hozzá és megköszönhessem neki,hogy nem szegte meg ígéretét.De erre nem került sor!....Harry arcára kaján vigyor ült ki és megnyalta ajkait.Élvezte....és többet akart.Láttam a szemében...kellett neki az a lány.A kezemet a szám elé kaptam,amikor újból egymáshoz értek ajkaik.Abban a pillanatban érzetem,ahogy a szívem milliónyi apró darabra törik.Menthetetlenül!Látni,hogy más is kitudja váltani belőle azokat a dolgokat,ami elvileg csak az én kiváltságom lenne,mindennél jobban fájt.Az érzés,hogy én nem vagyok elég neki,gyorsan kezdett felemészteni belülről.Először csak a szívem fájt,de utána minden testrészem sajogni kezdett.Eluralkodott rajtam,és a könnyeim patakokban folytak le az arcomon.Már rég nem figyeltem a zenére,vagy az emberekre,akik körülvettek.Mindenki boldog volt....rajtam kívül!Tudtam,hogy vége!Már soha nem lesz semmi ugyanolyan,mint pár órával ezelőtt.Soha nem leszek olyan boldog,mint amilyen voltam!Ennyi volt!Nekem ennyi jutott!Eddig tartott ki mellettem!Mindössze 1 hónap járt nekem az életéből....minden olyan gyorsan történt,de valahol mélyen mindig is tudtam,hogy ez lesz.Miért pont én lennék az,akivel megöregszik?!Milyen naiv voltam!Mindig magamnak okozom a bajt!

A harag lassan,de acél biztosan gyülemlett fel bennem.Mire átgondoltam,amit látok,hatalmassá nőtte ki magát.Hirtelen felindulásból,de határozottan indultam feléjük és lecövekeltem mellettük.Az arcomon megállíthatatlanul gördültek le a bánatom könnycseppjei,ezzel nedvessé téve azt.A szemem vörös volt,és szakadozva vettem a levegőt...de mindennél határozottabb voltam...és dühös!Dühös arra a lányra...aki...aki Hannah?!Szemeim elkerekedtek a felismeréstől!Az a szende és kedves lány a tengerpartról,most bugyivillantós ruhában és 15 centis maghassarkúban simul az ÉN barátomhoz.Szőke,göndör haja Harry hatalmas ujjai között lógott és alig akarta elengedni.Az undor pillanatok alatt felváltotta a szomorúságomat.Abban a pillanatban csak arra tudtam gondolni,hogy lehet valaki ennyire aljas?!Undorodtam Hannah-tól...és Harrytől is!Egy hangosabb levegővétel után vettek csak észre,de akkor sem szóltak semmit.Csak álltak ott,egymáshoz közel és rám bámultak.Betelt a pohár...kiborultam!
-Mi van?!Lenyeltétek egymás nyelvét?!-kérdeztem cinikusan.Próbáltam keménynek tűnni,de kövér könnycseppjeim elárulták gyengeségemet.Harry szemeiben fájdalmat láttam megcsillanni és szólásra nyitotta száját,de egy hang sem jött ki a torkán.Megpróbálta elkapni a kezemet,de nem hagytam.Hozzám érne,miután ezt a.....Hát köszönöm,de nem  leszek második senki életében!Mielőtt elmentem volna,úgy gondoltam,nem árt,ha megmutatom "Hannah drágának",hogy nem veszem semmibe sem!A büszkeségem pedig már úgy is oda!Akkor meg nem mindegy?!Felemeltem a kezem és a tenyerem egy jól irányzott lendítéssel a szőke lány arcán landolt.Éles és fájdalmas csattanást hallatott,ő pedig azonnal oda kapta a kezét.Harry egy árva hangot sem bírt kinyögni,csak tágra nyílt szemekkel nézett.Kezei a teste mellé voltak esve és gyorsan szedte a levegőt.Megbánta...de már túl késő!Igazából Őt kellett volna megütnöm!Megérdemelné,mert megszegte az ígéretét!Azt mondta,hogy mindig szeretni fog!De őt nem bírnám bántani!Nem bírnék neki fájdalmat okozni!Nem úgy,mint ő nekem!

Mégegyszer,utoljára belepillantottam azokba a gyönyörű,zöld íriszekbe,majd sarkon fordultam és igyekeztem minél gyorsabban eltűnni onnan.Éreztem,hogy a hisztérikus sírógörcs bármelyik pillanatban képes kitörni belőlem!Levegőre volt szükségem,mert bent úgy éreztem,hogy megfulladok.Azonban ahhoz,hogy kijussak,kénytelen voltam elmenni az asztalunk előtt,ahol a többiek vannak.Elfordítottam a fejemet és úgy szaladtam el az asztal mellett.Hátha nem vesznek észre!Nem volt szerencsém....
-BECKY!!-hallottam Liam ijedt kiáltását,de nem tudott érdekelni.Ha tovább maradok egy épületben..velük,megfulladok!Amíg ki nem értem az utcára,a hátsóajtón át,meg sem álltam.Több embernek is neki mentem,de annyira sem volt lélekjelenlétem,hogy elmormoljak egy "bocsánat"-ot.Csak mentem és mentem,megállás nélkül.

Éreztétek már úgy,hogy minden összeomlott,mint egy kártyavár?!Hogy már semmi nem lesz ugyanolyan szép és jó?!És még,ha tudjátok,hogy csak álarc és színjáték volt az egész,akkor is azt kívánjátok,hogy bárcsak minden a régi volna?!Harry mélyen megbántott,összetörte a szívemet!De bármennyire is haragudtam rá,tudtam,hogy az elmúlt pár hónap során hozzá nőttem.Azt hittem,ő a másik felem!Ezzel úgy látszik,ő nem volt tisztában!De nem tudok nélküle élni!Nem,már nem!Mindegy volt,mit csinál,a szívem mélyén örökre szeretni fogom!És mélyen,legbelül,a düh és a bánat alatt,arra vártam,hogy kijöjjön hozzám és átöleljen.A fülembe súgja,hogy ez az egész csak egy hatalmas félreértés volt,és nem lesz semmi baj!Mondja,hogy CSAK engem szeret és csókoljon meg....Legyen az enyém,örökre!De nem tette!Nem jött,hiába vártam rá!Helyette a többiek gyűltek körém halálra ijedt arccal...

2014. március 27., csütörtök

Sziasztok!.:)

Most nem résszel jövök,hanem a díjaimat teszem ki.:)

#DÍJ 5 

Nagyon szépen köszönöm Bo S-nek!.:))) <3



11 dolog magamról: 
1.Imádom a macskákat.
2.A keddi napom a legnehezebb.
3.Megvan a középfokú angol nyelvvizsgám.
4.Szeretem a szelet.
5.Mindig nyakig be vagyok takarózva,ha kell,ha nem.:D
6.Kedvenc virágom a szegfű.
7.Szeretem a lassú számokat.
8.A legjobb barátnőm hetente alszik itt nálunk,amit imádok.
9.Gitározok.:)
10.Gyorsan gépelek.
11.Szeretnék egyszer aranyhalakat tartani.

11 válasz:

1. Honnan jönnek az ihleteid a bloghoz?
 Az ihletet az álmaimból és a zenékből nyerem.

2. Kedvenc zeneszámod?
Hmm...nem tudom.Minden One Direction szám..:P És most sokat hallgatom Ariana Grande,Almost is never enough című számát...nagyon szép.:)

3. Hogy képzeled el magad 5 év múlva?
Egyetemen vagy főiskolán vagyok,riporternek tanulok,kint Londonban.Haza felé menet rám szakad az ég,és a jól ismert londoni időjárás megint bemutatkozik:esni kezd.Szaladok hazáig,de mindegy!Bőrig ázok.Otthon a legjobb barátnőm vár,akivel egy albérletben lakok az iskola alatt.Van egy barátom,aki mindennél jobban szeret és én is őt. :)

4. Szereted az iskoládat, ahova jársz?
Igen szeretem,mert nagyon jó az osztályközösségem és az összes barátom ott van a közelemben.Valamint,abban a városban van a sulim,ahol lakom,tehát nem kell korán kelni,hogy elérjem a buszt!.XD 

5. Melyik az a dal, amely könnyet szokott csalni a szemedbe, amikor meghallgatod?
Little mix:Turn your face...meg minden lassú szám,ha szomorú vagyok.

6. Hány blogod van?
Jelenleg internetem még csak ez az egy fut,de már dolgozom a következőn is.:) Remélem az is elnyeri sokak érdeklődését.:)

7. Kik a legfontosabb személyek az életedben?
A szüleim,az öcsém,a nagymamám és kétségtelenül a legjobb barátnőm,aki mindig ott van nekem.<3
8. kedvenc gyerekkori mesefilm?
A pom-pom és a vuk!.:D megunhatatlan.:P
9. Van kedvenc gyerekkori játékod?
 Még olyan 4-5 éves lehettem,amikor kaptam egy babát.Szőke haja volt,amit be lehetett fonni.Azt azóta is nagy becsben tartom.:)

10. Szereted az One Directiont?
Hát hogyne!!.:D Imádom őket az első hajszáluktól kezdve az utolsó lábujjukig!.:P Nagyszerű zenészek és olyan dolgokat tanítanak,amiket más nem tudna.
11. Tudsz korcsolyázni?
Nem éppen fogalmaznék így!.:D Bár,ha az tudásnak számít,hogy kitűnően esek seggre,akkor igen,tudok korcsolyázni!.:D

11 kérdés:

1.Mennyire vagy facebook függő?
2.Kik a példaképeid?
3.Miket vinnél magaddal,ha egy lakatlan szigetre küldenének?
4.Melyik 1D album a kedvenced?
5.Hány blogod van?
6.Hány évesen kezdtél el blogolni?
7.Kedvenc színész?
8.Sötét szoba,vagy világos rét,egy randihoz?
9.Kedvenc tantárgy?(Ha egyáltalán létezik ilyen!.XD)
10.Szereted a blogomat?:P
11.Kedvenc blogod?

Továbbküldöm :

1.http://saverhu.blogspot.hu/ ->SAVER(Violet Begonie)
 

2014. március 24., hétfő

43.fejezet

"Soha többet nem mondok neked ilyen meggondolatlan dolgokat!"


 2014.Augusztus.13. (Szerda)
16:49

*Becky szemszöge*

A hotel felé tartó úton végig azon gondolkodtam,hogy mit is csináljak Harryvel,de a csúcs ötlet még váratott magára.Gondoltam én már mindenféle hülyeségre,de egyiket sem tartottam elég jónak.
-Megyek gyorsan letusolok!-jelentette be Harry egy gyors csók kíséretében.-Te nem jössz??-vigyorgott.
-Nem,most kihagyom.-mosolyogtam rá.Egy szomorú bólintás után magára csukta a fürdő ajtaját.Gondoltam itt az ideje kitalálni valami frappánsat az én egyetlen szerelmem számára.

A tökéletes ötlet egyik percről a másikra formálódott meg a fejemben.Eredetileg nem akartam olyat,aminek a végén megint az ágyban kötünk ki..de egyszer élünk,nem igaz?!Amúgy meg egy csomó ideig úgysem lehetünk együtt...

Gyorsan felkaptam a papucsomat és leszaladtam a portára.Tudtam,hogy Harrynél a gyors fürdés az minden,csak nem gyors ezért volt időm kivitelezni a tervemet.
-Ühm..Helló!-köszöntem a csajnak,aki a pult mögött állt.-Tudom,hogy ez egy hülye kérés,de nem tudnál nekem szerezni egy hosszabb kötelet?-mosolyodtam el.
-Nem tudom...az attól függ,hogy mire kellene!-válaszolt.
-Hát,hogy is mondjam?!Megszeretném leckéztetni a barátomat.-böktem ki végül.Az arcomba folyt a vérem és szörnyen kínosnak ítéltem meg a szituációt.Vajon most mit gondolhat rólam?!
-Áh...értem!-mosolyodott el sokat sejtetően.-Meglátom,mit tehetek.Gyere vissza olyan 10 perc múlva.-mondta.
-Oké,köszi.-azzal hátat fordítottam és az ajándékboltok felé vettem az irányt,amik még a hotelhez tartoztak.

Úgy gondoltam,hogy ideje felújítani a fehérnemű táramat!.:D Bementem az egyik ruhaboltba,ahol megláttam egy igazán gyönyörű darabot és úgy voltam vele,hogyha már bármit megtehetek Harryvel,akkor jól ki kell használom a pillanatot.Kerestem olyan méretet,ami rám is jó és anélkül,hogy felpróbáltam volna,gyorsan kifizettem és visszamentem a recepciós csajhoz,aki előtt egy nagy köteg kötél tornyosult a pulton.
-Óh.Köszönöm!-hálálkodtam.-De,ha nem haragszol,most sietek!-mosolyogtam rá.
-Nem,menj csak!És..jó szórakozást!-kiáltott utánam.

Amikor beléptem a szobánkba hallottam,hogy Harry pont akkor zárja el a vizet.Gyorsan bevágtam a szatyrot,amiben az új fehérneműm volt,az egyik szekrénybe és a kötéllel a kezemben leültem az ágyra.Nem kellett sokáig várnom,hogy Harry kijöjjön.Nem volt rajta póló,csak egy szabadidő nadrág,így tisztán láttam a legördülő vízcseppeket a mellkasán.
-Hát az mi a kezedben?-kérdezte kíváncsian,miközben a szekrényhez lépett,hogy kivegyen magának egy pólót.
-Kötél!-válaszoltam úgy,mintha ez egy teljesen természetes dolog lenne.
-Aha...És mégis minek?-fordult felém,miközben áthúzta a fején az egyik fehér pólóját.
-Kint a parton,azt mondtad,hogy ha visszaértünk bármit megtehetek veled!-magyaráztam mosolyogva.-És ez ahhoz kell,amit kitaláltam.Gyere ide!-utasítottam.
-Megakarsz kötözni?-vigyorgott rám,közben elindult felém és leült mellém az ágyra.
-Talán!-csókoltam meg,majd egy gyors mozdulattal eldöntöttem az ágyon és ráültem a csípőjére.
-Hmm..ez tetszik!Ez az én barátnőm!-vigyorgott.Megfogta a derekamat és igyekezett közelebb húzni magához,de én nem engedtem neki.
-A-a!Most nem tapizol!Add ide a kezeid!-nevettem el magam.Vigyorogva engedte,hogy odakötözzem az ágytámlához.-Mindjárt jövök!-csókoltam meg,majd felpattantam.
-Most hová mész?Nehogy itt merj hagyni!-nevetett.
-Nyugi!Csak két percet bírj ki egyedül!-kacsintottam rá,majd kivettem az előbb elrejtett zacskót a szekrényből és bementem a fürdőbe,hogy átvegyem a csoda fehérneműt.



Ki gondolta volna,hogy egy csipke fehérneműt ilyen nehéz felvenni?!Beletelt legalább 5 perbe,amíg magamra ráncigálltam és kimentem Harryhez.
-Jövök!!-szóltam és kiléptem a fürdőből.
-Óh...-harapott a szájába.
-Mi az?Nem tetszik?-cukkoltam.
-Hmm...de,kifejezetten tetszik!Csak egy baj van vele!Nem tudok mozogni,hogy leszedjem rólad!-háborgott és megrángatta a kezét,hátha enged a kötél.
-Hupsz!Tényleg!Így jártál!-nevettem,majd leültem az egyik fotelbe.A tervem nagyjából annyi volt,hogy addig húzom Harry fejét,amíg csak lehet.Ez alatt azt értem,hogy itt járkálok előtte ilyen cuccban,miközben ő meg van kötözve.
-Most mit csinálsz??-kíváncsiskodott.
-Olvasok!-vettem egy újságot a kezembe és lapozgatni kezdtem.Persze nem olvastam,csak úgy csináltam!Ki bírna ilyen körülmények között olvasgatni?!:D
-MOST??!-háborgott.Már most jót szórakoztam rajta,pedig alig 2 perce kezdtem a "játékot".
-Miért?Nem jó ötlet?Akkor hajtogatok!-álltam fel a fotelből és Harry cuccaihoz mentem.Igyekeztem minél kecsesebben és szexszibben csinálni.és minden bizonnyal sikerült,mert éreztem,hogy Harry tekintete égeti a hátamat.
-Aha!Szóval játszunk!Kegyetlen vagy!Legalább egy kicsit gyere közelebb!-könyörgött.Ahogy ránéztem láttam,mennyire kétségbeesett,hogy nem jöhet ő oda hozzám.Megsajnáltam és közelebb mentem.Egészen pontosan leültem mellé az ágyra.Azonnal fészkelődni kezdett és próbálta kiszabadítani magát,de a csomó túl szoros volt.
-Nem kényelmes?-ugrattam tovább.
-Ne csináld ezt velem!-figyelmeztetett nevetve.-Az őrületbe fogsz kergetni,ha ezt folytatod!
-Igazán?Azt hittem tovább fogod bírni,de akkor lássuk mennyi a tűrés küszöböd!-vigyorogtam és ráültem a csípőjére.
-Ó jajj....csak ezt ne!Kérlek!-hajtotta hátra a fejét,amikor a szám érintette a nyakát.-Soha többet nem mondok neked ilyen meggondolatlan dolgokat!-jelentette ki.
-Vállalom a kockázatot!-nevettem megint.Gondoltam mielőtt belefognék a "kínzásába" megcsókolom.Ahogy az ajkaink összeértek türelmetlenül harapott bele a számba és szinte el sem akarta engedni.Azt hitte,hogy ezzel majd sikerül elvennie az eszemet és abbahagyom a cselekedeteimet,amíg kikötözöm!De nem így lett!.:D

Óvatosan csókolgattam a nyakát,majd felhúztam a pólóját és áttértem a hasára.Ha jobban belegondolok,semmi extra különös dolgot nem tettem,mégis pár perc múlva Harry homlokán izzadtság cseppek gyöngyöztek.Amikor elkezdtem lehúzni a nadrágját egyre gyorsabb lett a lélegzet vétele,már majdnem zilált.
-Becky....légyszi!-könyörgött.Teljesen kétségbe esett,de nem figyeltem oda rá.Tudtam,hogy nem sokára ellepi a rózsaszín köd és elfelejti,hogy meg van kötözve,ezért folytattam és lehúztam a nadrágját.A szürke anyag halk puffanással ért földet.Ezután újból visszaültem a csípőjére és megint a száját csókolgattam.Úgy kapott a szám után,amikor elhúzódtam,mint még soha.

Eltelt egy jó 10 perc a kényeztetéseimmel,de láttam Harryn,hogy nem sokára elszakad nála a cérna.Úgy voltam vele,hogy "most vagy soha" és abbahagytam csókjaim osztogatását.Azonnal kinyitotta a szemét,de a sűrű levegő vétel miatt nem szólt egy szót sem.Gondolom furcsállta,hogy abbahagytam.Megfogtam a fehérnemű egyik pántját és lassan húzni kezdtem lefelé a vállamon.
-Akkor most állj meg Rebecca Jane Morris!-szólt rám erélyesebben.Majdnem sikerült megijesztenie!-Ha azt nem én vehetem le rólad,akkor meg fogok őrülni!!!!-jelentette ki.A szemében láttam a vágyat.Szinte könyörgött,hogy oldozzam ki.Nem bírtam tovább!Feljebb csúsztam és kioldottam a két csomót.Megvárta,amíg ledobom a földre a kötelet,de utána rögtön fordított a helyzetünkön.Vadul csókolta végig a nyakamat,a számat és a vállamat,majd megfogta a kezemet és a fejem felett leszorította az ágyra.-Most jön a büntetésed az előbbiekért!-mondta.Szeme sötét zöldben pompázott és izzott körülötte a levegő.-Ilyet soha többet nem csinálunk!-közölte velem.Megragadta a pántokat és szinte letépte rólam a fehér anyagot,amit a lehető legtávolabbi sarokba hajított.Tudtam,hogy most nem fogja visszafogni magát,de nem bántam.Biztos voltam benne,hogy így is képes lesz elvinni a gyönyör csúcsára,minden fájdalom nélkül.Mindig azt tette,akárhogy is volt!!

 2014.Augusztus.14. (Csütörtök)
09:40
A tegnap esti ki.."játszmánk" után,én személy szerint az egész éjszakát végig aludtam,egyszer sem keltem fel.Biztosra merem állítani,hogy mind a ketten jó alaposan kifárasztottuk a másikat,így nem volt nehéz jót aludni.Azonfelül Harry mellett aludni olyan megnyugtató,mintha valami őrző-védő kutya ülne az ágyam mellett.Csak éppen Harry sokkal szexszibb és nincs rajta annyi szőr,mint egy állaton.Plusz nagyon aranyosan alszik:a szempillái minden egyes lélegzetvételénél megrebbennek és egy percre sem enged el az öleléséből.Nem tudom,hogyan fogok megint kibírni 2 teljes hetet nélküle.Holnap egy kora délutáni géppel repülünk vissza Angliába.Semmi kedvem nincs itt hagyni az én álomőrző csodapasimat,de mégsem állhatok oda elé,hogy "Hé,Harry!Nekem nincs kedvem haza menni!Követelem,hogy vigyetek magatokkal!"Biztosan azt gondolná,hogy tapadós vagyok és úgy érezné,hogy nem hagyok neki teret.Szóval majd 2 hét múlva megint együtt leszünk...3 napot!Ez sehogy se jó!De mindegy is!A mai nap még a miénk,amit emlékezetessé kell tennünk!Harry tegnap közölte velem,hogy a mai program a városnézés lesz,ezen kívül hivatalosak vagyunk este valami partyra!Tehát nem fogunk unatkozni!

15:43


-Harry!Az a majom mindjárt megtép!-kiáltottam nevetve barátomra,aki teljesen nyugodtan álldogált és fotózkodott az egyik rajongójukkal a ketrecnek támaszkodva.
-Héé!!A hajamat nem mindenki érintheti meg!-fordult hátra a majomhoz,és úgy tájékoztatta.Addigra a lány is elment,akivel a fényképet csinálták.Nagyon aranyos volt Harry,ahogy azzal az aprócska majommal veszekedett,hogy nem nyúlhat a hajához.Szegény kis majom meg csak nyújtózkodott,nyújtózkodott és a szemével szinte könyörgött,hogy beletúrhasson Hazza göndör fürtjeibe.
-Akárcsak téged látnálak!Te is pont így csurgattad a nyáladat,amikor még nem ismertük Harryéket,hogy "csak egyszer fogdoshatnám meg"!!-utánzott Polly nevetve.És tulajdonképpen igaza volt!.:D
-Szerintem ő is egy directioner és Harry haját akarja szuvenírnek!-röhögött Louis,majd odament és elrángatta Harryt a ketrec mellől.

Miután megnéztük az összes emberszabásút,a zsiráfok kifutója felé vettük az irányt.
-Jééé!!!Zsiráf!!!-kiáltott fel Niall és nekiiramodott.
-Niall!Tudod egy állatkertben vagyunk!A zsiráf itt természetes jelenségnek számít!Nem kell annyira meglepődni rajta!-oktatta ki Zayn a szőkeséget.
-Jó,jó!De olyan kis aranyos!-áradozott,miközben közel állt a ketrec széléhez.
-Nem mondanám,hogy KIS aranyos!Inkább NAGY aranyos!-vigyorgott Harry.-De,ha neked ez kicsi!
-Hagyjál már!Inkább csinálj rólam egy fényképet!-lelkesedett és a göndörke kezébe nyomta a telefonját.Nem mintha nem lett volna egy fényképezőgép a kezembe,de mindegy!-Itt miért nem voltunk eddig??-kérdezett rá Niall,miután elkészült a mesterfotó róla és hatalmas barátjáról.A kérdéssel gondolom arra volt kíváncsi,hogy eddig miért nem látta a zsiráfjait,mikor már legalább 3 órája az állatkertben vagyunk!
-Nem véletlen!-jegyezte meg halkan Liam,amin mindenki jót nevetett,kivéve Niallt.
-Gonoszak vagytok!-vágta a fejünkhöz.-Most itt maradunk egy ideig!-azzal vett egy 180°-os fordulatot és a "zsiráfkaja autómata" felé ment.Alig egy perc múlva 3 nagy zacskó maggal,fűvel és egyéb étvágygerjesztő zsiráf papival tért vissza.
-Úgy látom itt leszünk egy darabig!-ült le mellém sóhajtva Zayn.

16:39

Már majdnem egy órája ücsörögtünk a padon arra várva,hátha Niall megunja a zsiráfsimogatást!Hát,nem jött össze.
-Niall!Menjünk már!!-győzködte Polly az ír fiút.Polly alapvetően egy nagyon türelmes egyéniség.Ez többnyire annak köszönhető,hogy ha várni kellett valamire ő mindig feltalálta magát és lekötötte a figyelmét.Most is ezt tette.Körbe sétálta a zsiráfok kifutóját és minden táblát elolvasott,de úgy tűnik,hogy megunta.
 -De olyan aranyos!Nem akarom itt hagyni!Nézd,hogy néz rám!-mutatott Niall a hatalmas lényre.


-Mérgesen néz!Szerintem túl etetted szegényt!Mindjárt kijön belőle minden!-röhögött Lou.
-Nem is igaz!-háborgott Niall,ám nem sok ideje volt,hogy a felháborodásával törődjön,mert Harry és Liam mögé álltak és hirtelen felkapták.-Hé!Tegyetek le!-mérgelődött Niall.A fiúknak egészen a bejárat melletti ajándékboltig sikerült kicipelniük a kapálózó srácot.Ha eddig nem nézett minket mindenki,akkor Niall tett róla,hogy úgy legyen,ugyanis olyan hisztit csapott le,amilyet még nem láttam.Kijelentette,hogy márpedig ő zsiráf nélkül nem megy sehova,és görcsösen csimpaszkodott egy zöld korlátba.Szegény Polly már a fejét fogta és nem tudta eldönteni,hogy sírjon vagy nevessen.Remélem Harry soha nem fog ilyet csinálni!

Ahogy ránéztem a mellettünk álló bódéra,eszembe jutott valami.
-Mindjárt jövök!-mondtam mosolyogva Harrynek.
-Oké,menj csak.Mi  még itt leszünk egy darabig!-nevetett és közben a toporzékoló Niall felé bökött a fejével.Még egy gyors puszit nyomtam a szájára és már el is indultam az ajándékbolt felé.
-Öhm...Jó napot!Nem árulnak esetleg plüss zsiráfot?-kérdeztem az eladót.
-De árulunk,de az a kislány..-mutatott egy szőke hajú leányzó felé.-...most vitte el az utolsót.Sajnálom!
-Köszönöm!-fordultam meg és gondolkodás nélkül mentem oda a lányhoz.-Szia!Becky vagyok és szeretném megvenni a zsiráfodat.-közöltem vele.Szegény kislány hirtelen megszólalni sem tudott,valószínűleg a szívrohamot hoztam rá és teljesen hülyének nézett!
-Tudom,ki vagy!Ők is itt vannak??-kérdezte szégyenlősen,lehajtott fejjel.
-Öhm..igen.-válaszoltam.-És azt is tudod,kinek kellene a zsiráfod??
-Niallnek!Ő nagyon szereti a zsiráfokat!-mondta teljes magabiztossággal.
-Igen,eltaláltad!-mosolyogtam rá.-Mi lenne,ha a zsiráfért cserébe elintéznék egy találkozót velük??-vetettem fel az ötletet.A kislány szeme rögtön felcsillant az ajánlatom hallatán és villám sebességgel nyomta a kezembe a játékot.-Szuper!Köszönöm!-pusziltam meg.Felálltam és odamentem a szüleihez.-Ma este 6 órára jöjjenek el ide!-nyújtottam át egy cetlit,amire a hotel neve és címe volt írva.-A One Direction várja a lányukat!-mondtam és már mentem is vissza a fiúkhoz.

-Niall!Tessék,mostmár van zsiráfod!Szóval mehetünk vissza a hotelhez!!-adtam a kezébe a giga méretű plüsst.A szőkeség szeme,szája nyitva maradt.Csak akkor eszmélt fel,amikor már az állatkert kapuján toltuk kifelé.Azt a fejet,amit vágott,soha nem fogom elfelejteni.:D


-Hogy találtad ki ezt az egészet??-mosolygott rám Harry.
-Hát...ügyesen!De..lesz egy találkozótok egy kislánnyal,pontosan 1 óra múlva.-közöltem velük.Olyan ijedt fejet vágtak,mintha egész Ausztráliát hívtam volna rájuk.-Nyugi!Neki köszönheti Niall az új kedvencét,mi meg azt hogy végre beülhetünk a kocsiba és elindulhatunk.Egy találkát megért!-magyaráztam.Mindenki megnyugodott és felfogta,hogy nincs szó semmiféle rajongói összeesküvésről!.:D

18:47

*Harry szemszöge*



-Szia!Jó legyél és várunk a holnapi koncerten.-mosolyogva öleltem magamhoz még egyszer legújabb privát rajongónkat.Még csak 4 éves és többet tud rólunk,mint én!.XD Nagyon aranyos volt és igazán jó volt vele játszani,mivel szeretem a gyerekeket,de sajnos menniük kellett.-Beck,gyere!Ideje készülődni a buliba.-fogtam meg barátnőm kezét és elindultam vele a szobánkba.

Nem nagyon akartam,hogy elmenjen holnap,de nem tudok mit csinálni.Mégsem állhatok oda elé azzal,hogy "Héé!!Nem akarod bejárni velem a világot??"Tuti,hogy bolondnak nézne,szóval ez van,ezt kell szeretni.Majdcsak kibírjuk azt a 2 hetet,amíg újra láthatjuk egymást.
-Min töröd a fejed??-túrt bele a hajamba.Pont a liftben álltunk és vártuk,hogy felérjen a mi emeletünkre.
-Azon,hogy mennyire szeretlek és,hogy meg akarlak csókolni!-vigyorogtam rá és közelebb húztam magamhoz.
-És mire vár még Mr.Styles?!-kérdezte miközben átkarolta a nyakam.
-Parancsra,Miss Morris!-folytattam a hülyéskedést.
-Akkor megparancsolom,hogy csókoljon meg!-mondta és a nyomatékosítás érdekében dobbantott egyet a lábával.És...sikeresen megtaposott.-Jujj!!B-bocsi!-nevetett.
-Semmi baj,csak had csókoljalak már meg végre!-nevettem én is,majd rátapadtam ajkaira.Abban a pillanatban nyílt ki a liftajtó és két kíváncsi szempárral találtuk szemben magunkat.
-Látod??!A filmekben is mindig így szokott lenni.A szerelmesek leállítják a liftet,hogy legyen idejük huncutkodni egy kicsit.Csak ők elfelejtették megnyomni a gombot!!-vágott komoly arcot Louis.
-Hmm...érdekes,érdekes!Szerintem is kitűnő példa!-elmélkedett Zayn az állát vakarva.Beckyvel pedig egyszerre tört ki belőlünk a hangos nevetés.Mondjuk én speciel nem igazán értettem,hogy miről van szó,de vicces volt.Már ha csak azt nézzük,ahogy Louis próbált komoly pofát vágni.Lou és a komolyság legalább 4 különböző fogalom! :DD

Barátnőmmel egymást támasztva mentünk el a szobánkig,mert annyira nevettünk,hogy lépni sem bírtunk.
-Istenem!Hogy ezektől még csókolózni sem lehet nyugodtan!!!-ült le Becky az ágyra és mély levegőket vett,hogy csillapítsa röhögő görcsét.-Jesszus!Mit vegyek fel a partyra???-pattant fel hirtelen.Odaugrott a bőröndje mellé és kiborította annak teljes tartalmát a halvány zöld szőnyegre.Odasétáltam és leguggoltam mellé.
-Mondjuk ezt!-lengettem meg az orra előtt az egyik csipkebugyiját vigyorogva.
-Azt most add ide!-kapta ki a kezemből.-Valami olyat válassz,ami takar is valamit belőlem.
-Lássuk csak!-gondolkodtam el és kutakodni kezdtem a kupacban.Valahogy a melltartók és bugyik mindig elvonták a figyelmemet,de sikerült találjak egy ruhát.-Ha ezt felveszed,mindenki féltékeny lesz rám,mivel az én barátnőm a világon a leggyönyörűbb!-mosolyogtam rá és felmutattam egy fehér ruhát.Igazán szép darab volt,és biztos voltam benne,hogy Beckyn még jobb lesz!.:)





Hát...máról ennyi lenne!.:P Most kivételesen a végére hagytam a magán beszédemet!.:P Nemrég kaptam 4(!!!) díjat is,amiket a napokban kifogok tenni,csak mostanában elég elfoglalt vagyok.:P De mindegy!.:) Remélem tetszett a rész.:) puszi minden kedvese olvasómnak!.<3


2014. március 20., csütörtök

Helóóka!.:P

Hát megint itt vagyok egy résszel!.:) Lassan elérjük a 15.000(!!!!!!!!!!!) oldalmegjelenítést,amit szinte el sem merek hinni.:P És....már megszületett a következő blogom vázlata.:D Igaz,még csak a fejemben,de ha ez a blog a vége felé közeledik majd,elkezdem írogatni a fejezeteket.:) Na de ne szaladjunk ennyire előre!Most itt van a 42.rész,jó olvasást mindenkinek!.:) <3

UI.: Ebben a részben felbukkan egy olyan szereplő,aki a későbbiekre nagy kihatással lesz!Élesítsétek a figyelmeteket és jegyezzetek meg minden apróságot!.;) 

42.fejezet


"Azt csinálhatsz velem,amit csak akarsz!"


2014.Augusztus.13. (Szerda)
09:25

*Harry szemszöge*

A tegnap este volt életem egyik...nos,hogy is fogalmazzak?Az egyik legszebb,legromantikusabb,legcsodálatosabb esétéje!Igen,talán ezek a jelzők illenek rá a legjobban.Még soha nem csináltam ilyesmit,de ha minden romantikus meglepetésem úgy fog végződni,ahogy a tegnapi,akkor mostantól sűrűbben támad kedvem romantikázni.Becky az elején olyan volt,mint egy kis angyal,engedte,hogy ott csókolgassam,ahol nekem tetszik.De utána valószínűleg rájött,miben mesterkedek és átvette az irányítást.Mondhatnánk azt is,hogy kibújt belőle az ördög!.:D Az eseményeket csak néhány szóval írnám le:a kád kicsi,és fáj a könyököm!Nem tudom elég-e ennyi,hogy elképzeljétek,mivel foglalatoskodtunk.:D XD

-Jó reggelt!-ölelt át Becky,ezzel kizökkentve a gondolataimból.
-Jó reggelt Napfény!-pusziltam a hajába és szorosan visszaöleltem.
-Hallom,még nem szoktál le erről a becézésről!-állapította meg mosolyogva.
-Nem,és  nem is fogok!-jelentettem ki.-Miért,talán zavar?
-Jah,nem dehogy!Csak akkor nekem is ki kell találnom neked valamit!-mondta,majd gondolkodni kezdett.-Lehetnél mondjuk....lássuk csak...mondjuk majmóka!Vagy nem is!Mutyika!!Na milyen?-kérdezte nevetve,ebből pedig arra következtettem,hogy csak viccel.Legalábbis mertem remélni,mert ezek borzalmasak!:D
-Ezen még dolgozz!-ajánlottam nevetve.


Miután befejeztük a hülyéskedést és a nevetés is elmúlt rólunk-legalábbis nagyjából-felkeltünk és elkezdtünk felöltözni.
-Mit csinálunk ma?-érdeklődött barátnőm mosolyogva,miközben könyékig turkált a bőröndjében.
-Lemegyünk a partra.Feltéve,ha Paultól és a rajongóktól eltudunk szökni!-magyaráztam.
-Hát...ha rajtuk múlik,akkor ma nem csinálunk semmit!-nevette el magát.És..végül is igaza volt valamilyen szinten!

09:57

*Becky szemszöge*


-Jóóóó reggelt!-köszöntem Pollynak és Niallnek a folyosón,amikor észrevettem őket.Pont akkor léptek ki a szoba ajtójukon,amikor mi és mivel mind a négyen a lifthez tartottunk,együtt folytattuk utunkat.
-Sziasztok!-köszöntek egyszerre a szőke bandataggal.
-Hé!Támadt egy zseniális ötletem!-szólalt meg Polly,mire mindenki rá emelte a tekintetét.-Mi lenne,ha versenyeznénk?Te és Harry mentek a lépcsőn,én meg megyek Beckkel a lifttel.Az nyer egy csokit,aki hamarabb leér.-magyarázta el barátnőm.
-Oké!!-bólogatott hevesen Niall.Gondolom amikor a meghallotta a "csoki" szót,benne eldőlt minden!.XD
-Akkor hajrá!!Gyerünk!!-tapsolt egy nagyot Polly,mire a fiúk úgy megindultak a lépcső felé,hogy majdnem fellökték egymást.Nevetve bámultam utánuk,majd barátnőm felé fordultam.
-Jó,ez mi volt?-kérdeztem mosolyogva.Pollyra nem jellemző,hogy ilyeneket kitaláljon.
-Semmi!-vágta rá vigyorogva.-Csak látom rajtad,hogy majd kicsattansz a jókedvtől.És a fiúk előtt úgy sem úgy mesélnél,mintha csak ketten lennénk!De mostmár nincsenek itt,szóval halljam!Milyen volt a tegnap este?-húzgálta a szemöldökét,amin elnevettem magam.
-Hogy nekem milyen kreatív barátnőm van!-nevettem tovább.-De azért a fiúkat egy kicsit sajnálom!Jól átverted őket.
-Hát na!Így jártak!-húzta meg a vállát jó kedvűen.-Na de most már tényleg kezdj bele!-utasított.
-Jól van már na!Szóval...tegnap,amikor vissza értünk,nem bírtam abba hagyni a nevetést.De ezt te is tudtad még!Utána Harry bevetette a csókjait ellenem és érdekes módon abba maradt a röhögő görcsöm.Csak..hogy is fogalmazzak...a legjobb..khm...résznél fogta magát és felállt!Ott hagyott olyan állapotban!!-háborogtam.Barátnőm elmotyogott néhány "szörnyű"-t és "hallatlan"-t,de figyelmesen hallgatta a mondandómat.-Utána úgy döntöttem,hogy durcázok egyet.Vagyis csak durcáztam volna,ha Harry nem áll elő egy olyan ötlettel,hogy fürödjünk együtt.
-Tyűűűha!-vigyorgott Polly.
-Bizony,hogy tyűha!És még a lényeget nem is mondtam!-folytattam.-Amikor beléptem a fürdőbe az állam is leesett,mivel minden tele volt gyertyákkal,meg szirmokkal.A kádban habfürdő és Harry még egy halk zenét is betett a hangulat kedvéért.És olyan aranyos volt,mert megijedt,hogy nekem nem tetszik!
-Hah!Jó vicc!Pont neked ne tetszene az ilyesmi?!Te vagy a legromantikusabb ember,akit ismerek!-nevetett.-De nyilván erre még Harry nem jött rá.
-Hát,mostmár biztos tudja!-nevettem én is.-Na...utána meg kezdett felforrósodni a  levegő kettőnk között és egyszer csak azt vettem észre,hogy Harry...-meséltem lelkesen.
-Állj!!!-kiáltott fel barátnőm.-Túl sok információ!Nem akarok tudni minden részletet,hogy mit tett hova és mikor!-jelentette ki vigyorogva.Egy pillanatig köpni nyelni nem tudtam,de utána iszonyatos nevetés tört ki belőlem.Ez a Polly!Nem gondolta komolyan,hogy minden részletet elmesélek neki?!Jesszus...Még a gondolattól is elvörösödök.-A lényeg az,hogy szeretitek egymást és khm...tartalmas volt az éjszakátok!-zárta le barátnőm én meg csak bólogattam.
-És nektek milyen éjszakátok volt??-kérdeztem most én.-Mit csináltatok?
-Aludtunk!Képzeld csak éjszaka azt szokták!-vágta rá.-Bár most,ahogy meséltél,kétségeim támadtak efelől.-és ezen megint jót nevettünk.

Közben a lift is leért a földszintre,ahol az edzőtermek,masszázs és szauna szobák,valamit az étterem kapott helyet.Amikor az ajtó kinyílt,megpillantottuk a mi isten pasijainkat,de nem úgy,ahogy számítottunk rá.
-NIALL!!HARRY!!!- kiáltottuk el egyszerre magunkat barátnőmmel.A drága barátaink a recepciós pult előtt birkóztak.-Mi van már?-kérdeztem Harryt,mikor sikerült felráncigálnom a földről.
-Niall azt mondta,hogy az a csoki csak az övé lesz!Felajánlottam neki,hogy felezzük meg,de nem akarta!-magyarázta.
-Nem hát!Egy fél darab csoki a fél fogamra sem elég!-háborgott Niall.Egy percre síri csönd honolt,majd röhögésben törtünk ki.-Phúú de hülyék vagyunk!-állapította meg a szőkeség.És tényleg!Egy csoki miatt lejátszani egy szumó birkózást a hallban!Szörnyen gyerekes viselkedés,de azért jót nevettünk rajtuk.
-A lényeg,hogy mi győztünk!-pacsizott Harry Niallel,mi meg Pollyval csak a fejünket ráztuk.

-Szisztok!Ti is ide értetek?-kérdezte Zayn.
-Igen,ide!De ne tudd meg,hogy milyen nehezen!-vigyorogtam rá.
-Nekünk legalább hagytatok kaját?-ijedezett Niall,majd azonnal helyet foglalt Liam mellett,abban bízva,hogy a daddy direction megengedi,hogy lopkodjon a tányérjáról.Én,Louis és Harry közé kerültem.És nem vagyok benne teljesen biztos,hogy ez jót jelent!:D
-Lou!-szólalt meg Harry és a hátam mögé hajolt,hogy lássa Louist.-Ma le szeretnénk menni a strandra.Segítesz meggyőzni Pault?
-Persze!-csillant fel a répafiú szeme.-Úgy,ahogy szoktuk??
-Igen!Az mindig bevált eddig!-bólintott Harry,majd visszafordult a tányérja felé.Mind a ketten úgy vigyorogtak,mint akiket most engedtek ki a diliházból.
-És hogy szoktátok??-kérdeztem kíváncsian.Amit az előbb beszéltek,az csak nekik volt érthető,nekem biztosan nem!
-Ó!Csak bevetjük a bájainkat!-rebegtette meg drámaian a szempilláit Louis és közben szendén mosolygott.

10:43

 *Polly szemszöge*

-Naaaaaaaaaaaaaaaaaa!Paul,ne legyél már ilyen!!!Légysziiiiiiiiiiiiiiiiii!-könyörgött Harry,de Paul hajthatatlannak bizonyult.
-B terv!!!-nézett Louis Harryre,aki bólintott egyet,jelezve,hogy tudomásul vette.A híres,nemes "B" terv annyiból állt,hogy Harry Paul hátára vetette magát,amíg Louis egy gyors mozdulattal elcsórta a telefonját.
-Azt most azonnal kérem vissza!-mondta Paul mérgesen és Harryvel a hátán megindult Louis felé.
-Nem!Csak akkor,ha elengedsz!-szögezte le Harry.
-Tudjuk,hogy a nap 24 órájában szükséged van rá,így muszáj lesz belemenned a strandos dologba!-magyarázta Lou.Ekkor Harry a földön landolt,mert Paul megelégelte a dolgot,lehajította a hátáról és célirányosan haladt a "telefonrabló" felé.Harry egy "ÁÚÚÚ" után felpattant,Louis meg átdobta a készüléket Paul feje felett,egyenesen Harry kezeibe.Ez ment vagy 2 percig és nem győztem követni,hogy mikor kinél van a telefon.Egyszer az én kezembe is átkerült,bár azt nem tudom,hogyan,de bepánikoltam a felém trappoló Paul láttán és elhajítottam.Most,így utólag ez az egész olyan volt,mint egy macska-egér játék.Harry és Louis a cica,Paul meg az egér! :P
-Jajj Paul!-állt meg egy pillanatra Louis.-Tudod,hogy úgysem adjuk addig vissza,amíg el nem engedsz minket!Ne húzzuk egymás idejét!-kérte.Paul sóhajtott egy nagyot,gondolom rájött,hogy semmi esélye!.:D
-Jó!Legyen,elmehettek!-egyezett bele Paul,mire Louis és Harry a nyakába ugrottak és ölelgetni kezdték,majd a répafiú becsúsztatta a telefont a zsebébe és megveregette a vállát.
-Ugye ugye!Nem is volt olyan nehéz kimondani!-vigyorgott Lou.
-De,az volt!Két testőr..nem is!Inkább 3 veletek megy!És könyörgöm!-tette össze a kezét Paul.-Viselkedjetek!!
-Ígérjük!!-bólogatott felelősségteljesen Hazz.
-Aha!Amikor a legutóbb ezt a szót hallottam,egy bolt ablakát sikerült kitörnötök!Előtte meg a rajongók szedték le a zoknitokat úgy,hogy a cipőtök rajtatok maradt!-vágott vissza Paul.
-Az csak...-kezdett bele Zayn.
-Nem érdekel!Menjetek,mielőtt meggondolom magam!-intett az ajtó felé a "főnök",mi meg kimentünk.Vagyis inkább kiestünk rajta a nevetéstől.
-Mondtam,hogy beválik!-húzta ki magát Lou.
-És ezek voltak a b-bájaitok??!-röhögött Becky.Válaszként a két fiú egyszerre bólintott.
-Na akkor menjünk készülődni,mielőtt tényleg meggondolja magát!11:15-kor találkozunk a hallban.-utasította Liam.Még jó,hogy ő mindig kézben tartja a dolgokat!Hála az égnek!Nélküle a többi 4 jó madár,naponta 3x kerülne börtönbe!..:D

 11:57

*Becky szemszöge*

Majdnem egy egész órát vett igénybe,hogy lejussunk a strandra!A hotel előtt álldogáló rajongók elég sokan voltak és a srácok mindenkivel csináltak képet és mindenki kapott aláírást.Polly és én addig beszélgettünk velük,aminek nagyon örültem.Mindenki kedves volt velünk és hamar megtaláltuk a közös hangot velük.Nem véletlen,hogy egy kicsit,sőt inkább nagyon,mi is fanok vagyunk!


A lényeg,hogy végre leértünk a partra.Most járok először tenger közelben és bátran állíthatom,hogy gyönyörű!A homok sárgája és a víz élénk kékje tökéletes összhangban van,a tenger hullámainak ritmusos zenéjével.Amikor elértük a homokos rész szélét,azonnal lekaptam a papucsomat és úgy sétáltam tovább.Élveztem,ahogy az apró szemcsék csiklandozzák a talpamat.

Az egyik kevésbé zsúfolt helyen leterítettük a törölközőinket és letettem a kosarat.Niall ragaszkodott hozzá,hogy tegyünk el kaját,ami jelen esetben az általa jól megrakott 20 db,Niall-féle szendvicset jelentett.Inkább nem mesélem el,hogy miket tett bele!Mindent!!

A többiek szinte rögtön a hullámok közé vetették magukat,kivéve Zaynt és engem.Mivel mi még mindig nem  rendelkezünk azzal a csodálatos képességgel,hogy nem süllyedünk el,ha vízbe megyünk,így inkább a parton maradtunk.De nem túl sokáig,mert pár perc múlva Harry visszajött hozzánk.
-Máris hiányoztam?-kérdeztem viccesen,amikor szájon csókolt.
-Te mindig!-jelentette ki.-Gyertek ti is,mert isteni a víz!-guggolt le mellém.
-Nekem nem sok kedvem van!Félek Louistól!-vágta rá Zayn,amin elnevettem magam.
-Nem lehetsz ilyen beszari!Én sem tudok úszni és mégis bemegyek!-mondtam neki.
-Mi?Hogy én beszari?-háborodott fel,de közben mosolygott.-Könnyű neked bátornak lenni,amikor van egy helyes és okos barátod,aki a széltől is megvéd,ha erősebben fúj!-mondta nevetve.
-Hát ha csak ez kell!Leszek én a te szép és okos barátod is,amíg megmártózol!Csak gyere!-nevetett Harry is,majd felhúzott és egyenesen a víz felé vezetett.-Jól áll ez a fürdőruha!-jegyezte meg a fülembe suttogva.Az arcán ott volt az a huncut mosoly,amiből kitudtam következtetni,hogy mire gondolt.
-Köszönöm!-súgtam vissza,mielőtt még ki is mondja,ami a fejében van.



-ZAYN!!-kiáltott fel Louis,amikor meglátta,hogy az arab srác beteszi a lábát a vízbe.Ahogy Louis megindult felénk,Zayn abban a pillanatban fordult sarkon és indult ki a partra.Azonban Harry gyorsabbnak bizonyult és egyenesen Louis karjaiba lökte szegényt.Amikor beértünk a derékig érő vízbe,úgy gondoltam,hogy ideje belekapaszkodni Harry nyakába,mert egy nagyobb hullám simán elsodorhat.Úgy tűnt,hogy Zayn is ugyanazon véleményen volt,mint én,csak ő nem kapaszkodott,hanem egyenesen fojtogatta Louist.
-Haver,nyugi!Még leér a lábad!-nevetett Lou,de Zayn nem eresztette el.

Amikor odaértünk a többiekhez,Niall kijelentette,hogy ma van az a nap,amikor megtanítanak minket úszni.
-Megnézem én azt!!-mondtam kihívóan.Én meg az úszás!!!Zaynről meg ne is beszéljünk!!.:D

13:19

Miután Zaynre legalább 3x rájött a sírhatnék és mellé még hisztizett is,hogy ő ki akar menni,eleget tettünk a kérésének és a a partra mentünk.Amíg Zayn azt gyakorolta,hogyan kell nem megfulladni,amikor lesüllyed a víz alá,én egészen ügyesnek bizonyultam.Büszke voltam magamra,mert már egyedül is fent tudtam maradni a víz tetején és a lábtechnikám is sokat javult-akármit is jelentsen ez-Harry szerint így van és én hiszek neki.Viszont egy valamire biztosan rájöttem!Az úszás fárasztó!Amikor odaértünk a törölközőnkhöz,úgy nyúltam szét rajta,mint egy kivasalt béka az úttest közepén!Hmm..ez volt ám a  hasonlat!.XD
-Látod?Én még decemberben megígértem neked,hogy meg foglak tanítani úszni!Te meg azt hitted lehetetlen,de most mégis itt vagyunk!És tessék!Úszni is tudsz!Vagy valami olyasmi!-nevette el Harry a mondat végét,majd eldűlt mellettem.
-Igen,mert akkor még remélni sem mertem,hogy valaha együtt leszünk.Ki gondolta volna?!-tettem fel a költői kérdést.
-Hát én!-vágta rá Hazz és vigyorogva csókolt meg.

-A többiek hová tűntek?-néztem körbe,de sehol nem láttam egyikőjüket sem.
-Elmentek kajáért!-válaszolt,és már csukta is be a szemét.
-De hát itt a sok szendvics a kosárban!-háborodtam fel.
- Ne aggódj!Niall biztos nem fogja ott hagyni!-nyugtatott meg mosolyogva.És igaza volt!Niall mikor hagyott pocsékba menni bármilyen ehető dolgot?!Soha!Hát még a saját készítésű szendvicseit!.:D

13:34

Már jó 10 perce süttettük a hasunkat,amikor valaki elállta a napot.
-Ne szórakozz Louis!Eltakarod a napfényt!-szólt rá csukott szemmel Harry,én mégis úgy döntöttem,hogy kinyitom a szemem.Még jó,hogy megetettem!
-Khm...Harry!-böktem meg barátomat,akinek az volt a reakciója,hogy átdobta a kezét a hasamon és feküdt tovább.-Harry!Légy szíves nyisd ki a szemed!-szóltam rá megint,mivel nem Louis állt előttünk.Egy 17-18 év körüli szőke lány volt az,papírral és fényképezőgéppel a kezében.
-Ó!Szia!-köszönt neki Harry hunyorogva,mivel az éles fény bántotta a szemét.
-Sz-szia!B-bocsi,hogy zavarok,de csinálhatnánk egy képet?-dadogott.Látszott rajta,hogy nagyon zavarban van szegény.Harry feltápászkodott,leseperte magáról a homokot és megigazította a haját,majd a lány mellé lépett.
-Hogy hívnak?-kérdezte tőle.Gondolom ezzel próbálta oldani a feszültséget.
-Hannah!-mosolygott a szőke lány.-A többiek merre vannak?-kíváncsiskodott.És mintha egy csapásra elmúlt volna róla az idegesség,pont úgy csinált,mintha már ezer éve ismerné Harryt.
-Igen!Ha szeretnéd megvárhatod őket is!Biztosan szívesen csinálnak veled képet.-mosolygott rá Harry kedvesen.
-Az szuper lenne!-örvendezett.-Addig veled is csinálhatok?-fordult felém.
-Velem???-néztem egy nagyot.
-Igen!De nem értem,hogy mi olyan meglepő ezen!Te Harry barátnője vagy,és ezért mi,directionerek,szeretünk téged.Látjuk,hogy Harry boldog veled!És Isten mentsen attól,hogy valaki közétek álljon!-mosolygott rám szégyenlősen.
-Óh...hát akkor örülök,hogy így gondoljátok!És természetesen velem is csinálhatsz képet!-válaszoltam.Eközben Harry egy önelégült és büszke vigyorral a képén kikapta a gépet Hannah kezéből és már fotózott is.

Amikor a többiek is visszatértek,ők is készítettek fotót a lánnyal.Őszintén szólva nagyon kedvesnek tűnt,de nem bírtam nem észre venni,hogy folyamatosan Harryt stírölte!Hol a tetoválásain,hol a vállán,hol a hasán járt a szeme.Természetesen nem mutattam,hogy ez engem zavarna,pedig igenis úgy volt.Szeretem Harryt és nem akarom elveszíteni!Pont! Ettől függetlenül nem ragaszthatom be a rajongók szemét,hogy ne nézzék!Ez van,majd megszokom.A fiúk megkérték Hannaht,hogy ma még ne tegye ki a képeket,mert akkor mindenki rájön,hogy a parton vagyunk és nem hagynak majd békén minket,ezután elköszöntünk tőle,ő pedig boldogan állt odébb.Mi meg úgy estünk neki az evésnek,mint a farkasok!

14:31

Miután meg volt a déli szieszta,eldöntöttük,hogy röpizünk egyet.Mivel csak heten voltunk,Lou odahívta az egyik testőrt,aki velünk volt,hogy álljon be ő is.Így lettünk négyen,négyen.Én Liammel,Niallel és a testőrrel-akit azt hiszem Robertnek hívtak-voltam egy csapatban.Az ellenfél pedig Zayn,Louis,Polly és Harry.Már a játék elején éreztem,hogy érdekes lesz a meccs,mert nem nagyon tudtam koncentrálni!Harry felsőteste elvonta a figyelmem!Imádtam az összes tetoválását,és ahogy a napfény csillogott az amúgy is barna bőrén......Hát,lélegzetelállító volt!A sárga fürdőnadrágja sem javított a helyzeten,ugyanis elég tapadós volt.Egyszerűen nem bírtam róla levenni a szemem,és inkább az ajkamba haraptam,hátha a fájdalommal eltudom terelni a figyelmemet!Nem jött össze!.:D

-Becky!!-kiáltott rám Niall.-Koncentrálj!!-nevetett.
-Bocsi.Harry tehet az egészről!Elvonja a figyelmemet!-vádoltam meg a göndör hajú félistenemet.
-Mi??Az én szerelmem igazán nem tehet arról,hogy ilyen jól néz ki!-védte meg Louis,amin jót nevettem.Az oké,hogy nem tehet róla,de én sem,hogy bámulom.Vonzza a tekintet és kész!

Harry intett a kezével,hogy mejek oda a hálóhoz.Amikor odaértem átbújt alatta és szenvedélyesen megcsókolt,majd a fülemhez hajolt.
-Ha visszaértünk a szállodába azt csinálhatsz velem,amit csak akarsz!Most viszont figyelj a játékra!-súgta vigyorogva,majd visszament a csapatához.
-Ezzel nem sokat segítettél!-állapítottam meg nevetve és talpig levörösödve.


 






















A röpimeccs hátra lévő részében igyekeztem odafigyelni,bár nem nyújtottam 100%-os teljesítményt.Hatalmas esések,vetődések,ütések és minden után a végeredmény döntetlen lett.Ami engem igazából már egy cseppet sem érdekelt.Azon járt az agyam,hogy mit kellene Harryvel csinálnom,ha már azt mondta,hogy bármit lehet.Valami ravasz dolgot kell kitalálnom!Csak tudnám mit?!....



2014. március 15., szombat

Hi everyone!.:)

Itt a következő rész,most különösebben nincs mit mondanom,csak olvassatok!.:P Remélem tetszeni fog..;)

41.fejezet

"Mindent megad nekem,amire csak vágyom"


2014.Augusztus.12. (Kedd)
21:21

*Becky szemszöge*

-Gratulálok,kitűnő műsort csináltatok!-dicsértem meg a fiúkat.Az étteremben történt alkotásuk óta,ami magába foglal kajacsatát,és kanállal dobálást,sikolyokat és kacajokat,egyszerűen képtelen vagyok abbahagyni a nevetést.
-Szerintem meg viselkedhettetek volna!-szólalt meg barátnőm.Hát,igen!Kettőnk közül mindig is Polly volt az,aki képes volt felelősségteljesen viselkedni.Persze ugyanúgy tud hülyéskedni,de soha nem csinál semmit meggondolatlanul.Bár én azon a véleményen vagyok,hogy sokat javult ilyen téren,amióta barátnők lettünk.Mostmár többször elengedi magát,és jókat röhög a hülyeségeimen.Hiába,jó hatással vagyok rá!.:P
-Ne már Poll!Te is jót nevettél!És ne mondd azt,hogy nem,mert úgysem hiszem el!-ölelte meg mosolyogva Niall.
-Igen,jót nevettem.De ez még nem azt jelenti,hogy pártolom ezt a fajta viselkedést!Olyanok vagytok,mint a kisgyerekek.Valamiféle késztetést éreztek arra,hogy mindig rosszalkodjatok!-rázta meg a fejét mosolyogva barátnőm.
-Igen,Pollynak igaza van!-szólalt meg Louis komoly arckifejezéssel.-Nekünk mindig "rosszalkodnunk" kell.Na de majd Niall megmutatja,hogy milyen módon tud még "rosszalkodni"!!-folytatta vigyorogva.És még a szemöldökét is húzgálni kezdte,majd oldalba lökte az említett bandatagot.Már egy pillanatra azt hittem,hogy Louis megkomolyodott.És őszintén szólva elég ijesztő gondolat volt.Mi lenne velünk a mi állandó humorzsákunk nélkül?!!
-Menj a francba Louis!-röhögött Niall.-Gyere Polly,inkább menjünk aludni,mielőtt tele nem beszéli a fejünket minden hülyeséggel.Sziasztok srácok!!-köszönt el,majd azzal a mozdulattal be is húzta barátnőmet a lakosztályukba.



"Szerencsére" Louis szobája pont a miénk mellett volt,így az egész folyosón végig kísért minket.Amikor megálltunk a szobaajtóban,Louis egy hirtelen mozdulattal Harry elé lépett és egy hatalmas,cuppanós puszit nyomott az arcára.
-Jó éjszakát Galambjaim!-ölelt meg engem is.-Aztán csak halkan,mert az éjszaka aludni is szeretnék!-kacsintott vigyorogva Lou,majd eltűnt az ajtaja mögött.
-Hát ez hülye!!-röhögtem fel megint.Valahogy nem bírtam abbahagyni,akárhogy próbáltam.Csak nevettem...nevettem...és nevettem...megállíthatatlanul.
-Mit szívtál???-kérdezte Harry,már akkor,amikor a hálónkban álltunk.Szegényre rá is rájött a nevethetnék,de fogadni mernék,hogy csak rajtam röhögött.Úgy látszik a hülyeség tényleg ragályos!.:D
-N-nem tudom...de n-nem múlik el!-dőltem be az ágyba.Már a hasamat fogtam és azért imádkoztam,hogy legalább egy kevéske levegőhöz sikerüljön hozzá jutnom,hogy ne fulladjak meg.Néha egy-egy könnyem is kicsordult az oxigén hiány miatt.
-Segítsek??-kérdezte mosolyogva Harry.Nem igazán tudtam elképzelni,hogyan tudna véget vetni a röhögő görcsömnek,de abban a pillanatban nem is érdekelt.Hevesen bólogatni kezdtem,csak csináljon már valamit!

Neki sem kellett több.Óvatosan felém hajolt,és mélyen a szemembe nézett,miközben valahogy sikerült a saját arcáról eltüntetni a vigyort.Lassan megpuszilta az arcomat,az orrom hegyét,a nyakamat,a vállaimat és így tovább egészen addig,amíg le nem ért a hasamhoz.Az el nem múló röhögésből halk kuncogás,hangos levegő vétel,majd elfúló sóhajok lettek.A nevetés abba maradt!Úgy lettem komoly,hogy szinte észre sem vettem.

Reflexszerűen becsuktam a szemeimet,amikor hatalmas tenyere a pólóm alá tévedt és gyengéden elkezdett simogatni.A hajába túrtam,hogy közelebb húzzam magamhoz,mire egy férfias sóhaj csúszott ki a száján.Elvigyorodott,és a fülemhez hajolt.
-Látod?Már el is múlt...-suttogta a fülembe.
-Aha..De ha nem folytatod,félő,hogy megint előjön..és azt ugye nem akarjuk!-vigyorogtam rá,majd lehúztam magamhoz,hogy megcsókoljam.
-Még nem most..Várj még egy kicsit!El rontod a meglepetésemet!-szólalt meg nevetve,amikor megmarkoltam a pólója alját,hogy lehúzzam róla.
-A micsodádat??-pislogtam rá.
- Igen,jól hallottad!Készültem egy meglepetéssel,de ha most..khm...tovább megyünk,akkor már mindegy lesz!-magyarázta,majd felállt és a szekrényhez lépett.Ott állt és rám sem nézett.Egy darabig megszólalni sem tudtam az "élmény" miatt,amit a közelsége nyújtott.Vagy inkább nem is attól!Az volt a baj,hogy ott hagyott!Abban a percben éreztem át az ő helyzetét,amikor én hagytam ott őt,ilyen kiszolgáltatott és felhevült helyzetben.Ez kegyetlenség,nem gondoljátok?!.:D

Gondoltam egyet,határozottan felálltam és a bőröndömhöz sétáltam.Kivettem a tusfürdőmet,a pizsamámat és a fogkefémet,majd elindultam a fürdő felé.Ügyeltem arra,hogy egy fél pillantást se vessek Harry felé,hagy tudja,hogy megsértődtem.Ha ő akart volna velem ÚGY együtt lenni,nem mondtam volna "nem"-et.De ő megtette,és ez egy kicsit bántott.
-Hova,hova Szépségem?-ugrott elém vigyorogva,majd kifésült egy tincset az arcomból.
-Fürödni!-jelentettem ki.
-Oké,de ezek nem kellenek most!-vette ki a kezemből a cuccokat,amiket be akartam vinni magammal.Letette őket az egyik fotelba,majd a hátam mögé lépett és átkarolta a derekamat.-Fürödjünk együtt!-susogta a fülembe.
-Nem!-mondtam,próbálva határozottnak tűnni.Igaz,hogy a közelsége szinte azonnal bevonta az agyamat a "rózsaszín köddel",de igyekeztem kitartani amellett,hogy haragszom rá.
-Na!Ne kéresd magad,angyalom!Tudom,hogy te is pont erre gondoltál!-mondta vigyorogva,majd a nyakamat kezdte el csókolgatni.A lábaim veszélyesen elgyengültek alattam,attól féltem,hogy összeesek,de nem moccantam.-Bocsánat az előbbi...hogy is mondjam..elutasításomért,de mind a te érdekedben volt.A meglepetésemhez pedig az kell,hogy együtt menjünk be fürödni.Naa!-kérlelt.És óhh..olyan aranyos volt!Meg a meglepés is egyre jobban érdekelt.Vajon mi lehet az??
-Így nem tudok rád haragudni!-jelentettem ki nevetve.-Oké,legyen,menjünk együtt!-egyeztem bele.
-Én is így gondoltam!!-örvendezett.-Akkor csukd be a szemedet.Na...gyerünk!-bíztatott.
-De,ha neki vezetsz valaminek....-kulcsoltam össze ujjainkat mosolyogva,miközben lehunytam a szemem.
-Ne félj!Vigyázok rád!-mondta kedvesen.-Amúgy meg a lila jól áll neked,szóval nincs miért aggódnod!-nevetett ki.Gondolom az esetleges ütés foltokra utalhatott.
-Ha-ha-ha!Nagyon humoros!-gúnyolódtam vele,és kicsit szorosabban kapaszkodtam a kezébe.Biztosra mentem,ha én elesek,essen ő is! :D

Mentünk pár lépést,majd egy kisebb küszöböt kellett átlépnem.
-Maradj itt!-állított meg Harry hirtelen.-De a szemed ki ne nyisd!-mondta,majd hallottam,ahogy visszamegy és becsukja mögöttünk az ajtót.-Na,itt vagyok!-állt meg újra mellettem.-Mostmár kinyithatod!-parancsolta és összefonta ujjainkat.A szemem abban a pillanatban kipattant,de nem hittem el,amit láttam.Mindenre számítottam,csak erre nem.


A fürdőszoba kellős közepén ácsorogtunk és a szemem elé valami meseszép látvány tárult.Az egész helyiség narancssárga fényben pompázott a pislákoló gyertyák fényétől,amik mindenfelé el voltak helyezve.A fapadlón rózsaszín,sárga és vörös rózsaszirmok hevertek.A földbe mélyesztett kádban élénken csillogott a kék víz,a szélén pedig 2 pohár vörös bor kapott helyet.Meleg,párás levegő töltötte meg a teret.
-Mivel az egy hónapos fordulónkkor nem tudtam adni semmit,sőt..ha jól emlékszem még csak nem is beszéltünk aznap....gondoltam ez egy tökéletes ajándék lenne.-ölelt át hátulról,az állát pedig a jobb vállamon nyugtatta.-Igaz,kicsit megkésve...
-Én meg azt hittem,elfelejtetted!-hajtottam le a fejemet.Kicsit elszégyelltem magam,hogy ilyet feltételeztem róla,de aznap,tényleg egy percet sem beszéltünk.Éppen egy Sms-t írt,hogy annyira elfoglalt,hogy nem tud felhívni.-De ez....ez gyönyörű!-fordultam felé és hálám jeléül megcsókoltam.

Igazából nem mertem elhinni,hogy mindez velem történik meg: a világ minden szempontból legtökéletesebb fiúját ölelgetem és csókolgatom,egy hangulatos fürdőszobában.Körülbelül úgy éreztem magam,mintha egy elcsépelt szappanopera főszereplői lennénk.Ami nem rossz,hiszen én magam is néztem olyan típusú filmeket.Csak egy baj van velük!Azokban mindig úgy van,hogy a csupa jó dolgok után,mindig történik valami nagyon rossz...
-Na?Beszállunk??-mosolygott rám Harry.Gondolom megelégelte a hallgatásomat és semmittevésemet.Nem válaszoltam,csak áthúztam a fejem felett a pólómat.-Azt hiszem,hogy ezt vehetem egy "igen"-nek!-nevetett,majd ő is levette a pólóját és rögtön a nadrágját is!Ekkor felvillant egy kitűnő ötlet az agyamban.Meg kell büntetnem azért,amiért úgy ott hagyott az ágyon!Még,ha a meglepetés érdekében is tette,ami történetesen nagyon is tetszett.
-Harry.-szólítottam meg.-Fordulj el,amíg levetkőzök és beszállok a vízbe!-parancsoltam rá.
-Hogy mit csináljak??Miért?-vonta fel a szemöldökét.-Egyébként is...a fürdőkádban úgyis láthatlak.-vigyorgott rám.
-Nem baj!Légy szíves!- kértem meg.
-Na jó!De siess,mert félő,hogy egészen "véletlenül" meg találok fordulni!-figyelmeztetett,miközben nevetve,de hátat fordított nekem.Beharaptam az alsó ajkamat a látvány miatt.Olyan jól nézett ki még hátulról is,hogy az már majdnem lehetetlen.Az izmos és erős hát,a széles vállak és a kerek fenék..:P Imádni valóan szexi!

-Kész vagyok!-tájékoztattam,miután belecsusszantam a meleg vízbe és megbizonyosodtam arról,hogy nincs kint semmi és a hab mindent takar.
-Oké!Várj,mindjárt visszajövök.-mondta és kiviharzott a fürdőből.Egy percig azt hittem,hogy megint faképnél akar hagyni,de egy pillanat alatt visszajött.A telefonja a kezében volt és valamit lázasan nyomkodott.Nemsokára egy szerelmes dal szólalt meg belőle.(ZENE)-Csak a hangulat kedvéért!-mosolygott  rám,és letette a készüléket az egyik polcra.Szerintem a hangulat már így is megvolt,de nem szóltam semmit.


Mint tudjuk,Harry nem éppen képviselte a szégyenlős emberek társaságát,és ezt most is bebizonyította.Egy másodperc töredéke alatt beakasztotta az ujját a boxerébe és már tolta is lefelé,majd bemászott mellém a kádba.Én inkább becsuktam a szememet!Nem mertem rá nézni,mert az arcom pirosabb volt,mint egy paradicsom.Az addig oké,hogy már láttam meztelenül,de nem ennyire!Vagyis..úgy értem,hogy amikor együtt voltunk,akkor sem volt rajta semmi,persze.De akkor ott volt a takaró és amúgy sem volt időm AZT nézni.Most viszont,ha kinyitom a szemeimet,akkor nem igazán láttam volna mást,mint Harry....szóval azt!Értitek,nem?!!
-Na!Azért annyira nem nézek ki rosszul,hogy ne nézz rám!-vigyorodott el.-Vagy mégis??-hervadt le a mosoly az arcáról,amikor még mindig nem reagáltam.Az lehet,hogy valaki sokkot kap a gondolatitól?..:D Ha igen,akkor én pont úgy jártam!
-Nem tudom,mert nem láttam!-nevettem el magam.Harry nevetve rázta meg a fejét,majd az ölébe húzott.Ahogy a mellkasa hozzáért a csupasz hátamhoz,kirázott a hideg és egyszerre elöntött a forróság.Óvatosan csúszott lejjebb velem együtt,hogy a víz betakarjon bennünket és összekulcsolta ujjainkat.A dallamok halkan csendültek fel a telefonban,ezzel még romantikusabbá téve a pillanatot.
-Tetszik?-kérdezte halkan,miközben felhúzta a kezemet a szájához és egy óvatos csókot lehelt rá.A tekintetemmel követtem minden mozdulatát.
-Ühüm..-bólogattam mosolyogva és a hajába vezettem a szabad kezemet,mire becsukta a szemét.
-Tudod...én még soha nem csináltam ilyet!Ezelőtt még azt sem tudtam,hogy mi a túró az a romantika!-jelentette ki,nekem meg nevetnem kellett rajta.-Mi az??
-Semmi.....csak elképzeltem,ahogy ügyetlenkedsz,mialatt ezt megvalósítod,vagy megtervezed.Hányszor fordultál segítségért a fiúkhoz?-kérdeztem meg jókedvűen.
-Egyszer sem!-vágta rá.Hátra fordítottam a fejemet,hogy kérdőn a szemébe nézhessek.-Jó!Talán egy párszor!De csak Liamre,és Zaynre hallgattam.Ha tudnád,milyen tanácsokat adott Louis!-nevette el magát.-Niall pedig váltig állította,hogy egy kiadós vacsora felülmúlhatatlan!
-Azt rögtön gondoltam!-nevettem én is.-Akkor holnap reggel beszélhetsz velük!
-Mert?Nem lett jó?Mondtam,hogy most először csináltam ilyet!-háborodott fel és mintha egy kicsit be is durcázott volna.

Úgy gondoltam kötelességem kiengesztelni.
-De!Nagyon is jó lett!Azért mondtam,hogy holnap beszélj velük,hogy megtudd köszönni.Jó tanácsokat adtak!-fordultam meg az ölében,egyenesen vele szemben.-Megtiszteltetés,hogy pont én lehetek itt veled.-mosolyogtam rá,majd gyengéden megcsókoltam.Dicséretemre fülig érő mosolyt varázsolt arcára és visszacsókolt.
-Mit szólnál....ha mutatnék olyan dolgokat,amik még büszkébbé tennének,hogy TE lehetsz itt velem?-vigyorgott rám.
-Hmm...nem is tudom!Van még olyan?-kérdeztem vissza bohókásan.
-Hát hogyne lenne?!Még hozzá nem is akár milyen!-kacsintott,majd megint az ajkaimra vetette magát.

Akkor,abban a fürdőben,a szerelmem karjában azt kívántam,bárcsak soha ne érne véget a pillanat,amibe belecsöppentünk.Rájöttem,hogy mennyire szerencsés vagyok!Azzal lehetek,aki szeret és mindennél boldogabb vagyok!Mindent megad nekem,amire csak vágyom: szerelem,barátság,törődés,kedvesség,megértés,türelem.Kell ennél több?!Nem,mert elég,hogy együtt vagyunk,hogy engem választott a világ összes nője közül.Engem ölel,csókol és szeret!Senki nem láthatja,hogy milyen a kapcsolat közöttünk,csak mi!És én most mindennél erősebbnek érzem a szerelmünket.Mint egy kőfal,amit a legerősebb bika sem bír ledönteni,mert megingathatatlan,kitartó és erős!

2014. március 12., szerda

 Heyhóó Drága Olvasóim!.:))

Itt az újabb rész,mert annyian kértétek,hogy hozzam!Olvastam olyat is,hogy nem kellene elsietnem ezt a két hét külön töltött időszakot!.:) Örülök,hogy elmondjátok a véleményeteket!.:) Azonban nemsokára(mindössze pár rész) eljön a történet..hogy is szokták mondani?Tetőpontja?!! Mindegy...érdekes fejleményekre számíthattok.:)) Jó olvasást mindenkinek!.:)

UI.:És wááóó.....a 40.FEJEZET!!!El sem hiszem!Lassan a feléhez érünk!Köszönöm mindenkinek,aki támogat!.:) <3 Csodálatosak vagytok!

40.fejezet

Hiányoztál!

2014.Augusztus.12. (Kedd)
 /12 nappal később/
14:43

*Becky szemszöge*

A One direction turné pontosan 2 hete kezdődött el és a srácok már borzalmasan hiányoznak!Legfőképp Harry....Hiába beszélgetünk minden áldott nap 6 vagy 7 alkalommal,az nem ugyan az!Telefonon keresztül nem érzem az illatát,nem látom ragyogó mosolyát,nem simíthatom meg az arcát.Csupán a hangját hallhatom a telefon hangszórójából.Nehéz,persze,hogy az!Hiszen nem lehetek azokkal az emberekkel,akiket szeretek!De Pollynak hála,jobban bírom,mint gondoltam.Legalábbis eddig!Szerencsére soha nem voltam olyan típusú lány,aki az ilyen jellegű dolgok miatt mély depresszióba esne.Mondjuk most közel álltam hozzá,de az már mindegy.Tudom,hogy ez egy állapot,amivel nem tudok mit tenni.Harrynek ez a munkája,amit a többi 4 fiúval nagy küzdelmek árán szerzett meg.Tisztában vagyok azzal,hogy az a hatalmas hiányérzet,amit érzek már két hete,elmúlik,amikor újra láthatom őt.És ez a pillanat ma érkezett el!10 perc múlva Adelaide-ban landol a gépünk.Pollyval 3 napot maradunk Ausztráliában,aminek minden másodpercét kifogjuk élvezni.Ez teljesen biztos!!

15:05

*Harry szemszöge*

-Hol vannak már?10 perce le kellett volna szállnia a gépüknek!!-járkált fel s alá Niall.
-Állj már meg!Teljesen beleszédülök!Amúgy meg legyél olyan kedves,hogy nem táncolsz az idegeimen!Én is alig bírom kivárni,hogy lássam őket,de nyugi van!Ha az elmúlt 2 hetet kibírtuk nélkülük,akkor ez a 10 perc már nem a világvége!!-rivalltam rá egy csöppet.Reggel már hajnali fél hatkor(!!) fent volt,azzal az indokkal,hogy nem tud aludni,mert ideges!Én is az voltam,de az előző esti koncert úgy lefárasztott,hogy örültem,ha élek.Amúgy meg rendszeresen Beckyvel álmodok,szóval szeretek aludni.Így könnyebb volt kibírni a hiányát.-Nézd!Ott vannak!!-mutattam előre,amikor megláttam a két lányt egymás mellett sétálni,a bőröndjüket húzva.Az arcomon egy hatalmas mosoly terült el,már csak a gondolattól is,hogy pár pillanat és újra a karjaimba foghatom.Niall örömében egy hatalmasat vert a hátamra-amitől egy lépést előre kellett lépnem,nehogy eltaknyoljak a reptér kellős közepén-majd előreiramodott.Amikor Becky észrevette,ahogy Niall feléjük szalad,hatalmas mosoly terült el arcán,és szemével pásztázni kezdte az embertömeget.Amikor a tekintetünk összeakadt,a bőröndjét elhajítva,futva indult el felém.Pillanatok alatt vette magát a nyakamba és úgy szorított,hogy majd' megfulladtam.De én sem tettem másképp!A derekánál fogva húztam olyan közel magamhoz,amennyire csak tudtam.

Igyekeztem jó alaposan szemügyre venni és örömmel nyugtáztam,hogy fizikailag semmi baja.Legalábbis gondolom,hogy aki ilyen erősen képes szorítani,az egészséges!.:D
-Szia!-motyogtam a szájába.Ez a csók olyan volt,mint egy kisgyereknek a nyalóka,amit az anyukája nem enged,hogy megegyen.Minél tovább várt rá,annál finomabb,amikor megkapja!Én is pont így érzetem Beckyvel kapcsolatban!

Ölelésünkön csak akkor lazítottunk,amikor mind a kettőnknek sikerült elhinnie,hogy tényleg egymás karjaiban vagyunk.
-Hiányoztál!-suttogtam hozzá bújva.
-Te is nekem!El sem hiszed,hogy mennyire!-mondta mosolyogva,majd a kezeit a nyakamba dobta és megint megcsókolt.-Tetszik a szerelésed!!Csak egy a baj!Alig látok belőled valamit!-nevetett ki.


Igaza volt!A fejembe húztam az egyik fekete sapkámat.Felvettem a fekete,hosszú,galléros kabátomat,a kedvenc csőfarmeremet és a barna cipőmet.Napszemüveget is vettem,bár az éppen nem volt rajtam.Niall is hasonlóan festett,de ő a nagy izgulás közepette legalább két réteg ruhától megvált és inkább a kezében szorongatta.
-És nem hiszem el,hogy nincs melegetek!-folytatta Becky jókedvűen.
-De!Majd' megdöglünk!Itt amúgy is van vagy 35 fok,nemhogy kabátban!De ezt úgy fogjuk fel,mint egy szaunát.-nevettem vele együtt.-Amúgy ez az egész azért kell,hogy ne lássanak a rajongók!-magyaráztam.
-Én igazán nem akarok bele szólni,hiszen mégis csak ti vagytok a profik ezen a téren...de szerintem ezzel semmit nem értek el.A rajongók már ismernek engem is és Pollyt is.Ha meglátnak valamelyikőnket kézen fogva sétálni Adelaide utcáin,egy 35 fokban kabátba öltözött  valakivel,szerinted nem jönnek rá?!Nem hülyék,csak rajongók!Jobban tudják,mikor hol vagytok,mint ti!-nevetett még jobban barátnőm.
-Igaz!-mosolyogtam rá.Már éppen meg akartam csókolni,amikor Niall odaugrott mellénk,majd rávetette magát Beckyre.
-Becky!!!Már úgy hiányoztál!!-ölelgette vigyorogva.
-Te....is..nekem!De....megfulladok!-nyöszörgött az erős szorítás alatt.
-Van neked is!Ölelgesd a saját barátnődet!-ráncigáltam ki Becket Niall karjai közül.Ezután odaálltam Polly elé.-Szia Polly!Engedem,hogy megölelj!-tártam szét karjaimat,egy vigyor kíséretében.
-Óh,milyen nagyvonalú lettél!-mosolygott,majd megölelt.
-És még én ölelgessem a barátnőmet?!Hogy,amikor te lefoglalod?-tetettet felháborodást Niall.Erre csak egy nyelvnyújtással válaszoltam és megint barátnőm mellett termettem.
-Becky!A bőröndöd!-szólt utánunk Polly,amikor elindultunk a kijárat felé.
-Jujj!Tényleg!-kapott észbe Beck.Gyorsan visszaszaladt a bőröndhöz,amit olyan 10 perce hajított el örömében,és magához vette.Amikor visszaért mellém megfogtam a kezét,a csomagot pedig vittem helyette.

Szerencsére sikerült elkerülnünk az össze paprazzit,mindössze egy fekete hajú kislány ácsorgott egy zöld autó mellett,amiben egy nő és egy férfi ült.Olyan 10-11 éves lehetett,egy posztert és egy tollat szorongatott a kezében és szégyenlősen mosolygott ránk.
-Niall!Te is arra gondolsz,amire én??-kérdeztem vigyorogva a szőkeséget.
-De mennyire!-bólogatott és egyszerre indultunk meg a kislány felé.Igaz,hogy Paul azt mondta,ma nincs autogram osztás,de nem hagyhattuk csak úgy ott!Olyan aranyos volt!Csináltunk egy pár képet vele,majd átadtam a szüleinek 4 db koncert jegyet,hogy jöjjenek el a következő shownkra.Tehát,aláírást nem adtunk!Ezzel nem szegtük meg Paul szabályát!Probléma megoldva!.:D
























15:46

*Polly szemszöge*

-Azta!!!-ámuldozott Becky,amikor kinézett a kocsi ablakán.
-Ez nem semmi!-pislogtam,majdhogynem tátott szájjal.A hotel valami meseszép volt!Maga az épület a tenger parton kapott helyet,gyönyörű berendezéseivel együtt.Amikor beléptünk az ajtón,minden olyan tökéletesnek tűnt.Minden ablak csillogott,egy porszemet sem találtam sehol,minden mintha élére lett volna vasalva.A fiúk odamentek a recepcióshoz-aki egy kissé túl aranyosan mosolygott Niallre-és elkérték a kulcsokat.Amik valójában nem kulcsok,sokkal inkább kártyák voltak.Eddig még csak a filmekben láttam ilyet,ezért nagyon érdekesnek tűnt.Niall mellém állt,rám vigyorgott,összekulcsolta ujjainkat és úgy szálltunk be a liftbe.

Annyira boldog voltam,hogy végre megint együtt lehetünk.Sajnos nem sokáig,és valószínűleg így sem lehetünk sűrűn kettesben,hiszen a többiekhez is jöttünk,nem csak hozzájuk.Meg úgy egyáltalán!Ez Adelaide!!!Életemben először járok Ausztráliában és minden látványosság érdekel!Nem szabad egy percet sem elhalasztanunk az itt töltött időből.

Három emeletet mentünk felfelé,amikor a lift megállt és az ajtaja kinyitódott.
-Na...Hát akkor JÓ szórakozást nektek!-kacsintott Harry az én szőke hercegemre.
-Szintúgy!-vigyorgott Niall,majd egy egyszerű mozdulattal lehúzta a kártyát és az ajtó kinyílt.Igazából nem akartam tudni,hogy mire utalt az a "jókívánság".Miért van az,hogy a fiúk esze mindig OLYAN dolgokon jár?!Nem értem.-Asszonyom!A szobája!-mosolygott,amikor beléptem.
-Asszonyom?!És a szobám?!-kérdeztem vissza.-Nem együtt alszunk??
-Miért?Szeretnéd?-állt elém.Az arcáról nagyon könnyen ki lehetett olvasni,hogy mire gondol valójában.Csak viccelt!
-Jah!Végül is nem azért utaztam ennyit,hogy ne is aludjak melletted!-vágtam oda viccesen.
-Akkor jó,én is így gondoltam!-ölelt meg.-Hiányoztál!
-Te is nekem!-suttogtam,majd kissé bátortalanul megcsókoltam.Ő azonban nem volt annyira "bátortalan". Hirtelen felkapott és az ágyra dobott,persze csak úgy,hogy ne fájjon.-Mit művelsz??-túrtam a hajába.Mondtam már,hogy imádom a haját?!A szőke,dús fürtök,amiknek olyan puha a tapintása.Ellenállhatatlan a mosolyával együtt.
-Ó..semmit,semmit!-legyintett.-Csak tudod...Harry azt mondta,hogy szórakozzunk jól.Nem illik megszegni egy barát jókívánságát.Gondoltam...elüthetnénk az időt vacsoráig!-javasolta vigyorogva.
-Aha..-bólogattam.-És még nem vagy éhes??
-De!Már nagyon!-vágta rá,amin elnevettem magam.-De te majd elvonod a figyelmemet!-csókolt meg.

*Harry szemszöge*

-Azt hittem,egy szobában leszünk!-lépett be a hálószobánk ajtaján Becky.
-Nem!-ráztam meg a fejemet,amíg lefejtettem magamról az "álcaruhát".A kártyát a bejárat melletti asztalra tettem,odasétáltam hozzá és hátulról öleltem át.Mosolygott,amikor megérezte óvatos puszijaimat a nyakán,majd hátulról dúrt bele a hajamba.-Miért?Baj,hogy kettesben leszünk?
-Dehogy!-vágta rá.-Csak a többiek is hiányoztak.Ők is ebben a hotelben vannak,nem?-kérdezte és az ablak felé indult.Elhúzta a sötétítőt és nagyokat pislogva bámult kifelé.Tudtam,hogy még soha nem látta a tengert,ezért direkt vízre néző szobát kértem.És,amint látom,elnyerte a tetszését.

Harry és Becky hotelszobája :)

-Igen,ők is itt vannak.De majd beszélsz velünk később,amikor már kipihented magad.Látom,hogy fáradt vagy,szóval ne is ellenkezz!-mosolyogtam rá és kisimítottam egy tincset az arcából.
-Nem akarom alvásra pazarolni az időt!Inkább veled szeretnék lenni!-magyarázta.
-Az tök jó,mert ezzel én is pont így vagyok!-vigyorogtam rá.-De tudod....ha fáradtak vagyunk,akkor semmi nem olyan élvezetes!-súgtam a fülébe,ami miatt elöntötte a pír.Én meg kinevettem!Nem értem,hogy miért ilyen szégyenlős!.:D De azért aranyos!-Szóval alszok én is veled!Aztán majd meglátjuk,hogyan tovább.Gyere!-húztam az ágy felé.
-Te aztán nagyon akaratos vagy!-rázta mosolyogva a fejét,amikor visszahúztam a sötétítőt,amit alig egy perce húzott el.Befeküdtem mellé,ő a mellkasomra tette a fejét,én pedig átöleltem.
-Már annyira hiányzott,hogy valakit átölelhessek álmomban.-csókoltam homlokon.-Louis nem volt az igazi!-tettem hozzá,ami megint nevetést hozott ki belőle.

Beckyt hamar elnyomta az álom.Nem igazán bírja az időeltolódást,ellentétben velem.Nekem már fel sem tűnik,ha korábban vagy éppen később kell lefeküdni.Most viszont én is elaludtam,szinte azonnal.Megnyugtatott a tudat,hogy a mellkasomon fekszik és nem a világ másik végében van,messze tőlem.Jó volt újra látni!

19:12

*Becky szemszöge*

Amikor felébredtem,hirtelen azt sem tudtam,hol vagyok!Éreztem Harry illatát,majd nemsokkal később arra is rájöttem,hogy a mellkasa a párnám.Ebből pedig összeraktam,hogy még mindig a hotel szobában vagyunk.Ahol történetesen teljes sötétség uralkodott.Elkezdtem tapogatózni magam mellett,hátha találok egy lámpát.
-Áúúú!-ugrott meg Harry,amivel a szívbajt hozta rám.-Megkérdezhetem,hogy mit csinálsz??-kérdezte rekedt hangján,amit annyira imádok.Azt hiszem,orrba vágtam a nagy keresgélés közben.Hopsz!.:D
-Bocsi!Csak kerestem a lámpakapcsolót,mert semmit nem látok.-magyaráztam nevetve.
-Rájöttem,hogy nem látsz semmit!De elárulok egy titkot!Az arcomon biztos nincs!-nevetett ki.-De ez a tényen nem változtat,hogy fáj az orrom!Kérek rá gyógyi puszit!-követelőzött.Hiába nem láthattam az arcát,nem volt nehéz kitalálnom,hogy csak szórakozik velem.Kizárt,hogy annyira megütöttem volna!Mégis úgy döntöttem,hogy megadom neki,amit kért.Odahajoltam,hogy megpusziljam az orrát,mire ő gyorsan elfordította a fejét és a száját találtam el.
-Na!!Ez csalás volt!-nyavajogtam mosolyogva,mire ő egy erőteljesebb mozdulattal magára rántott.
-Nem!Csak időközben rájöttem,hogy a szám jobban fáj!-hangján hallani lehetett,ahogy vigyorog.

Apró puszikat hagyott az ujjaim hegyére és a kézfejemre,és így haladt egyre feljebb,mígnem elérte a nyakamat.Egyszerűen nem volt erőm,hogy lemásszak róla!Teljesen a hatalmába kerített és tudtam,hogy Ő már csak az enyém!
-Nekem nem fáj semmim!-incselkedtem vele,utalva ezzel a puszikra,amikkel a bőrömet kényeztette.Nem mellesleg amiktől a hideg is kirázott,olyan jól estek.
-Nem baj!-húzta meg a vállát.-Gondoltam jobb,ha megelőzzük a bajt!-nevetett.

Éppen a tenyerét vezette be a pólóm alá,amikor hatalmas dübögéseket hallottunk az ajtó felől.Először el nem tudtam volna képzelni,hogy ki lehet az,de miután hang is társult a "zaklatónkhoz",rájöttem.
-20 perc múlva legyetek a recepción!És ne kelljen megint feljönnöm!-kiabált az ajtó mögül Paul.Nem volt mérges,csak már ismeri Harryt.Meg szerintem nem hülye,és sejti,hogy mit csinálhat két szerelmes,amikor 2 hétig nem látták egymást,csak SKYPE-on keresztül.
-OKÉ!-szólt vissza Harry.-Miért van az,hogy mindenki a legrosszabbkor hiányol??
-Ez egy költői kérdés volt?-kérdeztem vissza mosolyogva,és legördültem róla.
-Az mindegy!Akkor sem kellene ilyenkor megzavarni.-puffogott.-Két dolog van,amit utálok!Ha felkeltenek,vagy ha abba kell valamit hagynom,amibe éppen csak kezdtem bele lendülni!
-Bolond vagy!-ráztam meg nevetve a fejemet,majd megcsókoltam.-Öltözzünk fel és menjünk le,mielőtt Pault kiakasztjuk!

19:40


*Paul szemszöge*

A délután folyamán Louisnak valahogy sikerült rávennie,hogy ma egy étteremben vacsorázzunk.Még mindig azt gondolom,hogy ez nem egy kitűnő ötlet,sőt,egyenesen borzalmas!De azt mondta,hogy végig sétál Adelaide főutcáján-ami megjegyzem elég hosszú-anyaszült meztelenül,ha nem viszem el őket.Tisztában voltam vele,hogy képes megcsinálni,így inkább nem ellenkeztem.Egy kis vigaszul szolgált,hogy megígérte,viselkedni fog.Hátha!!
-Na?Mindenki kész??-kérdeztem őket,ahogy lekocogtam a lépcsőn,egyenesen a recepciós pult elé.
-IGENIS KAPITÁNY!!!!ÓÓÓÓ.....KI LAKIK ODALENN...-kezdett bele Louis,Harry és Niall egyszerre.
-Jajj ne!Ezt fejezzétek be!-állítottam le őket.-Inkább menjünk!Minél hamarabb elindulunk,annál hamarabb vége lesz az estének!Gyerünk!-nyitottam ki nekik az ajtót.
-Nyugi Paul!Relax van!!-vigyorgott rám Zayn.Hát köszi!Ha a helyemben lennél,te sem volnál a legnyugodtabb!

Miután meggyőződtem arról,hogy senkit sem hagyunk hátra,betereltem őket az autóba,és már mentünk is.Most kezdődik a rémálmom!

20:21

 -Tessék!Jó étvágyat hozzá!-mosolygott a pincérnő,amikor letette a rendelésünket az asztalunkra.És lekopogom,eddig nem volt semmi baj!Remélem ez így is marad az este végéig!Sőt...örökre!..:D
-Megkóstolhatom?-nyúlt Niall a kanalával Zayn tányérjába.
-Nem!Ott a tiéd,kóstolgasd azt!-rántotta el a tányérját az arab srác.
-Héééé!!MI A FRANCOT CSINÁLTOK???!-visított Harry,mivel Zayn ráöntötte a levesét az öltönyére,ahogy elhúzta Niall elől.
-Bocsi haver!Nem direkt volt!-mentegetőzött Zayn és egy szalvétát nyomott Harry kezébe,hogy azzal törölgesse le a foltot.-Niall!Tűnj el a kajámtól!-fordult vissza.Niall pont beleérintette a kanalát a levesbe.
-De csak egy kanállal!Légysziii!!!!Én mást rendeltem!-könyörgött a szőkeség.
-Nem!-vágta rá Zayn.-Legközelebb majd rendelsz ilyet!
-Már megint kezdődik!-motyogtam magamban.-FIÚK!Hagyjátok abba,mert az egész étterem minket bámul!-szóltam rájuk mérgesen."De nem engedi,hogy egyek belőle!","Meg akarja enni az ÉN ennivalómat!","Leöntötték a kedvenc öltönyöm!"-jöttek a panaszok az asztal minden részéről,teljesen egyszerre.Már éppen rájuk akartam kiabálni,de valaki megelőzött.
-ÁÁÁÁH!!LOUIS!Vidd innen azt a kanalat!-állt fel Liam visítva,de úgy,hogy a széket is felborította.
-Elnézést,de akadt egy kis elintéznivalóm!-vigyorgott Louis,majd ő is felállt.-Bocsi,de ezeket elveszem!-gyűjtötte be a kanalakat a mellettünk lévő asztalról.Az embereket váratlanul érte a kisebb "merénylete",így még felháborodni sem volt idejük.Pedig volt,akinek a szájából szedte ki az evőeszközt!

Egy fél percig csak pislogtam,hogy mi történt,majd felpattantam és a két srác után mentem,akik a férfi Wc felé vették az irányt.Amikor beléptem az ajtón,Louis éppen a kanalakkal bombázta Liamet,aki azt sem tudta,hogy meneküljön meg a rémisztő tárgyaktól.Szinte a falra mászott,de még így is volt egy-kettő,ami eltalálta.
-Louis!Add ide azokat!!-kaptam ki a kezéből legalább 10(!!) darab kanalat.
-Jól van na!-háborodott fel Louis.-Csak segíteni akartam,hogy leküzdje a félelmét!-magyarázta vigyorogva.
-De így???!-rivallt rá halálra ijedt és dühös tekintettel Liam.
-Már mindegy!-zártam le azt a vitát,ami még el sem kezdődött igazán.-Gyerünk kifelé és viselkedjetek!-toltam ki őket az ajtón.Odasétáltunk egy hölgyhöz és megkértük,hogy vigyen tiszta evőeszközöket és egy üveg bort a szomszédos asztalhoz.-MI AZ ISTEN TÖRTÉNT ITT???-néztem végig ámultam a társaságon,akiket alig pár perccel ezelőtt hagytam ott.Az ételek kiborítva,hol az asztalra,hol a ruhájukra,hol más vendégek fejére.
-NIALL!!Add vissza a cipőmet!-bújt ki az asztal alól Harry és egy gyors lendülettel kikapta a fekete csuka jobb felét Niall kezéből.A lányok sírtak a nevetéstől,de közben igyekeztek levakarni a ruhájukról az ételmaradékokat.Amik gondolom egy 3 perces kajacsata eredményeként kerülhettek oda.
-Na jó!Elegem van!-gondoltam magamban.-Pincér!A számlát,de nagyon gyorsan!-kiabáltam.

A számla pár perc múlva a kezemben volt,amit villámsebességgel firkantottam alá.Nagy nehezen sikerült összeszednem a díszes társaságot és kihajtanom őket a kocsiig.
-Soha többet nem viszlek benneteket sehova!Mostantól a koncertek után bezárlak benneteket a szobátokba és a következő fellépésig ki sem jöhettek!!!-keltem ki magamból,amikor beindítottam a motort.Ők ezt természetesen nagyon szórakoztatónak találták.
-Néz-zétek!Paul...mindjárt...szét-robban!-röhögött Louis.A fejem valóban élénk vörös árnyalatot vett fel,de Lou csak rátett még egy lapáttal.

21:17

-Irány fel a szobátokba és ne lássalak benneteket!-mutattam a lift felé mérgesen.
-Igenis apuci!-szalutáltak egyszerre,majd a lift ajtaja becsukódott.

Nem bírom elhinni,hogy milyen gyerekesek!Már elmúltak 20 évesek,szóval már elvileg komolyodniuk kellene!De lehet,hogy ők visszafelé fejlődnek?!!Jajj...

Egy fél óra alatt képesek voltak galibát okozni...Nagyon felmérgeltek,az biztos!

Mérges Paul..XD :P