51.fejezet

"Ismerős idegen"

Sziasztok!.:)
 Sikerült beleesnem valami nyavajába,szóval most itthon vagyok és annyi időm van,mint a tenger!.:) Gondoltam megleplek benneteket és hamarabb hozom ezt a részt!Plusz,tekinthetjük úgy is,hogy ezzel a résszel ünnepeljük meg a fiúk Where We Are turnéjának első napját!.:) Sok sikert a mi Galambocskáinknak!.<3 :P Nektek pedig jó olvasást!.:)

UI.:Köszönöm a komikat!.:) Aranyosak vagytok!<3 

 2014.November.14. (Péntek)

 17:13

*Harry szemszöge*

-Mi van?!!!-kérdeztem vissza,mert azt hittem,hogy rosszul hallottam.Az nem lehetséges,hogy Beckynek emlékezetkiesése van!Nem lehet velem ennyire kegyetlen a sors!!
-Igen...de jó hír,hogy az orvos azt mondta,hogy csak átmeneti és mindenre emlékezni fogok.-tájékoztatott.-Előbb utóbb...-tette hozzá halkan,de én meghallottam.
-Ezt nem hiszem el!!!Az istenit!!-csaptam az ágy szélére,de azonnal megbántam.Nem is akartam hangosan mondani,csak úgy kicsúszott a számon.Az ütést meg pláne nem terveztem!Ráadásul elég erősen ütöttem az ágyra,és szegény Beckyre a szívrohamot hoztam rá.Ijedt arccal nézett rám,amitől úgy éreztem,mintha Őt ütöttem volna meg.Pedig egy újjal sem értem hozzá.Soha nem bántanám!-Bocsánat!Én nem ....-kezdtem el magyarázkodni,de gyorsan közbe vágott.
-Ne!Semmi baj.Gondolom,hogy ez neked sem lehet könnyű.-vigasztalt egy édes mosollyal az arcán,ami engem is mosolygásra késztetett.Még mindig olyan....Beckys volt.
-Még most is pont úgy viselkedsz,mint ezelőtt,pedig nem is emlékszel rám.-simítottam meg az arcát.Muszáj volt hozzá érem.Enyhítenem kellett azt a borzalmas kínt,amit abban a percben éreztem.Nem emlékszik egyetlen egy boldog pillanatunkra sem.Nem tudja,hogy mit éltünk meg együtt.Nem tudja,hogy mennyire szeretem.Meg akartam csókolni,de azzal már tényleg átléptem volna azt a határt,ami valójában már ott sincs.De ezt ő nem tudja,hiszen az első csókunkra sem emlékszik.Arra a csókra,amivel valóra váltotta az egyik álmomat.Nekem felfoghatatlan,hogyan lehet azt elfelejteni!

Láttam a zavarodott tekintetét,amikor hozzáértem.Nem akartam megijeszteni a túlzott közeledésemmel,ezért inkább gyorsan felálltam.Le kellett győznöm a vágyat,hogy magamhoz szorítsam és soha többé ne engedjem el.
-Egyáltalán nem emlékszel semmire?-kezdtem el beszélni,hogy megtörjem a kínos csendet.-Pollyra sem?
-Polly a legjobb barátnőm!-mondta azonnal.A szemeim tágra nyíltak és nem értettem.Hogy lehet az,hogy rá emlékszik,de rám nem?!Bizonyára észrevette az értetlen arckifejezésemet,mert folytatta.-Már volt bent és elmesélte,hogy 13 éve vagyunk legjobb barátnők.És a családom is bent volt.Tudtad,hogy van egy öcsém?!-kérdezte jókedvűen.
-Igen,tudtam.-nevettem el magam.
-Jah...hát persze!Miért ne tudnád?!-csapott a homokára.-Bocsi,csak néha hajlamos vagyok elfelejteni,hogy rajtam kívül mindenkinek megvannak az emlékei.-kezdett el magyarázkodni.Igazán aranyosnak találtam.
-Semmi baj.-legyintettem mosolyogva.Nem akartam,hogy feszélyezve érezze magát a közelemben,de nem tudtam elkerülni.Egy idegennel az ember soha sem nyugodt.És akár tetszik,akár nem...jelenleg én is csak egy idegen vagyok a számára.-És..Polly mondott valamit rólam is?-egyszerűen muszáj volt megtudnom!
-Hát,az attól függ,hogy ki vagy!-mosolygott én pedig elnevettem magam.A humorérzéke az biztos nem tűnt el,mert még mindig vannak frappáns beszólásai.Nagy levegőt vettem,majd válaszoltam neki.
-Harry...-böktem ki a nevemet és vártam a reakcióját.

*Becky szemszöge*

Ahogy kimondta a nevét az "ismerős idegen",egyre jobban éreztem valamiféle kötődést iránta,de semmi konkrét nem ugrott be.Mondjuk én már azt is furcsálltam,ahogy reagált a hírre,miszerint amnéziás vagyok.Először nem hitte el,majd nagyon dühös lett.Megijedtem,de nem féltem tőle.Amikor pedig az ujját gyengéden végig húzta az arcomon,teljesen megnyugodtam.Az agyam nem emlékszik rá,de olyan,mintha a testem nagyon is jól tudnád ,ki Ő.Tudtam vele beszélgetni,anélkül,hogy keresnem kellett volna a megfelelő szavakat és nevettem,anélkül,hogy vissza fogtam volna magam.De ki lehet ő?
-Hahó!-húzta el a kezét az orrom előtt,mivel túlságosan belemerültem a gondolataimba és nem figyeltem rá.
-Bocsi.-pislogtam egy párat.-Csak egyszer jöttél szóba.Ha egyáltalán rólad volt szó és nem egy másik "Harry" nevezetű valakiről.Kérdezte,hogy emlékszem-e rá.De semmi más!-mondtam őszintén.Úgy éreztem,hogy mindenről tudnia kell.Elszomorodott.Szomorú volt,amiért nem tudtam emlékezni rá.-Várj!Van még valami!-ugrott be hirtelen.Felkapta a fejét és kíváncsian,reménykedve várta,hogy folytassam.Odanyúltam a telefonomért és megkerestem az egyik képet,amit Pollyval nézegettünk.-Ez te vagy?-kérdeztem tőle,miközben felé tartottam a telefont és rá mutattam arra a személyre,akiről úgy véltem,hogy ő az.
-Igen,én vagyok.-mosolygott rám.Látszott az arcán a boldogság.Örült annak is,hogy erre sikerült rájönnöm.
-Oké,szóval összegzem.-itt vettem egy nagy levegőt,majd folytattam.-Van egy banda,a One direction.Te vagy Harry és ebben a bandában énekelsz Niallel,Liammel,Louissal....és...öhm...várj ne segíts!Valami "Z" betűs...
-Zayn.-segített ki.
-Óh,igen!Szóval velük.Ugye?Remélem Polly jól mondta.-kicsit kínosnak éreztem a szitut,de látszólag ez őt nem zavarta.
-Pontosan!-bólintott egy nagyot.-És mi vagyunk az egyik legnépszerűbb fiúbanda a világon.-tájékoztatott büszkén.
-Aha.-bólogattam én is.-De várj!Én azt hittem,hogy csak valami városi zenekar vagytok,akiknek van egy pár száma.Gondoltam azért van annyi zeném tőletek,mert régi ismerősük vagyunk,esetleg jó barátok.-gondolkodtam hangosan.-De akkor miért vagy itt,ha olyan híres vagy??-kérdeztem kíváncsian.Tényleg nem értettem,hogy mit keres egy világsztár az én kórházi szobámban,miután felébredtem a kómából.Valahogy minden olyan zavaros volt!
-Öhm...mi..-kezdett bele,de befejezni nem tudta.

Az ajtó kicsapódott és Polly úgy jelent meg,mint valami kísértet.A szívbajt hozta rám!Ma már másodjára.
-Harry?!!-nyíltak tágra a szemei.-Te meg,hogy kerülsz ide?!!-kérdezte meglepetten.
-Repülővel.-viccelődött a göndör hajú srác.-Amúgy én is nagyon örülök,hogy látlak.-vigyorgott,majd felállt és elindult Polly felé.Széttárta a karjait,de Polly meg sem moccant.-Na!Ne csináld már!!Alig két napja mondtad,hogy már nem haragszol rám.Szóval mostmár igazán megölelhetsz,még ha nem is szereted az ilyesmiket.-kérlelte kedvesen barátnőmet.Érdekes,hogy erre a fiúra mindenki haragszik.Ahogy tőle hallottam én is haragudtam rá,most meg Polly is.Vajon mit csinálhatott?
-Hajh!-sóhajtott Polly megadóan,majd engedte Harrynek,hogy megölelje,de ő nem ölelt vissza.-Akkor hogy is kerültél ide?-kérdezte megint,miután elhúzódtak egymástól.
-Már mondtam,hogy repülővel.Tudod az az izé,ami a levegőben közlekedik.-vigyorgott Harry.
-Ha-ha.Mint mindig most is nagyon vicces vagy Harry.-mosolyodott el Polly gúnyosan.Nem voltak rosszban,de tapintható volt az éle a beszélgetésüknek.Nem tudtak egymás közelében feloldódni,és Pollyn érezni lehetett,hogy neheztel valamiért.Csak tudnám,hogy miért!!

Polly megragadta Harry vállát és megfordította.Így mind a ketten háttal álltak nekem.
-Ugye nem árultad el neki,hogy kije vagy?-kérdezte Polly a lehető legcsendesebb hangerőn,ami még lehetséges volt a beszédhez.
-Még nem.Miért?-kérdezte a titokzatos fiú ugyancsak halkan.
-Majd kint elmondom.-súgta Polly.Úgy akarták,hogy ne halljam,de csak amnéziás vagyok,nem pedig süket!Hülye meg főleg nem!Ezt jobb,ha észben tarják!-Bocsi,hogy itt hagytalak.-fordult vissza felém Polly,majd Harry is követte a példáját.-Kárpótlásul hoztam neked gofrit.-mosolygott és felém nyújtotta.

Az édeskés illat betöltötte az egész szobát.A tetején hatalmas habréteg tornyosult.A habra apró áfonyaszemeket szórtak és egy pár menta levél is díszítette.Ha jól láttam gyümölcs krémmel volt megkenve.A nyál összecsordult a számban,ha rágondoltam az ízére.Sürgősen ennem kellett belőle!

-Óh,de jó.Köszi.Azt szeretem.-mosolyodtam el és már nyúltam is az édesség után.
-Mi?!-barátnőm hangja legalább két oktávval magasabb lett,ahogyan ezt az egy szót kiejtette és egy gyors mozdulattal elhúzta előlem a gofrit.Meglepődtem,és már majdnem hisztisen ráüvöltöttem,hogy azonnal adja vissza,de neki hamarabb sikerült szóhoz jutnia,mint nekem.-Emlékszel arra,hogy szereted??-kérdezte.Tényleg!Fel sem tűnt!Ez az első dolog,ami beugrott a One Direction dalszövegein kívül.Boldogan bólogattam barátnőm kérdésére.-Oké,akkor megyek és szólok az orvosnak.-mosolygott és azzal a lendülettel fordult is meg.Már éppen szóltam volna rá,hogy hová viszi a kajámat,de nem vitte el.-Ezt fogd meg!-nyomta Harry kezébe az édességet,majd elviharzott.

Egy pillanatig Harry is és én is csak álltunk,mert fel sem fogtuk,hogy mi történt.Én azt tudtam csak,hogy baromira éhes vagyok és Harrynél van az egyetlen ehető dolog,amit két napja láttam.A kórházi kaja borzasztó!
-Oké.Azt hiszem,hogy ezt inkább oda adom neked,mielőtt fel nem falsz!-nevette el magát Harry.Odajött az ágyam mellé és felém nyújtotta a gofrit,de még mindig nevetett.Valószínűleg olyan lehettem,mint egy kiéhezett ragadozó.Ebből a kiéhezett igaz volt,a ragadozó már annál kevésbé.
-Hmm...ez finom.-mondtam teli szájjal,amikor megízleltem az első falatokat.Harry csak mosolygott és nézte,ahogy eszek.
-És rám még mindig nem emlékszel?-kérdezett rá végül,de maga sem gondolta komolyan a kérdést,hiszen a végét elnevette.
-Öhm..nem.Szerintem nem fog az egész életem az eszembe jutni 2 perc leforgása alatt.-mosolyogtam vissza.
-Gondoltam.Csak bepróbálkoztam!-rántotta meg a vállát.Egy cseppet mintha szomorú lett volna.Szegény nagyon várja,hogy visszatérjen az emlékeztem.Attól tartok,hogy még várnia kell egy darabig!

2014.November.17. (Hétfő)

/3 nappal később/

08:41

 
Amióta eszembe jutott,hogy szeretem a gofrit,sorban villannak be a különböző dolgok.Például az,hogy nem tudok úszni,szeretek zenét hallgatni és,hogy tudok gitározni.Anyuék már be is hozták a gitáromat és meglepődtem,amikor simán eljátszottam a dalokat,amiket a baleset előtt tanultam meg.Emlékeztem mindre,és akár meglepődtök,akár nem,a többségük One Direction szám volt.Valamint arra is rájöttem,hogy imádom a macskákat.Ez utóbbit úgy sikerült megtapasztalnom,hogy Louis hozott nekem egy macskás pulóvert én meg totál oda voltam érte.Jah,igen!Megismertem mind az 5 tagját a bandának.Még szombaton látogattak meg és azóta mindennap jönnek.El nem tudom képzelni,hogy nem emlékszem rájuk!Mindegyikőjüknek annyira karakteres a viselkedés és a jelleme,hogy lehetetlennek tűnik "csak úgy" elfelejteni őket.Különleges emberek és igazán kedvesen viselkednek velem.Mindig próbálnak megnevettetni,amikor itt vannak.Élvezem a velük töltött időt,még ha nem is tudom,hogy ezelőtt milyen volt a kapcsolatunk.Merthogy arról senki sem hajlandó beszélni egy szót sem!Azt mondják,hogy majd eszembe jut az is.Már pedig én akkor is kíváncsi vagyok rájuk!

Jó,nem vagyok telhetetlen,de azért zavart,hogy olyan lényegtelen dolgok jutottak az eszembe,mint hogy szeretem a macskákat és nem tudok úszni.Ezek nélkül az információk nélkül simán élhettem volna tovább az életemet.Ha mást nem úgy is rájöttem volna egy idő után!Viszont az már kezd tényleg idegesítő lenni,hogy nem emlékszem a saját családomra és a barátaimra.És még az is rátesz egy lapáttal,hogy mindenki úgy beszél velem,mintha minden a legnagyobb rendben volna.Pedig egyáltalán nincs!Amikor beszélgetek valakivel,nem tudok arra figyelni,amit mond,mert arra koncentrálok,hogy emlékezzek.Folyamatosan azon agyalok,hogy vajon ki lehet ő,mióta ismerjük egymást,mit tud rólam,milyen kapcsolatban állunk és egyebek.Már nem sokáig fogom bírni!Legalább azokra az emberekre emlékeznék,akik fontosak nekem!Legszívesebben világgá mennék!Elmennék egy olyan helyre,ahol amúgy sem ismernek és mindent tiszta lappal kezdhetek.Nem sajnálnának a baleset miatt,mert egyszerűen nem tudnának róla.Mennyivel egyszerűbb lenne elmenekülni!

09:11

*Harry szemszöge*

-Jó reggelt!!-köszöntük Beckynek,amikor beléptünk az ajtón.Úgy döntöttünk,hogy most mind az öten egyszerre látogatjuk meg.Még egy meglepetést is kitaláltunk,hátha eszébe jut,kik vagyunk neki.
-Sziasztok!-köszönt vissza boldogan.-De sokan vagytok!-állapította meg mosolyogva,amikor végig nézett a kis társaságunkon.
-Igen,mert egy óra múlva dolgunk van és az elég sokáig el fog húzódni.Valószínűleg estig haza sem érünk.Szóval ma nem tudtunk csak így jönni.De,ha zavarunk akkor szólj és....-magyaráztam neki.
-Nem,dehogy!-vágott közbe.-A semmit tevésben nem tudtok mit megzavarni!-legyintett.-Keressetek magatoknak helyet.Ide is ülhettek,ha szeretnétek,mert nem hiszem,hogy máshogy elfértek.-ütögette meg maga mellett az ágyat.Gondoltam,kapok az alkalmon és így közel lehetek hozzá legalább egy kis időre,de valaki megelőzött.
-Én akarok!!-visított fel Niall,majd beugrott Becky mellé és szétterült mellette.Még pislogni sem volt időm,nemhogy reagálni rá!
-Persze Niall!Feküdj csak le!!Helyezd magad kényelembe!Ne is zavarjon,hogy "véletlenül" leesek az ágyról!-nevetett Beck,majd egy kicsit feljebb csúszott,nehogy tényleg a földön végezze.Nem szóltam rá Niallre.Csak mosolyogva leültem az egyik fotelbe és néztem Beckyt,aki boldogan nevetgélt Niall hülyeségein.Örültem,hogy nevetni látom.Ilyenkor olyan,mintha nem lenne semmi baja.Mintha a régi lenne.Mintha mindenre emlékezne és nagyon jól tudná,hogy szeretem.De sajnos nem így van...

09:45

Becky most végzett a reggelijével,nekünk meg nemsokára mennünk kell.Úgy éreztem eljött a megfelelő idő arra,hogy elkezdjük a tervet,amit még otthon találtunk ki.Igazság szerint már 3 napja gondolkodtunk rajta,mire sikerült normálisan kitaláljuk a részleteket is.Úgy beszéltük meg,hogy én jelzek,ha mehet.A jel pedig 3 darab tüsszentés volt.

-Hapci.Hapci.Hapci.-színleltem.A hatékony előadás kedvéért még egy zsepit is előkaptam.Mindenki rám nézett,én pedig mindent sejtető pillantást vetettem a fiúknak.
-Egészségedre!-mosolygott rám édesen Becky.
-Köszi.-mosolyogtam vissza,majd a zsepit visszagyűrtem a zsebembe.
-Szerintem te megfáztál.-jelentette ki Becky.-Szóljak Ednek,hogy nézzen meg??
-Nem,nem kell.Jól vagyok.-mosolyogtam tovább.
-Biztos?Nincs lázad??Gyere ide,hogy megnézzem.-intett.A többiekre pillantottam,vállat vontam és vigyorogva odaléptem Becky mellé.Hirtelen megfogta a felsőmet és lerántott magához.Annyira meglepett ezzel,hogy majdnem ráestem.Épphogy meg tudtam magam támaszkodni az ágy szélén.A következő pillanatban már azt éreztem,ahogy ajkait a homlokomra tapasztja.A szívem kihagyott egy jó pár ütemet,a szemem becsuktam és megmarkoltam a lepedőt.Lefagytam és éreztem,ahogy a forróság elönti a testemet.Már nagyon rég nem ért így hozzám és ez hirtelen túl sok volt.Nem készültem fel rá.-Hm...úgy tűnik,hogy nincs lázad.-állapította meg Becky.Talán beteg nem voltam,de a testhőmérsékletem fokokkal emelkedett ettől az egy,ártalmatlan tettétől.-Jól vagy??-kérdezte aggódva.Csak álltam ott az ágyára támaszkodva és néztem.Nem szóltam semmit,csak azon gondolkoztam,hogy mi lenne,ha megcsókolnám.Lehet,hogy eszébe jutna minden és nem lenne ez a szenvedés.
-Khm!-köhintett Niall,ezzel engem kizökkentve az igencsak zavaros gondolataimból.
-Na!Te is megfáztál?Mi ez,valami járvány??-nézett Becky Niallra.

Ebben a pillanatban Louis és Zayn elnevették magukat.Csodáltam,hogy eddig vissza bírták tartani,mert így utólag belegondolva elég vicces lehetett a helyzet.Én is elmosolyodtam,sőt még Becky is bár biztos vagyok benne,hogy ő nem azon nevetett,amin mi.

-Elkérhetem egy kicsit??-bökött Niall Becky gitárjára,ami az ágy melletti sarokban álldogált.
-Persze!-vágta rá készségesen barátnőm és kíváncsian figyelte,hogy mi fog történni.Elhelyezkedtünk nagyjából egymás mellett és Niall pengetni kezdett.

"Your hand fits in mine like it's made just for me
But bear this mind it was meant to be
And I'm joining up the dots with the freckles on your cheeks
And it all makes sense to me"-csendültek fel az első sorok.

A dal folytatásában Becky azt sem tudta,hogy kit figyeljen.Ide-oda kapkodta a fejét közöttünk,ami mosolygásra késztetett.Látszott rajta,hogy tetszik neki a rögtönzött "koncert".Azt reméltem,hogy az én részem egy kicsit jobban fog tetszeni neki,ezért a szólómnál bele adtam mindent.A szemébe néztem,próbáltam a tekintetemmel ráébreszteni arra,hogy szeret.

"I know you've never loved the sound of your voice on tape
You never want to know how much you weigh
You still have to squeeze into your jeans
But you're perfect to me

I won't let these little things slips out of my mouth
But if it's true, it's you, it's you, they add up to
I'm in love with you and all these little things"

50.fejezet

"Mindent a maga idejében!!..."

Hát megint itt vagyunk...még hozzá nem egy átlagos résszel!!Ez az 50.fejezet,ami azt jelenti,hogy már biztosan a felénél járunk a történetnek!.:) El sem tudjátok hinni,hogy mennyi örömet okoztatok nekem az elmúlt hónapokban és a tudat,hogy még mindig várnak rám dicséretek teljesen felvillanyoz!.:) Szóval köszönet mindenért!<3 Szerintem ehhez a részhez pont illik,hogy újra elindulnak a dolgok Beckyvel..:P Remélem mindenkinek tetszeni fog!Jó olvasást!.:)

2014.November.14. (Péntek)

16:31

*Polly szemszöge*

A mai nap volt az eddig leghosszabb az egyetemen!Legalábbis annak tűnt!Csak ültem az órákon és arra vártam,hogy teljen az idő.Egyszer egyszer hozzászóltam a tananyag megvitatásához,de semmi több.Amúgy sem szeretem az iskolát,de most,hogy tudom,a barátnőmmel is beszélgethetnék 3 hónap után,még úgy sem volt türelmem kivárni az óráim végét.Nem csoda,hogy amikor a dékán bejelentette,hogy szerinte "máról ennyi",nem bírtam magammal.Fogtam a könyveimet,belehajigáltam a táskámba,felkaptam a kabátomat és már szaladtam is kifelé egy "Sziasztok!" kíséretében.

Amikor kiértem a hideg,őszi idő megcsapta az arcomat.Az egyre erősödő szél felkapott egy halom levelet és egyenesen az arcomba fújta őket.Hideg és nyirkos érzés futott át rajtam és gyorsan lesepertem magam.
-Utálom ezt az időt!-adtam halkan hangot az elégedetlenségemnek.-Taxi!!!!-kiabálta,miközben a kezemmel vadul csapkodtam a levegőben,hogy észrevegyen a sofőr.Máskor mindig gyalog megyek,de ebben az időben nem volt kedvem sétálgatni.Attól féltem,hogy elkap egy vihar és akkor bőrig áztam volna.Viszont úgy látszik bejött a taktikám,hiszen a jármű pár pillanat múlva megállt előttem.Óvatosan szálltam be az autóba,vigyázva,nehogy belelépjek a járda melletti pocsolyába.Nem hiszem,hogy a sofőr örülne,ha összekoszolnám a kárpitot!-Jó napot!A St.Thomas kórházba legyen szíves.-kértem.A sofőr bólintott és már indultunk is.

A kórház,ahol Becky "lakott" már több,mint 90 napja,a Labeth Palace úton volt.Amikor Harry kiválasztotta,hogy hová szállítsák át Becket,több dolgot is figyelembe vett.Fontos volt neki,hogy milyen a kórház hírneve.Hát mondhatom,hogy a St.Thomas egy igen előkelő hely,kedves és képzett orvosokkal.Ebből a szempontból tökéletes.És a környék sem semmi!!A kórház nincs messze a Temzétől és a Big Ben-től,így a kilátás is mesés.És nem utolsó sorban az egyetemhez is elég közel van.Ez a hely tökéletes volt minden szempontból.A baj onnan eredt,hogy a barátnőmnek kórházban kellett lenni.Vagyis még mindig ott van,de remélem,hogy már nem sokáig.

-Itt vagyunk,Hölgyem!-parkolt le a sofőr egy 6 perces út után.Odaadtam neki a fizetségét és már szálltam is ki.Gyors léptekkel indultam a bejárat felé.
-Helló!Azt hittük ma már be sem jössz!-mosolygott rám az egyik nővér,akit azt hiszem,Marynek hívtak.Minden nap látott,amióta Becky itt van.Kedves lány és igazán segítőkész.Ő volt az első,aki megkérdezte,hogy kérek e valamit,mindig figyelte Becky állapotát és elmondta nekem,ha észrevett valamit.Nagyon megkedveltem az elmúlt időszakban.
-Szia!De itt vagyok,csak most lett vége az óráimnak az egyetemen.-magyaráztam.-De ha nem haragszol most sietek!Még látjuk egymást!-intettem és felsprinteltem a lépcsőn.

Barátnőm szobája a negyedik emeleten van,de egy cseppet sem bántam,hogy nem lifttel mentem.Mindig is az a típus voltam,aki imádott mozogni,így egy kisebb lépcsőzés nem ártott meg nekem.
-Szia!!-vágtam be az ajtót,mihelyst odaértem.-Hogy vagy??Minden oké??-hadartam boldogan,miközben becsuktam magam mögött az ajtót.Becky az ágyában feküdt és valami újságot lapozgatott.Lehet,hogy egy ici-picit megijesztettem.De nem biztos!.:D
-Szia.-köszönt egy kisebb szünet után.-Jól vagyok,csak ne kellene ennyit feküdjek!Még a Wc-re is kerekesszékben tolnak ki,nehogy valami bajom legyen!Kész röhej!Nem bírom ezt a semmit tevést!!-puffogott,miközben éppen a kabátomat akasztottam fel az ajtó melletti fogasra.Becky mindig is ilyen volt.Nem bír megülni a fenekén 5 percnél tovább.A középiskolában,a 45 perces órákat csak úgy élte túl,hogy folyamatosan járt a lába és mocorgott a székén.Így utólag belegondolva borzalmas padtárs volt!Mindig megrúgott,igaz véletlenül és mindig bocsánatot kért,de akkor is.Hogy én milyen jó barátnő vagyok,hogy nem ültem el mellőle?!Nagy piros pont magamnak!.:D-És neked milyen napod volt?-kérdezte mosolyogva.
-Fárasztó és ki nem állom az iskolát!Ráadásul te meg itt pihensz,amíg én szenvedek!Nem gondolod,hogy ez nem fer?!-kérdeztem tőle viccesen,miközben elhelyezkedtem az ágya melletti fotelban.Felhúztam a lábaimat és kezeimmel átkaroltam őket,majd a fejet a térdemre tettem.Kényelmes volt.

-Öhm...kérdezhetek valamit?-nézett rám félénken.
-Persze!Ha tudok még válaszolok is rá!-ugrattam,amin nevetni kezdett.Még mindig érezhető rajta,hogy nem biztos magában.-Figyelj!Attól,mert te nem emlékszel rám,én még emlékszem rád!És ugyanúgy a legjobb barátnőd vagyok,akiben megbízhatsz,akármiről is van szó!-mosolyogtam rá.Ideje lenne,ha emlékezne rám,mert hiányzik az őszinte hülyéskedés a legjobb barátnőmmel!
-Oké!-bólintott határozottan és mosolyogva.Végre felfogta,hogy én még mindig én vagyok!Király!-Akkor...-kezdte.Odanyúlt a telefonjához,keresgélt egy keveset,majd elindított egy számot.Egy olyan számot,amit mind a ketten jól ismertünk...és szerettünk!A szívem hirtelen olyan gyorsan kezdett kalapálni,hogy azt hittem meghallja Becky is.Nagyon igyekeznem kellett,hogy ne mutassam ki a megdöbbenésemet.-Kik ők?-bökte ki egy fél perc múlva.
-Hát....ők a kedvenc bandánk!-mondtam egy rövid eszmefuttatást követően.Próbáltam rövid és tömör választ adni,hátha nem kérdezne többet.Nem jött össze!
-És mióta szeretjük őket?Vagy elmesélhetnéd,hogyan találtunk rájuk?A tévében?Az interneten?Voltunk már a koncertjükön??-itt vett egy nagyobb levegőt,majd folyatta,mielőtt beszélni kezdtem volna.-És van más közünk is hozzájuk?Arra is kíváncsi vagyok,hogy néznek ki!Elmesélhetnéd!Vagy tudod mit?!Mutass nekem róluk képeket!-hadarta izgatottan.Meg áll az ember esze,hogy mennyit tud hadarni ez a lány!Elmosolyodtam,mert most először volt olyan,mint a beleset előtt.Ez hiányzott.A régi Becky!

Nem voltam benne biztos,hogy jó ötlet,de végül mutattam pár képet a One Directionről.Ezzel sikerült eltereljem a figyelmét és nem kellett válaszolnom a sok kérdésére!Egy null ide!Nem volt nehéz képet találni a fiúkról,mert tele volt vele a telefonom.Volt olyan is amit én csináltam egy-egy boldog pillanatban,de volt olyan is,amit a netről töltöttem le.

 -Oké,azt hiszem választottam!-jelentette ki,amikor az utolsó képet mutattam neki.Egy pillanatig nem értettem,hogy mire érti,de miután folyatta teljesen világos lett,hogy mit választott.-Ő a leghelyesebb!-mutatott Harryre.-Tetszik a haja!És az a mosoly!! Egy igazi csoda pasi!Komolyan,mint egy félisten!Szerencsés lehet az a lány,aki a barátnőjének tudhatja magát!-mosolygott rám.Elképesztő,hogy mennyire oda van érte!Egy 3 hónapos kóma és egy emlékezet kiesés sem képes teljesen kiűzni a fejéből Harryt!Már másodszorra szúrja ki magának!-Hogy hívják őket?-nézett rám kíváncsian.
-Öhm...-pillantottam rá.Össze voltam zavarodva és nem tudtam,hogy mit mondjak neki.-Elmondom,ha visszajöttem!-vágtam rá.-Most el kell szaladjak valahová!De sietek!-hadartam,majd felkaptam a kabátomat és már mentem is ki.-Szia!-köszöntem el és gyorsan magamra csaptam az ajtót.

Hirtelen nem tudtam,hogy mit mondhatnék neki!Nem hiszem,hogy jó hatással lenne rá,ha minden egyszerre jutna az eszébe.Niallről,Zaynről,Liamről és Louisről szívesen meséltem volna neki,de ha elkezdünk róluk beszélni,úgyis a Harryvel való kapcsolatánál kötöttünk volna ki.És Harry összetörte a szívét!Én pedig nem akartam,hogy a padlóra kerüljön emiatt.Tudom,hogy egyszer úgyis az eszébe fog jutni minden,de még túl korai lenne!Még csak tegnap ébredt fel!

Ki kellett találnom valamit,amit beadhatok neki,ha visszamegyek.Úgy döntöttem,hogy sétálok egyet és kiszellőztetem a fejem.Talán a friss levegőn eszembe jut majd valami használható sztori erről az egészről.Nem akarok hazudni neki,de Ed is azt tanácsolta,hogy ne mi mondjuk el neki a dolgokat,mert jobb,ha magától jön rá mindenre.Mindent a maga idejében!!Nem de?!

*Harry szemszöge*

Tegnap este olyan 9 óra körül hívott Polly,hogy tudassa velem a  jó hírt,miszerint Becky felébredt.Először nem szóltam semmit,majd megkértem,hogy ismételje meg.Egyszerűen nem hittem a saját fülemnek!Annyira vártam már,hogy el sem hittem!Miután háromszor biztosított róla,hogy nem hazudik,akkorát kiáltottam,hogy egész Los Angeles felriadhatott rá!Szegény Pollyt bombáztam a kérdésekkel,amik az eszembe jutottak,de ő totál nyugodtan válaszolgatott.Az boldogság után mérges lettem magamra,hogy nem lehetek mellette.Meg persze a többiekre is,mivel ők rángattak el mellőle,hiába mondtam nekik,hogy hamarosan felébred.Nem hittek nekem és ez lett az eredménye!Nem lehetek ott vele!

Természetesen,ettől függetlenül hihetetlenül boldog voltam!Egyszerűen nem bírtam magammal!Ez a helyzet olyan,mint amikor valaki visszahozza az elveszett pénztárcádat.Rengeteg fontos irat és sok pénz volt benne,és amikor már majdnem teljesen biztos vagy benne,hogy senki nem adja vissza neked,mégis megteszik és te mindennél hálásabb vagy neki.Én is hálás voltam,hogy visszakaptam Beckyt!Ő a mindenem és soha,de soha nem akarok megint ennyi időt eltölteni nélküle!

Most már újra megcsókolhatom,úgy,hogy vissza is kapom.Megint hallhatom nevetni,beszélni és láthatom a mosolyát az arcán,amit én varázsolok oda.Újra végignézhetem,ahogyan reggel készülődik.Megfésülködik,megmossa a fogát és az arcát,majd kisminkeli magát.Csinos feneke vonzza a tekintetem,amikor kitipeg a fürdőből a pizsamájában,ami az egyik saját pólóm.Megint megcsókolhatom és újra vele lehetek!Éjjel és nappal!Végre megszűnik a hiányérzet,amit mindennap éreztem nélküle!Vége!!Megint minden a régi lehet!

Legszívesebben már akkor indultam volna Londonba,amikor Polly hívott,de sajnos nem olyan egyszerű eljutni Los Angelesből Londonba!Az interjúkat és a koncerteket figyelembe véve,a legkorábbi gép,amit elérhettem 14:05-kor indult és alig pár perce szállt le.Hiába is vártam annyira,hogy megint vele legyek,türtőztettem magamon és előbb haza mentem.Lepakoltam a cuccaimat és rendbe szedtem magam.Friss és tiszta ruha,fogmosás,hajigazítás,egy kis dezodor(Becky kedvence) és már készen is voltam.Kicsit olyan első randi érzete volt az egésznek.Nagyon izgultam,mivel már rég nem láttuk egymást.Plusz még a Hannah ügyet is meg kell vele beszélnem...Gyorsan behajigáltam néhány dolgot az egyik sporttáskába,amire szüksége lehet.Jah,meg tettem el magamnak is váltás ruhát,mert úgy terveztem,hogy ott maradok nála.A fiúk is haza jönnek,mert látni akarják Becket,csak nekik még ma este lesz egy interjújuk,amin én sajnos "betegség miatt nem vehetek részt".Jó alibi,mi?! :D A sajtónak nem kell mindenről rögtön tudni!Néhány dolog jobb,ha egy ideig rejtve marad!

17:02

*Becky szemszöge*

 Polly már több,mint egy fél órája elment.Elég furcsán viselkedett!Az egyik pillanatban arról győzköd,hogy megbízhatok benne és bármit kérdezhetek tőle.Amikor pedig végre kérdezek,mintha nem akarna válaszolni.Mintha megváltozott volna a viselkedése.Egy csomó ideig kellett győzködnöm,mire mutatott pár képet a One Direction-ről,ami,mint kiderül,a kedvenc bandám.Nem értem,hogy miért,de a dalszövegeikre emlékszem csak.Semmi másra!De a tudat,hogy végre van valami,ami a régi énemtől maradt hátra,megnyugtat.Amikor meghallom a hangjukat valami érdekes vibrálás fut végig a testemen és azt érzem,hogy ismerem őket.Mintha szorosabb kötelék fűzne hozzájuk,mint egy szokványos rajongót.De hát ez hülyeség!Hogyan kötődhetnék olyen híres emberekhez,amikor én nem vagyok az?!Még a nevüket sem tudom!

Gondolataimból halk kopogás zökkentett ki.
-Tessék!-mondtam unottan.Azt hittem,hogy megint egy orvos,vagy egy nővér lesz,hogy ellenőrizzen.Minden félórában bejönnek és megkérdezik,hogy vagyok.Komolyan,mintha valami természetfeletti dolog történt volna velem!Nem értik meg,hogy nincs semmi bajom,nem fáj semmim!Az egyetlen probléma,hogy semmire nem emlékszem!Ennyi az egész!Ezen pedig úgysem tudnak segíteni!Amúgy meg,ha valami bajom van itt a nővérhívó.Csak megnyomok egy gombot és már jönnek is!Tényleg kezd elegem lenni ebből az egészből,ezért türtőztetnem kell magam,hogy ne legyek bunkó a személyzettel.Nehéz feladat lesz!

(ZENE)
 Az ajtó lassan kinyílt,de nem az orvos volt az és még csak nem is egy nővér.Azt a valaki,aki belépett sokkal inkább tűnt egy félistennek,mintsem egy hétköznapi embernek.Tekintetét azonnal rám vezette,majd egy gyönyörű mosoly jelent meg az arcán.Az ajtó legalább 3 méterre volt tőlem,de még így is láttam,hogy gödröcskéi vannak.Barna haja göndör fürtökben takarta el a fülét,de jól állt neki.Soha nem hittem,hogy egy göndör hajú pasi jól nézhetne ki.Vagyis úgy rémlik.Most viszont...Ő tökéletes.Mintha egy meséből lépett volna ki,ahol ő a csodálatos herceg.Fehér pólót és fekete farmert viselt.Mind a két ruhadarab kellően kihangsúlyozta az alakját.Nem volt az az izompacsirta,de nem volt gyenge.Ahogy az ajtót nyitotta megfeszültek a karizmai.Bal kezén szürke óra pihent,karján tetoválások rajzolódtak ki,pólójára egy nyaklánc lógott,kereszt alakú medállal.
-Szia!-szólalt meg,amikor belépett a küszöbön.A hangjától a szívem hatalmasat dobbant,és a testemen átfutott a libabőr.Az arcába lógó tincseket egyetlen,könnyed mozdulattal arrébb söpörte,így tisztán látható volt arcának minden vonása.Állkapcsa férfias,a mosolya kisfiús,a szemei pedig lehetetlenül zöldek.Hogyan lehet,hogy egy emberen ennyi különböző dolog van?!-Hogy vagy?-kérdezte mosolyogva.És Istenem...az a mosoly ellenállhatatlan volt.Kisfiús,de veszélyesen csábos.Mi lehet a trükkje?

Egy pillanatig állt az ajtóban,és arra várt,hogy megszólaljak,de nem tudtam.Mintha valaki belém fojtotta volna a szavakat,mert egy hang sem jött ki a számon.Akartam neki köszönni és megmondani,hogy jól vagyok,de nem tudtam.Nem mertem..Szerettem volna,megkérdezni,hogy ki ő és miért jött el hozzám,de ezt sem tudtam megtenni.Teljesen megbabonázott.
-Oké...-mondta viccesen,majd elnevette magát.A nevetése lehengerlően mély,öblös és őszinte volt.A lágy,de mégis érdes hang körülölelt és melegséggel árasztott el.Mi ez az egész?!-Ezt neked hoztam.-szólalt meg megint,majd elindult felém.A háta mögül egy csokrot húzott elő.A gyönyörű piros és fehér rózsák élénken hatottak a homályos fényben.Fel sem tűnt,hogy valamit rejteget a háta mögött.Annyira lekötött a kinézete,hogy nem volt időm észre venni!-Gondoltam,3 hónap után hiányozhat a természet.Ki akartalak vinni,de Ed szigorúan megtiltotta,hogy elhagyd a szobád.Nem értem miért.De mindegy!A semminél azért a virágok jobbak!-mosolygott rám,és felém nyújtotta a csokrot.Remegő kezekkel,szavak nélkül nyúltam utána.Az ujjai egy pillanatra az enyémekhez értek,és perzselték a bőröm.Gyorsan elrántottam a kezemet,mert nem tudtam mire vélni a reakciómat.Olyan erős érzelmek támadtak fel bennem,amelyek megijesztettek.Nem igazán tudtam hova tenni,de abban biztos voltam,hogy fontos szerepet játszott az életemben.Vagy még mindig fontos,csak én nem tudok róla?!

A virágokat letettem a mellettem lévő szekrényre anélkül,hogy megköszöntem volna.Összehúzta a szemöldökét és furcsán nézett rám.Fogta magát és a beleegyezésem nélkül leült az ágyamra,egyenesen velem szemben.Nem szóltam rá.Feltornáztam magam ülő helyzetbe,hogy nagyjából egy magasságban legyünk.Alig 20 centi választott el tőle,és éreztem,ahogy a pulzusom megemelkedik.
-Annyira hiányoztál!-mondta és hirtelen megölelt.Karjaival erősen fogott,de nem fájt.Inkább biztonság érzetet adott,mégsem voltam képes vissza ölelni.De ellökni sem tudtam magamtól.Olyan volt,mintha a közelsége feltöltené a testemet energiával.Éreztem,hogy...szeret!Igaz,hogy azt még nem tudom,milyen módon,de biztosan szeret.-Valami baj van?-kérdezte,miután elhúzódott.Rájött,hogy nem ölelem vissza.Jesszus!Szegénynek még senki sem mondta el,hogy amnéziám van.Vagyis nekem így jött le,mivel elég értetlen fejet vágott.-Hívok egy orvost!-jelentette ki aggódva,és abban a pillanatban felpattant az ágyról,de én megragadtam a csuklóját.Megállt és visszafordult felém.
-Ne!Nem kell!Nincs semmi baj!-húztam vissza az ágyra.Ezek voltak az első szavak,amiket képes voltam kinyögni,amióta megláttam.-Jól vagyok,az orvosokból meg már elegem van!-folytattam,mert úgy tűnt,hogy az előbb nem hitte el.
-Akkor miért vagy olyan....távolságtartó?-kérdezte.-Még mindig haragszol?-hajtotta le a fejét.Szomorúság és megbánás játszott az arcán.
-Nem!-vágtam rá.Nem tudom,hogy miért,de meg akartam vigasztalni.-Vagyis nem tudom!-helyesbítettem.
-Mi?Hogy-hogy nem tudod?!-nézett rám értetlenül.Magamon is meglepődtem,amikor az volt róla az első gondolatom,hogy "de aranyos".Miért találok aranyosnak egy olyan fiút,akiről azt sem tudom,hogy kicsoda?És miért engedem neki,hogy megöleljen,miért engedem,hogy az ágyamon üljön?De legfőképp,miért ég még mindig ott,ahol hozzám ért?

Elnevettem magam!Micsoda hülye gondolataim vannak!Ő egy fiú,én pedig lány vagyok.Ő iszonyat jól néz ki,nekem pedig tetszik!Mindössze erről van szó!Velem együtt felébredtek a hormonjaim is!Valamint a szituáció is elég nevetséges volt.Ott ültem és nem tudtam,hogyan közöljem vele,hogy nem emlékszem rá.Szegény vajon mit fog érezni?Talán jobb,ha egyszerűen csak túlesek rajta.Igen,úgy a legjobb!
-Azért vagyok...ilyen,mert...-kezdtem bele.-Azért nem tudom,hogy haragszom-e,mert azt sem tudom,hogy miért kellene haragudjak.Én..amnéziás vagyok.-böktem ki.

Figyeltem az arckifejezését,de nem láttam mást,csak megdöbbenést.Egy árva szót sem szólt,csak nézett rám és nagyokat pislogott.Mintha arra várt volna,hogy azt mondjam,"ez az egész csak egy vicc volt".Sajnos nem tehettem,mert ez a valóság.Nem emlékszem rá,bármennyire is fájt ez neki!

 49.fejezet

"Ez az állapot idegtépő!!..."

Sziasztok!.:)

Csodálatos napokat tudhatok magam mögött,ami miatt nagyon nagyon jó a kedvem..:) És hát itt a húsvét is!Jó hamar eltelt egy év...:) Remélem mindenkinek jól telik a szünet és tudtok pihenni!Azt hiszem,ez a rész pont olyan,ami benneteket is jókedvre derít.(még ha nem is teljesen :D ) Ezzel kívánnék minden kedves olvasómnak és családjának Kellemes Ünnepeket! :) <3

2014.November.13. (Csütörtök)

19:04

*Polly szemszöge*

-De hát az nem lehet!-hüledezett a doktor úr,miközben végig nézte Beckyt és alaposan szemügyre vette a műszereket.
-Mi az,hogy nem lehet?!-háborodtam fel,egy kicsit értetlenül.
-Hmm...nem értem!-rázta a fejét Ed,és tanulmányozta barátnőm papírjait,amik az ágya elejére függesztett tartóban lapultak meg.
-Én sem!!Szóval legyél kedves elmagyarázni,hogy mi van!-csattantam fel.
-Tegnap elvégeztünk egy csomó vizsgálatot.-mondta.
-És...??-integettem türelmetlenül,hiszen ezt már én is tudtam.
-Azon leletek alapján biztosak voltunk abban,hogy a barátnőd már nem ébred fel.A szívműködése kritikusan romlott,az agyműködése lelassult,szinte teljesen megállt.Az állapota mondhatni a halálhoz közeli volt.-bökte ki egy szusszra.-Ma akartuk közölni a szüleivel,hogy jobb lenne,ha megszakítanánk a gyógyszeres kezelést.Úgy láttuk,hogy nincs értelme életben tartani.-halkult el a hangja.-De most mégis megmozdult!Ez egy igazi csoda!!-mosolyodott el,majd gyors léptekkel a falon csüngő telefonhoz lépett.-Kérem azonnal küldjenek még orvosokat a negyedik emelet 22-es szobájába!-hadarta el,majd lecsapta a kagylót.-Most ki kellene menj egy kicsit!-jelentette ki.
-Mi?Miért?Baj van?-kérdeztem ijedten.
-Még nem tudom!De kérlek értesítsd a szüleit!-utasított kedvesen,de sietősen.Közben a kezembe nyomta a táskámat,és a kabátomat,majd kitolt az ajtón.Éppen kitettem a lábamat a küszöbön és 3 fehér köpenyes szaladt felém,egyenesen be Becky szobájába.Majdnem felborítottak a nagy sietség közben!

Nagy sóhajtások közepette ültem le az egyik székre,ami közvetlen barátnőm ajtaja előtt volt.Előhalásztam a telefonomat,és tárcsáztam Susan számát.
-Halló?-vette fel a második csörgés után.
-Szia!Nem zavarok?-kérdeztem.Nem tudom,hogy miért,de ha valakit felhívok,mindig ez az első kérdésem.Nincs annál rosszabb,ha alkalmatlan helyzetekben zaklatunk valakit.Én ezt ezzel a kérdésemmel próbálom meg kieszközölni.Na persze fennáll a lehetősége annak is,hogy az illető nem válaszol őszintén,vagy már csak udvariasságból is azt mondja,hogy "Óh,nem dehogy!Mondd csak!"Ebben az esetben már nem tehetek mást,de a lelki ismeretem legalább tiszta.Én megkérdeztem!
-Nem!Pont most végeztünk a vacsorával.-mondta kedvesen.-Baj van??-a hangja hirtelen feszült és ideges lett.
-Hát azt még nem tudom,de be kellene jönnötök.Ed és másik 3 orvos éppen Beckyt vizsgálja,mert megmozdult.-mondtam.
-Óh,jézusom!Hála Istennek!-könnyebbült meg.-Indulunk ahogy csak tudunk!De addig is hívj,ha változás történne!Sietünk,szia!-hadarta el,majd letette a telefont.
-Oké,szia!-mondtam a már süket vonalnak.Ez az egyik hasonlóság Becky és az anyukája között.Néha annyira túl pörögnek,hogy meg sem várják,mit akarok mondani.Ez idegesítő,de most kivételesen még örültem is neki.Nem tudom,hogyan közöltem volna vele,hogy az orvosok elakarták venni Becky életét."Hé Susan!Képzeld...Ed azt mondta,hogy jobb ha a lányodat örök nyugalomra helyezik!De ne aggódj,mert már mindegy,hiszen megmozdult!"-azt hiszem,hogy ez nem lett volna a legjobb.Szegény még a hitéből is kitért volna!Így hátha csak azt tudja majd meg,hogy Becky csodával határos módon felébredt és minden rendben vele.Bárcsak így lenne!

*Becky szemszöge*

-Ez a ruha nagyon jól áll neked!-mosolygott rám egy szemüveges lány.

-Te leszel a leggyönyörűbb menyasszony!-dicsért meg egy másik fiatal lány,miközben a hajamba tűzte a fátylat.Elmosolyodtam és végig húztam a kezemet az anyagon.Puha és selymes volt.

-Szerintetek tetszeni fogok neki??-böktem ki a kérdést,ami egy kissé aggasztott.Kételkedve nézegettem magam az egész alakos tükörben.Nekem nagyon tetszett amit láttam.A hófehér ruha mellrésznél szív alakú volt.Lejjebb,a csípőmnél,szorosan követte az alakomat.A szoknya rész ívesen hullott alá,a földet verve.Pont olyan habos volt,amilyet mindig szerettem volna.De nagyon drága darab lehetett!

-Persze!-vágta rá az a lány,aki a fátylat adta rám.-Látott már pizsamában,kócos hajjal és smink nélkül és még mindig hajlandó elvenni.Ez jelent valamit!Méghozzá azt,hogy szeret!És minden bizonnyal így is elfogod nyerni a tetszését!-mosolygott rám.

A szívem hatalmasat bukfencezett a mellkasomban,amikor meghallottam a bevonuló zenét.

-Gyerünk!-kezdett el lökdösni az ismeretlen lány.Hatalmas,barna szemei izgatottan csillogtak,miközben az ajtóhoz kísért.Rajta és a másik lányon egyforma,halvány rózsaszín ruha volt.Igazán csinosak voltak.

-Jesszus!-mondtam halkan,amikor kinéztem az ajtón.Odakint rengeteg ember volt és mind felém fordult.

-Most!-lökött meg finoman a szemüveges lány.Lassan indultam el előre.Remegett kezem,lábam,de az egy kicsit megnyugtatott,hogy ők is ott vannak velem.Mind a ketten lassú és egyenletes léptekkel követtek,miközben a fátylam szélét tartották.Elmosolyodtam.Hirtelen elmúlt az idegesség és az izgalom.A szívemet kellemes melegség árasztotta el,az arcomra pedig egy boldog mosoly kúszott.A tekintetemet óvatosan emeltem egyre feljebb és feljebb.Nem akartam tovább bámulni a piros szőnyeget.Látni akartam azt,aki az oltárnál vár rám!Amikor odaértem a széksorok közé,a titokzatos fiú felém fordult...

-Hallasz engem??-kiabált valaki.Zavaromban azonnal hátra fordultam.Az utolsó sorból jött a hang,de senkit nem láttam.-Hallasz engem??-szólított megint.

-Hallasz engem Rebecca??-kérdezte harmadjára,majd egyszerűen felhúzta a szemhéjamat és egy erős fényű lámpával a szemembe világított.
-Naa!!!!!!-adtam hangot a nem tetszésemnek és erőszakosan becsuktam a szemem.Mérges voltam rá,hogy felébresztett a legszebb álmomból!Miatta nem láthattam,ki volt az,aki örök hűséget fogadott volna nekem!Igen,nagyon mérges voltam!!!De rájöttem,hogy nem is ismerem,ami egy csöppet megijesztett.-Ki maga?És hol a fenében vagyok??-tettem fel az első két kérdést,ami az eszembe jutott.
-Ed vagyok és egy kórházban vagy!-mosolygott rám az álmom megszakítója.A másik 3 köpenyes meg sem szólalt.Olyanok voltak,mint akik szellemet láttak!
-És hogy is kerültem ide?Vagy egyáltalán mi bajom volt?-faggattam tovább.Körbe néztem és nyugtáztam magamban,hogy ez az Ed,vagy kicsoda,nem hazudott.Tényleg egy kórteremben voltam.A kórházi fertőtlenítő szaga most mégsem bántotta az orromat,sőt...egészen megszokottnak tűnt.
-Nem emlékszel semmire??-kérdezte Ed.Válaszként csak nemlegesen megráztam a fejem,mert beszélni valahogy olyan furcsának tűnt-Volt egy repülőbaleset 3 hónappal ezelőtt és te is fent ültél azon a gépen.A földet érés közben megüthetted a fejed,mert egy vérömleny keletkezett  a koponyád jobb felében.Ettől pedig sajnos kómába estél,és csak most ébredtél fel.-tájékoztatott.A sztorit túl rövidnek találtam,de akárhogy erőlködtem,nem bírtam visszaemlékezni a történtekre.Azonban mielőtt még több kérdést zúdíthattam volna kezelőorvosom nyakába,beszélni kezdett.-Most jó alaposan megvizsgálunk,hogy megtudjuk,jelenleg milyen az állapotod.
-Oké.-egyeztem bele,de még mindig nem tudtam hova tenni a dolgokat.

Mind a négyen körém gyűltek és ámulattal nézegettek.Nagyon hülyén éreztem magam!Olyan volt,mintha én lennék a világ nyolcadik csodája.Már majdnem megkérdeztem tőlük,hogy abból,hogy néznek,mit tudnak megállapítani.De az egyik doktornő megelőzött.
-Jól van!Először egy gyors fizikai tesztet csinálunk.Próbáld azt tenni,amit kérek!-mondta a szőke,fiatal nő.
-Rendben.-bólintottam egyet.
-Emeld meg a jobb kezedet!-kérte.Nagyon erőtlennek éreztem magam,de megcsináltam.És a legviccesebb az egészben az,hogy mindenki el volt hűlve a teljesítményemtől.Komolyan!Mintha egy kamiont emeltem volna meg!-Most a bal lábadon mozgasd meg a lábujjaidat.-jött a következő kérés."Jujj!Nehezednek a feladatok!"-gúnyolódtam magamban,miközben könnyedén megtettem,amit a doktornő kért tőlem.Úgy viselkedtek,mintha egy halottat mozgatnának!
-Mennyi 2x2??-szólt közbe egy másik orvos.Alacsony termetű,fekete hajú,szemüveges férfi volt.Ha tippelnem kellett volna,szerintem 40 év körüli lehetett.Az a tipikus "mintaapa" kinézete volt,amit elrontott a fehér köpeny.
-Mi?!!Most komolyan??!-háborodtam fel,ezzel beléjük fojtva még a levegőjüket is.-Ne matekozzunk már!!Ráadásul ne kérdezzenek olyat,amire egy 7 éves is tud válaszolni!-akadtam ki végképp.Kicsit...nagyon kezdett elegem lenni a hülye tesztjeikből!
-Oké...majd még folytatjuk.Most pihenj és amíg mi nem mondjuk,addig tilos felkelned!-parancsolta Ed.
-Hajh...jó,itt maradok!-adtam meg magam a szúrós tekinteteknek,majd mind a négyen fogták magukat és kimentek.

Gőzöm sem volt,hogy minek kell ezt az egészet ennyire felfújni!Azonkívül,hogy egy kicsit gyengének érzem magam,nincs semmi bajom!Nem fáj sehol,tudok mozogni és nem szédülök,ha megfordulok!Mindig mindent túl reagálnak!!

Nem telt bele 1 percbe sem,hogy magamra hagytak az orvosok,de az ajtó már megint nyílt.
-Sziaa!!Már kezdtem azt hinni,hogy soha nem ébredsz fel!Tudod te egyáltalán,milyen rossz volt nélküled?!Ráadásul 3 hónap!! Szégyelhetnéd magad,hogy így itt hagytál!Mindenkire ráhoztad a frászt!-hadarta,miközben sietősen odajött hozzám és leült mellém az ágyra.Közepesen hosszú,barna,hullámos haja volt és a szemei is hasonló színben játszottak.Hangja ismerősen csengett,sportos parfümje beterítette a szobát.Mosolya kellemes és meleg volt.Megkönnyebbült és boldog mosoly.És ekkor bevillant!!Ezzel a lánnyal álmodtam!Ő volt az,aki a hajamba tűzte a fátylat.-Na??Elvitte a cica a nyelvedet?!-kérdezte viccelődve.Összeszűkült szemekkel néztem rá és olyan erősen koncentráltam,ahogyan csak bírtam.Próbáltam az agyam legeldugottabb részeibe belesni,hátha eszembe jut,ki is ő valójában.

Percek telhettek el,miközben én néztem őt,ő meg engem.
-Jesszusom!-kapott a szája elé,olyan hirtelen,hogy megijedtem.-Te nem emlékszel rám,igaz?-kérdezte halkan.Láttam rajta,hogy arra vár,hogy azt mondjam neki,hogy "Óh,dehogy is nem!!Pontosan tudom,hogy ki vagy,és milyen szerepet játszol az életemben!Az előbb csak vicceltem!"De nem így volt!A kedves lány kilétét homály fedte.
-Öhm...nem igazán!-nyögtem ki végül.Ez nem volt teljesen igaz,ugyanis abszolút nem emlékeztem rá,de így mégsem hangzott olyan ijesztően.Legalábbis azt hiszem.Bár ő eléggé rémültnek tűnt.-De az előbb veled álmodtam!-tettem gyorsan hozzá.-Tudom,hogy csekély vigasz,de talán ha mesélnél néhány dolgot magadról....-kértem meg és bíztam benne,hogy nem tagadja meg tőlem az esélyt arra,hogy valakire is emlékezzek a múltamból.Ugyanis a fejem ebben az állapotában totálisan üresen kongott.Éppen a saját nevemet tudtam!!
-Tényleg nem emlékszel senkire?!Anyukádra??Az öcsédre?Barátokra?-kérdezte kétségbeesetten.Mindenre nemlegesen ráztam a fejem,és úgy tűnt feladta a kérdezősködést.De akkor mégiscsak kérdezett még egyet.-És...Harryre??Rá sem emlékszel??
-Nem!Rá sem!Miért ő kicsoda??-kérdeztem.
-Öhm...szerintem ne vele kezdjük a memória helyreállításodat!-javasolta.Láttam rajta,hogy zavarban van,de idegesített,hogy nem tudom,miért.Örültem,hogy nem vagyok egyedül és,hogy van kivel beszélgetni,de kezdtem mérges lenni.Mintha egy teljesen idegen világba kerültem volna,ahol engem ismernek,de nekem senki sem ismerős.

2014.November.14. (Péntek)

09:21

14 órája ébredtem fel a 3 hónapos kómámból és még így is végig aludtam az éjszakát.Furcsa.Biztos azért volt,mert lefárasztottam magam a gondolkodással.Tegnap Polly hiába mesélt el rengeteg dolgot az életemről.Megtudtam,hogy Ő már több,mint 14 éve a legjobb barátnőm!Ez nem kis teljesítmény,ezt azért be kell vallani!De hogy felejthettem el őt?!Hogyan történhetett ez meg?!És miért nem emlékszem senki másra sem?!Annyi kérdés,amire nem tudok választ adni!El sem tudjátok képzelni,mennyire frusztráló,hogy a fejem kong az ürességtől.

Az orvosom,akit Ed-nek hívnak,tegnap este bejött hozzám.Megállapította,hogy a kóma miatt amnéziám lett.Mintha én erre már nem jöttem volna rá magamtól is!!Viszont jó hír,hogy szerinte csak átmeneti,mert sem a koponyámban sem az agyamon nem találtak maradandó károsodásra utaló jeleket.Valószínűleg csak a traumát próbálom elfelejteni azáltal,hogy öntudatlanul mélyre űztem az emlékeimet,amelyek hozzá fűzhetőek.Ezt azzal a ténnyel támasztotta alá,hogy arra emlékszem,amiket megtanultam az iskolában,illetve kiskoromban.Tudtam írni,számolni,olvasni és mozogni.Ez mindenképpen jó jel!Legalábbis az ő véleménye szerint.Egy biztos!Remélem igaza lesz Ed-nek és hamar visszatér az emlékezetem,mert ez az állapot idegtépő!!Minden,amit látok és hallok idegennek tűnik.Még a saját szüleimre sem emlékszem!Az,hogy gyakorlatilag ismeretlenként kezeltem őket tegnap,amikor bejöttek meglátogatni,teljesen letaglózta őket.Anya majdnem hisztérikus rohamot kapott,apa örjöngve szaladt ki Ed-hez,miközben azt kiabálta,hogy "Rohadt orvos tudomány!"Szegény kisöcsém pedig megszeppenve ült az egyik széken és nem tudta,mit csináljon.Nagyon meg volt illetődve!Pont úgy ahogyan én is!Miután mindenki megnyugodott egy cseppet,elkezdtem őket kérdésekkel bombázni,de nem tudtam meg semmi újat!Pont ugyanazt mondták ők is,mint amit Polly.Ha így haladok,nem egy hamar tudom majd a dolgokat a helyükre rakni.

Így is elég sok mindenre kíváncsi voltam,de volt valami....vagy inkább valaki,aki nagyon fúrta az oldalamat.Közvetlenül az ébredésem után,amikor először beszéltem Pollyval,említett nekem egy nevet.Harry....Harry...Harry...Hiába próbáltam kicsikarni belőle,hogy ki ő,de egy szót sem volt hajlandó mondani.Annyit sem,hogy honnan ismerem,vagy mióta,esetleg azt,hogy milyen kapcsolatban állok vele.Semmi!Egyenlő a nullával!Lerendezte annyival,hogy "Majd magadtól is rá fogsz jönni,ha eljön az ideje!"Na hát!! Ez aztán a nagy segítség!Hahó!Senkinek nem tűnik fel,hogy súlyos információ hiányban szenvedek?!De legalább arra már sikerült rájönnöm,hogy Polly milyen akaratos és önfejű!Semmivel nem lehet meggyőzni,ha egyszer a fejébe vett valamit!Plusz azt is éreztem,hogy nagyon jól ismer engem.Minden mozdulatomat figyelte és néha befejezte azt,amit én elkezdtem.Igazán jó volt a vele eltöltött idő,de ez a helyzet nagyon különös nekem!Mintha ő lenne a másik felem!Jajj..csak emlékeznék már végre!!!

13:44

Anyáék a reggeli vizit után rögtön bejöttek hozzám.Sokkal nyugodtabbnak és kiegyensúlyozottabbnak tűntek.Örültem,hogy kellemes beszélgetést folytathattam velük és senki nem kiabált vagy sírt.Sőt,apa és Rick-az öcsém-még meg is nevettettek.Jó volt velük lenni,de pár perce haza küldtem őket.Fáradtnak tűntek,és nem akartam,hogy miattam a kórházban töltsék az egész napjukat.Nem igazán akartak egyedül hagyni,de végül bele mentek.Plusz anya bejelentette,hogy még úgy is be kell nekem vásároljanak és főzni is szeretne nekem valami finomat.Így tehát nagy nehezen elmentek.

Polly ma már 2x hívott,hogy mi újság velem,és megígérte,hogy még benéz hozzám,ha végzett a suliban.Viszont az csak este lesz,így addig magamra maradtam.Ami nem is biztos,hogy akkora probléma!Ugyanis az orvosok ma egy csomó vizsgálatra cipeltek el,ami rendesen kifárasztott.Az ember azt hinné,hogy 3 hónap folyamatos alvás kipihenté tesz,de nem így van!Én még mindig tudok aludni!

Végül úgy döntöttem,hogy alszom egyet.Próbáltam kényelmesen elhelyezkedni,befészkelni magam a takaró és a párnák közé,már amennyire azt lehet egy kórházi ágyban.Becsuktam a szemem és hallgattam a szél süvítését,de egy Istenért sem tudtam elaludni.A szél nem zavart,de azon kívül minden más zaj igen!Iszonyat nagy hangzavar volt!Hallottam kiabálást,sírást,telefon csörgést,csörömpölést,baba sírást és minden mást,amit csak eltudtok képzelni.
-Hogy még aludni sem lehet!!-ültem fel fújtatva.Fáradt voltam és nem akartam mást csak szunyálni,ha már emlékezni nem tudok,de nem hagyták!Valamivel viszont el kellett magam foglalnom!

Mivel a szüleim bent hagyták a telefonomat,gondoltam hallgatok zenét,hátha úgy tudok pihenni egy keveset.Bedugtam a fülest a fülembe és újra eldőltem az ágyon.Már nem vesződtem azzal,hogy elhelyezkedjek,csak feküdtem és kész.Beleléptem a telefonom "zenelejátszó" nevű mappájába.Ahogy lefelé görgettem a listát,feltűnt,hogy az egyik bandától rengeteg dalom van.Legalább 50 szám volt tőlük és mindegyik más és más volt.Elképedve olvasgattam a címeket,amíg úgy nem döntöttem,hogy az egyiket meghallgatom.Találomra indítottam el a "They don't know about us"-t.Az elején rögtön zongorával indult,ami máris elnyerte a tetszésemet.Pár pillanat múlva azonban sikerült meglepnem magam!Halkan,suttogva énekeltem velük együtt az első versszakot,majd a másodikat,azután a harmadikat és így tovább.Kívülről fújtam az egészet!!Ennyire szeretném őket??!A szüleimre és a legjobb barátnőmre nem emlékszem,de a dalszövegeiket tudom?!Muszáj volt kiderítenem,ezért elindítottam a következő számot is.

15:12

Egy szemhunyásnyit sem aludtam és az egész délutánom ráment,de végig hallgattam a zenelistát.Az összes számot meghallgattam és minden sort velük együtt énekeltem.Az elsőtől az utolsóig!Hihetetlen vagyok!!De végre valami,amire emlékszem!Mindegyik jó volt,de az egyik...azt hiszem a "Story of my life"...még jobban tetszett,mint a többi.Arra már az elején rájöttem,hogy egy fiú bandáról van szó,és ahogy figyeltem,öten vannak.De van közöttük egy,akinek a szólóinál mindig kiráz a hideg.Mély,öblös hangjára akaratlanul lecsukódik a szemem és képes vagyok kizárni a külvilágot.Teljesen hatalmába kerít az érzés és legszívesebben magamhoz szorítanám a hang tulajdonosát,habár még azt sem tudom,hogy ki is az.Mintha valami megmagyarázhatatlan varázslat kötne hozzá.Amikor más kezd el énekelni,újra őt akarom hallani.Türelmetlenül várom,hogy újra ő következzen.Meg kell kérdeznem Pollytól,hogy mióta szeretem őket ennyire és ki az a titokzatos fiú,akinek már a hangjától is szaltózik a szívem.Polly biztosan tudja,miért táplálok iránta ilyen erős érzelmeket,ráadásul látatlanban!A legjobb barátnőmnek tudnia kell róla!

48.fejezet

"Valahol az álom és a valóság között..."

Helló!! .:)
Tudom,hogy azt írtam, nem valószínű,hogy hamar tudom hozni a részt,de most mégis itt vagyok!Az előző részhez kapott komiknak nagyon örültem.Olvastam olyat,akinek nagyon tetszett,volt aki sírt,és volt olyan is,aki fokozatosan szerette meg a történetemet!Örülök,hogy kifejtettétek!.:) Itt a rész,jó olvasást! <3

UI.:A következőt hétvégén tudom csak hozni!..:))

2014.November.10. (Hétfő)

12:13

*Harry szemszöge*

Tegnap bent maradtam Beckynél.Megint.Amióta kómába esett minden áldatott nap a kórtermében vagyok.Minden időmet itt töltöm,itt éjszakázok.Egy percre sem akarom itt hagyni,nehogy pont akkor ébredjen fel,amikor Én nem vagyok mellette.Már 3 hónapja arra várok,hogy megköszönhessem neki,hogy megbocsájtott.Nem vágytam semmi másra,csak hogy megöleljen és a fülembe súgja,mennyire szeret.Szükségem van rá,akár hiszitek,akár nem!Amióta itt élem az életemet a négy fal között,volt időm gondolkodni.Rájöttem,hogy Hannah semmit nem jelentett nekem!Sőt...egyik nő sem jelentett nekem semmit!Kalandot kerestem,hogy ne unatkozzak.Vagy sokkal inkább,hogy elnyomjak egy érzést.A szeretethiány érzését!Amikor láttam,hogy Louis és El,vagy éppen Zayn és Pezz mennyire jól el vannak egymás mellett,nekem is hiányzott ez az érzés.Az a furcsa "valami",amit igazából soha nem fogok tudni megmagyarázni.Kellett valaki magam mellé.Érezni akartam,hogy törődnek velem és szeretnek!Az lehet,hogy 20 évesen valakinek kapuzárási pánikja van?!Ha igen,akkor nekem biztos az volt!Bepánikoltam,hogy én talán soha nem lehetek olyan boldog,mint a barátaim.Minden lány a szoknyapecér félistent látja bennem.És félreértés ne essék,mert engem nem zavar,ha tetszem a lányoknak!De az esetek többségében egyikőjük sem kíváncsi arra,hogy ÉN ki vagyok valójában!Nem látják át a bensőmet.Nem látnak másnak,csak egy sztárnak!Jó,persze voltak tisztességes lányok is,de ők annyira sem méltattak,hogy normálisan beszéljenek velem.Teljesen lenéztek,én pedig nem vagyok hajlandó ilyen lányokkal lenni!

Becky az aranyközépút!!Soha nem tagadta,hogy hatalmas rajongónk,sőt már az első találkozásunk is emiatt történt.Viszont mindvégig emberként kezelt!Érző és létező emberként,nem pedig egy szívtelen hírességként!Ez volt az,ami annyira imponált benne és tudtam,hogy vele kell kipróbálnom,milyen is az a komoly kapcsolat.Vele akartam mindazt megtapasztalni,amit láttam Louisékon!Szerelmet és boldogságot.

Mire végre sikerült,megijedtem az érzéseimtől és majdnem más karjaiban kötöttem ki,ezzel jóformán a halálba toszítva Beckyt.És akárhogy is fáj bevallani,csak a szerencsén múlott,hogy még mindig életben van.Igaz,hogy kómában,de él!És ez jobb,mint a halál!Még reménykedhetek,hogy minden helyre jön!

Ennek a reménynek az első sugarai tegnap este jelentek meg,ezzel sokkal jobb kedvre derítve engem is.Mint már oly' régóta,minden este,lefekvés előtt megpuszilom,ahogyan tegnap is.Óvatosan kulcsoltam össze ujjainkat,majd számat gyengéden tapasztottam ajkaira.Arra vártam,hogy visszacsókoljon,de nem tette!Egyik este sem csókolt vissza,ami miatt a szívem szakadt meg!Hiányzott,az ég szerelmére is!!Amikor már húzódtam el,észre vettem,hogy megszorítja a kezemet.Gyorsan kaptam a tekintetemet összekulcsolt kezünkre és figyeltem,amint ujjait erőtlenül nyomja az enyémekhez.Nagy önmegtartóztatást igényelt,hogy ne ugorjak fel és sikítsam el magam örömömben,de végül sikerült ellenállnom a késztetésnek.Szabad kezemmel a nővérhívóra tapadtam,és addig szorítottam le az apró,piros gombot,amíg orvosok hada be nem száguldott a szobába.

Hosszadalmas vizsgálatok után végül is arra jutottak,hogy Becky bármelyik nap felébredhet.Boldog voltam,először három hónap óta!Nemsokára újból mellettem lesz!Pont,mint ezelőtt!

A srácoknak a leegyszerűsített változatot adtam le,miszerint barátnőm megszorította a kezem és valószínűleg fel fog ébredni,méghozzá hamarosan!
 -Tyűűű!!Hát ez nagyszerű!!!-veregetett hátba Louis boldogan.
-Már kezdtem elfelejteni a hangját!Ideje már felébrednie!-helyeselt Niall is.Mindannyiunknak fülig ért a szája,már csak a ténytől is,hogy visszakaphatjuk a mindig vidám és jókedvű lányt.
-Igen!Már én is izgatott vagyok!-mosolyogtam rájuk.Közben elengedtem barátnőm kezét és felálltam.Muszáj volt kicsit kinyújtóztatnom az elzsibbadt végtagjaimat.-És veletek mi a helyzet??-kérdeztem a többieket,miközben lehajoltam és felegyenesedtem.Mintha tesi órán lennék.Hú,de rég voltam már iskolás...
-Hát...van egy kis probléma...-kezdte Liam.
-Mi történt???-pillantottam rájuk aggódva.Én nem tudom,hogy miért,de az utóbbi hónapokban egyre aggodalmaskodóbb vagyok.Mindenbe rögtön a legrosszabbat képzelem bele!
-Az van...-vakargatta meg tarkóját Zayn.-....hogy folytatjuk a turnét!
-Nélkülem?!-szaladt ki a számon.
-Nem!Dehogyis!Hogy gondoltad?!-vágta rá Louis.-Veled együtt megyünk.A rajongók nagyon türelmetlenek!Nem halaszthatunk el még több koncertet!
-Ezt elhiszem!És már én is rágódtam ezen!De pont most?!Amikor bármelyik percben felébredhet?!-hüledeztem.Nem értettem,hogy miért nem lehet még várni egy keveset.A rajongók megértenék.Ugye?Ugye nem hagynának cserben ebben a nehéz időben?Ugye nekik is fontos,hogy mi van velem?Ugye megértik a helyzetet és nem haragszanak rám?
-Pont most Harry!-vágta rá Liam,kicsit ingerülten.-Már három hónapja ki sem tetted innen a lábad!Értsd meg,hogy a rajongóink aggódnak érted!Rád is szükségük van!Minden adandó alkalommal felőled kérdeznek!Féltenek!Azt hiszik,hogy neked van valami súlyos bajod!-magyarázta.-Nem rejtőzködhetsz a külvilág elől.Vannak mások is,akik itt lesznek Beckyvel,amíg te nem!Már mindent megtettél,de nem történt változás az állapotát illetően!Vagyis,csak nagyon kicsi.Be kell látnod,hogy nem segítesz semmit,azzal,hogy itt ücsörögsz!Ez nem mehet így tovább...-halkult el a hangja.

Liamnek igaza volt!Tudtam,hogy hatalmas hibákat követtem el és lehet a karrierünk fog romba dőlni miattam.Nagyon is jól tudtam,hogy egy idő után el kell mozdulnom Becky mellől!De most?!Most menjek el,amikor az ébredezés határán van?!Viszont,ha nem megyek,oda a hírnevünk és mindent,amit eddig elértünk,lehúzhatjuk a lefolyóba!Saját magamat nem féltettem,nem zavart,hogy esetleg elveszíthetem mindenem,ha Becky megmarad mellettem.De a srácokkal nem tehettem ezt!Ez volt az életük,pont úgy,mint nekem!Meg kellett lépnem azt a fájdalmas lépést,amit annyira nem akartam!
-Rendben van..-böktem ki,egy kevéske gondolkodás után.A négy legjobb barátom kerek szemekkel pislogott rám.Meglepte őket,hogy ilyen könnyen belementem!-Rendben van,elmegyek veletek!De nem most!Kérek még 3 napot.Ha addig nem ébred fel,indulhatunk.Jó lesz így?-ajánlottam fel.Egyszerre néztek össze,majd mintha megbeszélték volna,odaléptek hozzám és csoportosan öleltek meg.
-Tudjuk,hogy ez neked mennyire nehéz!Köszönjük!-veregette meg a vállamat Zayn.
-Az én galambom újra szárnyra kaphat a színpadon!-vigyorgott rám Louis.Visszamosolyogtam rá,majd visszaültem a székre,ami Becky ágya mellett volt.Nem gondoltam úgy,mint Louis!Nem hittem,hogy szárnyalni tudnék,úgy,hogy Becky mérföldekre fekszik tőlem,valahol az álom és a valóság között.Szinte lehetetlen lesz az éneklésre koncentrálni...de mindent megteszek,a rajongóinkért,amit csak tudok!Ez minden,amit ígérhetek!

2014.November.13. (Csütörtök)

/3 nappal később/

09:03

*Sasanna szemszöge(Becky anyukája)*

-Harry!Gyere már az isten szerelmére!Ha még egy percet itt maradunk,biztosan el fogunk késni!-sürgette Liam Harryt.Már egy jó ideje győzködjük,hogy induljanak,de eddig még nem bírtuk rávenni.Tudtam az egyességükről,miszerint,ha a mai napig nem ébred fel a lányom,folytatják a turnét.Nem történ meg...Becky még mindig csukott szemmel fekszik a megszokott kórházi ágyán.Olyan,mintha aludna.Egy álom,amiből nem bír felébredni.

-Hajh!Nem is tudom...én csak...képtelen vagyok..itt hagyni..-rázta meg a fejét Harry.A szemében könnyek gyülekeztek és látszott rajta,hogy belül vívódik.Bántotta,hogy itt kell hagynia Beckyt egy időre.-Jó,menjünk!-határozta el magát,majd nagyot sóhajtva felállt az egyik fotelból,amit Beck ágyához húzott.-De ugye hívsz,ha bármi történik?-pillantott rám.
-Igen,Harry!Mindenképpen telefonálni fogok,ha változás állna be az állapotát illetően!Már annyiszor felhívtad rá a figyelmem,hogy el sem tudnám felejteni,még ha akarnám se!-mosolyogtam rá.-De mostmár tényleg menjetek,mert elkéstek!Gyerünk!-toltam ki az ajtón.A másik 4 fiú kint állt a folyosón és gyorsan karon ragadták.-Vigyázzatok magatokra!-kiáltottam utánuk.
-Mi mindig Mrs.Morris!!-szólt vissza Louis.
-Te pedig vigyázz Beckyre!!-hadarta el még gyorsan Harry,majd eltűntek a folyosó végében.

Egy kicsit sajnáltam őt.20 éves,fiatal fiú,aki ráadásul nagyon jóképű és még híres is.Erre nem hajlandó elmozdulni a lányom mellől,aki hónapok óta kómában fekszik.Félreértés ne essék,nem azért mondom,mert nem szimpatizálok Harryvel,csak ha jobban bele gondol az ember,ez azért mégiscsak furcsa.Amikor a lányom directioner lett,cirka 4 éve,bejelentette,hogy már pedig ő egyszer együtt lesz Harryvel. Becky mindig is optimista típus volt és rendszerint mindig el is érte,amit akart.Addig ment amíg nem érvényesült az akarata!De akár merről is nézzük,be kell látnunk,hogy a Harryvel való kapcsolatának elég csekély esélyei voltak.De egy véletlen során,az élete mégiscsak megváltozott. Harry Styles,aki eddig a nőügyeiről volt híres,alig akar elszakadni mellőle és azt mondja nekem,hogy nagyon,de nagyon vigyázzak rá.Szerintem nem igazán gondolta át ezt a kijelentését.Hiszen én vagyok az édesanyja!!Becky nekem egy felbecsülhetetlen kincs,akit ha kell,még a széltől is meg óvok.Mondani sem kell,hogy vigyázzak rá!Ki felügyelhetne rá jobban,mint a saját édesanyja?!

18:55

*Polly szemszöge*

"Én és az iskola!"-talán ezt a főcímet adnám egy horror filmnek!Világéletemben ős ellenségemnek tekintettem az iskolát!Nem azzal volt bajom,hogy korán kellett kelnem,vagy,hogy sokáig egy helyben kellett ülnöm,hanem a dolgozatok!Mindig is rühelltem,ha tanulni kellett valamire!Hiába kaptam mindig ötösöket,ez nem változtatott a tényen!Beckynek egy teljes nyarát vette igénybe,mire sikerült rábeszélnie,hogy folytassam a tanulmányaimat és legyek szakács.Illetve Niall szavaival élve : "A szakácsok szakácsának mesterszakácsa!!"A lényeg,hogy elhatároztam magam,hogy tanulok tovább.Mintha nem lett volna elég az a 13 év!!Kicsit haragszom Beckre,amiért nincs mellettem.Szükségem lenne rá,hogy tartsa bennem a lelket,még akkor is,ha nem sok közös óránk lenne.Meg amúgy is ő beszélt rá erre az egészre,szóval illene,ha velem szenvedne.Ehelyett alszik!És már nagyon hiányzik!

Mondjuk Niall sokat segít,hogy átvészeljem ezt az időszakot!Bizony!!Még mindig együtt vagyunk!Amit őszintén megvallva,egy kicsit én is csodálok!Soha nem gondoltam volna,hogy ilyen hamar rátalálok valakire,akit tiszta szívemből szerethetek és aki engem is elfogad olyannak,amilyen vagyok!Niall minden tőle telhetőt megtesz,hogy boldog legyek!Próbálja elfelejtetni velem,hogy mi a helyzet Beckyvel.Most a "legjobb barátnő" szerepét is ő tölti be az életemben..Például,a múlt éjszaka elszóltam magam,hogy olyan egyedül érzem magam,mire ellentmondást nem tűrő hangon kijelentette,hogy majd Ő segít ezen.Felrángatott a szobájába- most ott lakok,mivel Becky szülei a mi házunkba telepedtek egy időre.Leültetett az ágyra,és egész éjjel fent voltunk.Először befonta a hajamat,majd kifestette a körmeimet.A végeredményt higgyétek el,jobb,hogy nem láttátok!Borzalmas volt,de jó nevettem.Utána az ágyon ugrálva énekeltünk és táncoltunk,majd régi sztorikat meséltünk egymásnak.Nagyon jól éreztem magam vele és,még ha egy kis időre is,de sikerült elvinnie egy másik világba,ahol nem voltak gondjaim.Semmilyen különleges technikát nem használt hozzá,egyszerűen csak nem hagyott unatkozni és agyalni.Nem tudtam figyelni a mindennapi stresszre és Becky állapotára.Csak Ő és Én voltunk!

Mostanában minden napom tök egyforma!Hatkor kelek,elkészülök,elmegyek a suliba,lefárasztanak a dékánok,kettő körül bemegyek Beckyhez,este nyolcfelé haza érek,eszek,fürdök és alszok.Minden áldott nap ugyan az!Mint egy vége láthatatlan kör,amit csak az én legjobb barátnőm képes megtörni!De azt úgy elég nehéz,ha alszik!

-Szia!-köszöntem Susannak,amikor beléptem barátnőm kórtermének ajtaján.
-Szia Polly.-állt fel és ölelt meg.Susan már-már olyan,mintha a saját anyukám lenne.Mindig is kedvesen viselkedett velem és lányaként szeretett.Elfogadta,hogy Beckyvel elválaszthatatlanok vagyunk.Mindig szeretettel üdvözölt,amikor csak úgy,hirtelen betoppantam hozzájuk és ott maradtam éjszakára.Mindig is szeretett engem.-Hogy,hogy ilyen hamar?Azt hittem ma csak kettő után végzel!-mosolygott,miközben lopva az órájára pillantott.
-Igen,úgy volt.De hamarabb elengedtek minket,én meg egyből ide jöttem.-magyaráztam,miközben levettem a kabátomat.-Hogy van?Történt változás?-böktem az ágyon fekvő barátnőm felé.
-Nem,sajnos semmi.-rázta meg szomorúan a fejét.Sajnáltam,hogy így kell látnia az egy szem lányát.-Nagy baj lenne,ha elmennék egy kicsit hamarabb?Szeretnék sütni valamit Ricknek.-kérdezte és közben mosolygott rám.Tényleg!Becky öccsének ma van a szülinapja.11 éves!!Még fel kell őt is köszöntenem!
-Nem,persze!Menj csak és helyettem is köszöntsd fel a kisördögöt!-mosolyogtam vissza.-Én itt maradok Beckyvel,amíg Harry nem jön!-ajánlottam fel.Igaz,hogy az elég hosszú idő lesz,mivel a srácok csak holnap reggel indulnak haza Los Angeles-ből.De ráértem,szóval mindegy volt.
-Rendben van!Köszönöm!-mondta hálásan,majd felállt,megpuszilta barátnőm homlokát és a kabátjával a kezében kilépett az ajtón.
-Hát barátnőm,ketten maradtunk!-mondtam Becknek,miközben leültem oda,ahol Susan foglalt helyet az előbb.

A hatalmas üveg ablakokon bámultam kifelé.Ősz volt.A fák levelei élénk színekben játszottak,ezzel  még változatosabbá téve London utcáit.Az időjárás lehűlt,és még többet esett az eső.Az utcákat megszállták a rohangáló esernyők.Akárhová lép az ember egy tócsában köt ki.De mégis gyönyörű volt minden,főleg,amikor kisütött a nap.Pont mint most.A kórterem ablaka egyenesen a Big Ban-re néz,amit az ősz színeiben pompázó fák vesznek körül.Olyan volt,mint egy festmény.Az ablak volt a keret,a természet pedig a festő.Bárcsak láthatná Becky is!Mindig is oda volt Londonért,nem úgy mint én.Persze csodálatos városnak tartom,de én csak jöttem vele,mert szükségünk van egymásra.Ez az ő kedvenc városa!Azt mondta,hogy őt az sem érdekli,ha állandóan esik az eső,akkor is itt fog élni.Hányszor álmodozott arról,hogy majd Harryvel kézen fogva sétálnak a Hyde parkban egy szép őszi napon.Nos,azt hiszem a mai nap éppen megfelelő lett volna rá.De egyikőjük sem volt itt!

Az ágyon fekvő lányra pillantottam.Arra,aki az optimizmusával mindig javított az én hangulatomon is.Segített,ha kellett.Most úgy éreztem,hogy nekem kellett volna segítenem neki.De nem tudtam!Féltem,hogy elveszíthetem őt!Eddig úgy éreztem,hogy Becky jobban függ tőlem,mint én tőle.Nem is csoda,hogy így gondoltam,hiszen ezt mindig közölte velem.Azt mondta,hogy nem bír ki nélkülem egy napot sem!Tudtam,hogy ez tényleg így van!De most arra is rájöttem,hogy velem is pont ugyan ez a helyzet!Elképzelni sem tudom,hogy mit kezdenék nélküle!Anélkül a támasz és biztonság nélkül,amit csak a legjobb barátnő képes adni!

18:55

Amikor itt vagyok Beckynél,mindig zenét hallgatunk.Elindítom azt az albumot a telefonomon,amiben csak One Direction számok vannak.Úgy voltam vele,hátha arra felébred,de eddig még nem jártam sikerrel.Amióta bejöttem,elmeséltem neki,hogy mi történt a fősulin,és hogy mi a helyzet Niall és köztem.Mindenről tudnia kellett,hiába tudtam,hogy nem hallhatja,amit mondok neki.Már mindenről szó volt,de kezdtem egy kicsit hülyén érezni magam.Olyan volt,mintha saját magammal folytatnék bájcsevejt.És egy kicsikét már unatkoztam is,ezért úgy döntöttem,hogy ideje tanulni.A steak elkészítésének ezerféle módja "nagyon" érdekesnek bizonyult.Már majdnem elaludtam,úgy ültő helyemben,amikor mocorgást hallottam.Gyorsan odakaptam a tekintetem Beckyre....de nem moccant.
-Megőrültem!-tisztáztam magamban,majd újra a könyvemet kezdtem tanulmányozni.Azonban nem telt el 10 perc sem,és megint neszt hallottam.Óvatosan és lassan fordítottam felé a fejem,mintha attól félnék,hogy elszalad előlem,ha ráemelem a tekintetem.Először nem tűnt fel semmi,de másodjára már igen.-Megmozdult!!-ugrottam fel a székemből.Nem akartam azonnal az orvoshoz szaladni,mert megakartam bizonyosodni róla,hogy nem csak a szemem káprázik.A könyvet letettem a kis szekrényre és szinte pislogás nélkül lestem barátnőmet.Amíg az újabb jelre vártam,azon gondolkodtam,hogy mikor fogom felhívni Harryt.Tutira kiakad,ha most kel fel Becky,amikor ő nincs mellette.De mindegy!A lényeg,hogy felébred!Rövid kis eszme futtatásomból Becky mocorgása zökkentett ki.Az eddig az oldala mellett lévő kezeit most a hasán,összekulcsolva pihentette.-Wáá!!Fel fog ébredni!!!-örvendeztem és megállás nélkül szorítottam a nővérhívót,mindaddig,amíg az orvos be nem jött.-Azt hiszem eljött az idő az ébredésére!Saját maga mozdította meg a kezét!!-tájékoztattam Ed-et,Beck kezelő orvosát,miközben barátnőm felé mutogattam és toporogtam.Türelmetlen és izgatott voltam.Talán visszakaphatom a legjobb barátnőmet!

47.fejezet

"Én nem adom fel,és kitartok mellette!"

Heyhoo!:)
Köszönöm a sok kommentet az előző részhez!Nagyon aranyosak vagytok, és örülök hogy tetszik.Remélem a lelkesedésetek most sem fog alábbhagyni! :D Jó olvasást!!
Ui.:Elég nagy időbeni ugrás lesz...bocsi érte, de nem akartam húzni az időt.

2014.augusztus 15.(csütörtök)

10:47

*Harry szemszöge*

-Ez lesz az!-állapította meg Niall, egy barnás ajtó előtt állva, amire 22-es szám volt írva.Amennyire vártam, hogy lássam most annyira nem várom.Megijedtem.Félek attól amit látni fogok.-Na, nem megyünk be?-kérdezte türelmetlenül a szőkeség, mivel meg sem moccantam.
-De, menjünk!-vettem egy nagy levegőt és a kilincs után nyúltam.Egy pillanatra azt hittem, hogy csodálatos varázserővel vagyok megáldva, mivel az ajtó hamarabb kinyílt mint hogy hozzáértem volna.
Azonban hamar kiderült, hogy nem vagyok jedi, ugyanis két fehér köpenyes férfi meglepődve bámult vissza rám.
-Jó napot!Önök a hölgy hozzátartozói?-kérdezte a magasabbik.
-Igen.Vagyis én a fiúja vagyok, ők pedig a barátaink.-mutattam a mellettem álló 4 fiúra és Pollyra.
-Értem.Csodálkozom rajta, hogy beengedte önöket a recepciós.-jelentette ki miközben a másik doki elment.Nem akartam neki mondani,hogy én is csodálkozom rajta.Bár ha rajtam múlott volna már nem dolgozna itt.És amúgy is, hogy lehet így bánni az emberekkel?!Biztos vagyok benne, hogy ezt a problémát orvosolni fogom, még ha nem is rúgatom ki.Nem vagyok olyan kegyetlen mint ő.
-Hogy van?-kérdezte Liam aggódva.
-Sajnos nem túl jól-sóhajtott fel.-Az előbb vizsgáltuk meg.Mióta behozták már két műtéte is volt.A baleset következtében megüthette a fejét, mert találtunk egy vérömlenyt, amit úgy tűnik az első műtéttel sikerült eltávolítanunk.A második beavatkozásnál a törött csontokat tettük a helyére és összevarrtuk a nyílt sebeket.Volt egy nyílt törése is,ami miatt rengeteg vért vesztett.Jelenleg infúzióval folyadékot és vért juttatunk a szervezetébe.-magyarázta az orvos.-Amikor a mentőssel beszéltem, azt mondta, hogy nem volt eszméleténél ,mikor rá találtak.Utána viszont sikerült felébreszteniük és még egy pár szót is mondott.
-És mit?-türelmetlenkedtem.
-Magát hívják Harrynek?-kérdezett.Bólintottam és vártam, hogy folytassa.-Az ájulását megelőzően azt mondta a mentőorvosnak, hogy megbocsátott.Én nem tudom mi volt a probléma, de ez a lány nagyon szerette magát.Ebben biztos vagyok.
-Szeretett?!!!!-sipítottam és a szemembe könnyek gyűltek.Nem tudtam miért használt múlt időt és rögtön a legrosszabbra gondoltam.
-Az állapota nagyon kritikus.Csoda, hogy eddig életben tudtuk tartani.Nem tudom, hogy milyen kimenetelű lesz ez a baleset.Azonban lenne egy kérdésem.Tudja a szülei telefonszámát?Minél hamarabb értesíteni kellene őket.....
-Majd én megadom!-szólt Zayn amikor észrevette, hogy "kikapcsoltam".Egyszerűen nem tudtam hova tenni a doktor úr mondatait:"az is jó, hogy még él".Egyszóval nem reménykedhetek?!Ezzel azt akarta mondani, hogy ne bízzak abban, hogy még velem lehet?Már most hiányzott.Mi lenne velem, ha örökre elmenne?!Nem!!Nem adhatom fel!Mellette maradok amíg csak kell...
-Bemehetünk vagy itt ácsorgunk egész nap?-kérdezte Polly az orvost kicsit felháborodva.Odakaptam a fejem, hogy halljam a válaszát.
-Egyszerre csak egy ember lehet bent, de igen, be lehet menni.Bár csodát ne várjanak!Még nem ébredt fel az altatásból és amúgy is pihennie kell, szóval csak csendben.Én addig megyek és beszélek a szülőkkel.-mondta a doki, azzal elindult.Ahogy elhaladt mellettem, megveregette a vállam, majd eltűnt a folyosón.
-Először menj be te, aztán majd mi.-tanácsolta Liam.Hálásan megöleltem, majd elindultam az ajtó felé, de mielőtt benyitottam volna, hátrapillantottam Pollyra.Nem voltam benne biztos, hogy nem fog rám megharagudni, amiért én leszek Becky első látogatója.Lelkiismeretem azonnal megnyugodott, amikor szomorkás mosollyal az arcán egy aprót bólintott.Hálásan néztem rá, majd visszafordultam az ajtó felé.Becsuktam a szememet, megmarkoltam a kilincset és benyitottam.


Odabent félhomály uralkodott és megcsapott a fertőtlenítő szaga.Legelőször egy fekete gépet szúrtam ki az ágya mellett,ami éles sípolással jelezte minden szívverését.A zöld vonal kusza háromszögeket hagyott maga után, minden dobbanásnál.Egy furcsa hang ütötte meg a fülemet.A lélegeztetőgép felerősítette minden levegő vételét.Olyan nehézkesen jutott oxigénhez.

Odahúztam egy széket az ágya mellé és leültem.Egy pillanatra elgondolkodtam azon, hogy megfogjam-e a kezét.Nem akartam neki fájdalmat okozni, de a végén összekulcsoltam ujjainkat.Ahogy végignéztem rajta, észrevettem, hogy a karja tele volt szurkálva.Gondolom az infúzió miatt, és valószínűleg vért is vettek tőle.A teste minden szegletét foltok, sebek, zúzódások borították.Mindkét lába be volt gipszelve, a bal karját egy hatalmas kötés fedte.Elképzeltem,hogy mennyire szenvedett, de csak reméltem,hogy mégsem.Az is elég volt neki, amit lelkileg át kellett élnie.Ott ült a repülőgépen ismerősök nélkül és várta a halálát, vagyis csak úgy gondolta.Nem halt meg és ha rajtam múlik nem is fog.

Még nem láttam ilyen gyengének, mióta megismertem.Nem volt vidám és eleven, nem mosolyodott el amikor hozzáértem.Olyan kiszolgáltatottan feküdt abban az egyhangú szobában, mintha ott sem lett volna.
-Hé, szia...-pusziltam meg óvatosan a kézfejét.-Hallasz engem?-kérdeztem.Vártam pár másodpercet, és figyeltem, de semmi.Egy rezzenést se vettem észre.-Tudtad, hogy a filmekben az alvó beteg mindig hallja amit mondanak neki?Eddig úgy gondoltam, hogy ez csak kitaláció!Én sem hallom, ha hozzám szólnak alvás közben.Most mégis remélem, hogy te hallasz.-ismertem be.-Megkaptam az üzenetedet...megbocsátottál.Mégis mivel érdemeltem ki?-kérdeztem, miközben egy keserű nevetés hagyta el a számat.-Most miattam fekszel itt.Miattam kellett felszállnod arra a repülőgépre.-mondtam megbánóan és megint rám jött a sírhatnék, de próbáltam tartani magam, hátha mégis hallja amit mondok.-Az orvos azt mondta, hogy nem sok esély van a felépülésre.Ez badarság!Én még ilyen pesszimista orvost nem láttam.Talán egy kicsit hasonlít Pollyra.Azért gondolja ezt, mert nem tudja, milyen erős vagy.Kérlek, maradj itt velem!Mutassuk meg az egész világnak, hogy mi elválaszthatatlanok vagyunk....

*Becky szemszöge*

Éreztem, ahogy valaki megfogja a kezem.Csak egy kis idő múlva szólalt meg a titokzatos látogatóm, akit azonnal felismertem.Nem tudtam hol vagyok, vagy hogy mi történt és nem emlékeztem semmire, csak RÁ. Harry hangja volt az egyetlen a fejemben.Olyan volt, mintha a testem nem az én irányításom alatt lett volna.Hiába akartam jelezni neki, hogy hallom, nem mozdult semmim.Amikor elkezdte magát hibáztatni,legszívesebben átöleltem volna, és megmondtam volna neki, hogy mennyire szeretem.Nem bírtam, így az egyetlen lehetőségem az volt, hogy végighallgatom.Olyan bánatot fedeztem fel a hangjában, amit még soha.Érezni lehetett, hogy a sírás fojtogatja,miközben közölte velem, hogy az orvosok szerint meg fogok halni.Tudtam, hogy az ő véleménye merőben eltérő.
-...Mutassuk meg az egész világnak, hogy mi elválaszthatatlanok vagyunk.Itt leszek melletted, amíg fel nem épülsz.Vigyázok rád!Nem tudom, hogy most hallasz-e, de ha igen, bizonyára teljesen hülyének nézel.De a helyzeten mit sem változtat, mert én szeretlek!Mindennél és mindenkinél jobban szeretlek!-mondta, és hallottam a hangján, hogy mosolyog.Éreztem, hogy felém hajol és óvatos puszit lehel ajkaimra.Nem vágytam semminél se jobban, csak Rá.Bele akartam dúrni a hajába és jó szorosan magamhoz ölelni.Tudtam, hogy nem mozdulhatok meg,de próbáltam élvezni a pillanatot, ám hirtelen éles fájdalom nyilallt a fejembe...

*Liam szemszöge*

Csendben ültünk a folyosón, míg arra vártunk, hogy Harry kijöjjön.Nem tudom, a többiek, hogy voltak ezzel,de én személy szerint soha nem szerettem a kórházakat.A hangulata olyan lehangoló és ijesztő.Az orvosok ide-oda szaladgálnak, hogy megmentsenek egy életet.A családtagok, barátok fáradtan, kimerülten és kisírt szemekkel várják a csodát.Pont ahogy mi is tesszük...Polly fel-alá járkál miközben a plafont bámulja,Niall pedig nem győz utána topogni.Próbálja megnyugtatni barátnőjét, de Pollyt nem érdekli túlságosan, csak egy nagyot sóhajt és megy tovább.Zayn telefonja percenként csörög, mert Perrie minden fejleményre kíváncsi.Hiába mondjuk neki, hogy nem tudunk még semmi pontosat.Ő is pont úgy aggódik, mint mi.Louis könyökével a térdére támaszkodik, miközben a lábával dobol.Szegény próbálja oldani a feszültséget, de nem sok sikerrel.Jelen pillanatban egy kiadós Louis-féle vicc sem segíthet.Én pedig a padlót bámultam gondolkodás közben.A fekete fehér kövek sorban váltották egymást, és hangosan kopogtak, amikor valaki elment rajtuk.A folyosó végén egy szürke óra volt felakasztva.A másodpercek iszonyú lassúsággal teltek.A mutató súlyos kattogása őrületbe kergetett.A feszültséget szinte vágni lehetett a levegőben.
-Orvost!Valaki hívjon már egy orvost!Orvost!Valaki gyorsan!-rontott ki Harry a szobából, ezzel a szívrohamot hozva ránk.Mire észbe kaphattunk volna, három doki is a segítségére sietett.Sietősen odamentek Becky ágyához.Mi is követtük őket, így egy egész nagy tömeg gyűlt össze az aprócska szobában.A látvány ami fogadott, sokkoló volt.Becky rángatózott, míg az orvosok lefogva próbáltak beledöfni egy hatalmas tűt.Míg mi álltunk, Harry kétségbeesetten szaladt oda barátnőjéhez.
-Ne, Becky!Ne hagyj itt!Nekem szükségem van rád!-ölelgette sírva a szenvedő lányt, ezzel az orvosokat hátráltatva.
-Harry!Gyere, menjünk ki!-fogtuk meg a srácokkal.Hatalmas erőfeszítést igényelt, hogy kivigyük a szobából.szinte hiszti-rohamot kapott, de mégis kivittük.Magunk után becsuktam az ajtót és amikor széjjel néztem a folyosón, csak akkor vettem észre,hogy Polly nincs kint.Gyorsan megfordultam és visszamentem a szobába. Polly ott állt a sarokban.A kezét a szája elé szorította és apró könnycseppeket hullatott. Odaléptem mellé, megfogtam a vállát és kivezettem.Tudom, hogy erős, de azt azért még sem kéne látnia,ahogy darabokra hullik a barátnője élete.Nem szóltam semmit, csak leültettem az egyik székre és szorosan magamhoz öleltem.
-Nem lesz semmi baj.-suttogtam neki.Abban a pillanatban Niall termett mellettünk és a másik oldalról támogatta barátnőjét.

Soha nem gondoltam volna, hogy ilyesmi bekövetkezhet..., hogy Harry ennyire beleszeret egy lányba.Most, amikor megtörténik, el kell veszítenie. Mert akármennyire is fáj ezt kimondani...Becky valószínűleg...haldoklik.

11:56

*Harry szemszöge*

Már több mint egy órája ülünk a folyosón, teljesen kétségbeesetten.Nem tudom mi történt, vagy hogy miért.Kimondtam, hogy szeretem, majd rángatózni kezdett, a gépek pedig szinte megbolondultak körülötte.Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit csináljak...Nyomogattam a nővérhívót, de azt nem találtam elég gyorsnak, ezért a hangomra hagyatkoztam.Az orvosok szerencsére hamar meghallották a kiabálásomat.Amióta a többiek kituszkoltak az ajtón, az orvosok ki-be szaladgálnak, de nem mondanak egy árva szót sem.Bele fogok őrülni a várakozásba!

-Na végre!-hallottam meg Niall hangját és azonnal odakaptam a tekintetem egy nagy levegővétel kíséretében.Felpattantunk és az orvos elé ugrottunk, ezzel elállva az útját.
-Mi történt?-kérdezte Polly.Ő sem volt a legjobb állapotában,sőt.. kifejezetten megviselték a történtek.
-Sajnálattal kell közölnöm...-kezdett bele az orvos, miközben levette a szemüvegét és megtörölte a homlokát.A kezeimet az arcomhoz kaptam és leguggoltam.Úgy éreztem, az erőm elhagyott és nem bírtam tovább állva maradni.A kép ami a szemem elé villant, borzalmas volt.Láttam, ahogy Becky arca falfehér, megviselt, a szeme csukva van.Nem emelkedett a mellkasa, ami a lélegzetvételét mutatta volna...mert nem lélegzett.Halott volt.Én ezt nem akartam látni,ezért a hajamba dúrtam és úgy próbáltam elűzni a rossz gondolataimat.Meghalt?!Az nem lehet...egyszerűen nem hagyhatott itt!-...hogy Rebecca kisasszony kómába esett.
-Hogy micsoda?!-álltam fel, és döbbenten néztem az orvosra.
-Próbáltuk visszahozni, de nem reagált semmire.-tájékoztatott.
-És meddig tarthat ez az állapot?-érdeklődött Louis.
-Meg ez most jót vagy rosszat jelent?-faggatta tovább Zayn is.
-Nem tudjuk mit jelent.-hajtotta le fejét az orvos.-Az időtartama meg lehet egy nap, egy hónap, egy év, tíz év...kiszámíthatatlan!Viszont most már magától lélegzik, ami mindenképpen egy pozitív előrelépés az állapotát illetően.-mondta.

Tehát még van remény!Én nem adom fel,és kitartok mellette!

2014.augusztus 30.(szombat)

/15 nappal később/

15.21

*Polly szemszöge*

Már több mint két hete volt Becky balesete.Amióta kómába esett, az állapota nem változott.Nem javult, nem rosszabbodott, csak vegetál.Az orvosok nem tudnak semmit.Mindössze annyit sikerült kideríteniük, hogy a vérömleny miatt esett kómába, de ezzel nem sokra megyünk.Azt kellene kitalálniuk, hogyan zökkentsék ki a mostani állapotából.A fenébe a mostani orvostudománnyal!Úgy látszik hiába volt áthozni London egyik legjobb klinikájára, mert itt sem derítettek ki semmi újat.Pedig jó lenne ha sikerülne felébreszteniük valahogy, mert már nagyon hiányzik a legjobb barátnőm.

Eredetileg úgy lett megbeszélve, hogy felváltva leszünk bent nála,de Harry nem hajlandó elmozdulni mellőle.Olyan szobát kért Beckynek, amihez külön fürdőszoba és egy plusz ágy tartozik.Ma van hatodik napja az átszállításának, és Harry azóta abban a szobában éli az életét, ha ezt életnek lehet mondani.A koncerteket ideiglenesen lemondták, mert Harold nem akarja egyedül hagyni Beckyt.Csak egy kérdés:hogy lehetne valaki egyedül, amikor mindenki aki fontos neki, mellette van.Itt vagyok Én,Niall,Louis,Liam,Zayn,Beck szülei és Rick.Danielle,Perrie és El is sűrűn meglátogatják, amikor tudják.Mindenkit nagyon megvisel ez  helyzet.Mindenki a kórházban tölti a szabadidejét, velem együtt.Várunk a csodára, de ki tudja meddig....

2014.szeptember 12.(péntek)

/13 nappal később/

"Rebecca Morris kómába került!
A mindössze 19 éves lány egy repülőbaleset áldozatává vált majdnem 1 hónappal ezelőtt.Az állapota kritikus volt, de sikerült életben tartaniuk.A helyzet azonban így sem jobb, mivel sajnálatos módon mély kómába esett.Harry Styles és bandatársai nem nyilatkoznak az üggyel kapcsolatban, de annyit tudunk, hogy hűségesen látogatják a lányt.Reméljük, hamar új információkat közölhetünk Önökkel!"-Daily News Magazine

2014.szeptember 27.(szombat)

/15 nappal később/

"Mély álomban Harry barátnője!
Az orvosok nem tudják kihozni a kómából Rebecca Morrist (19), Harry Styles (20) barátnőjét.A One direction lemondta koncertjeit, mindezt azért, hogy Becky mellett lehessen a nehéz időszakban.Forrásaink szerint ez nem tesz jót a banda karrierjének.A rajongók kezdik nagyon hiányolni bálványaikat.Ej-ej fiúk...hát szabad ilyet csinálni?!"-Hot Start magazine 

2014.október 19.(vasárnap)

/22 nappal később/

"Szánalom vagy szerelem?
Harry Styles egy percre sem hagyja magára barátnőjét, aki még augusztusban szenvedett balesetet és azóta kómában fekszik.Nem tudjuk eldönteni, hogy vajon tényleg ennyire szereti, vagy csak szánalomból van még mindig mellette.Úgy tudjuk, hogy Rebecca azért utazott el, mert Harry visszatért régebbi önmagához.A fiatal szívtipró félrelépett!Bizonyára a lánynak rosszul eshetett, de gondoljunk csak bele, Harry hogyan érezhet, hiszen ha úgy vesszük, ő taszította ebbe a helyzetbe barátnőjét.Egy biztos, a rajongók imádják Harry szomorú énjét.Azért sok sikert kívánunk a felépüléshez."-News For You magazine

2014.november 10.(hétfő)

/22 nappal később/

*Louis szemszöge*

E hónap 15-én lesz pont három hónapja, hogy Becky kómába esett.És hát tegnap volt a 20.születésnapja.Vittünk be egy csomó lufit, és virágot, hátha felébred és megörül neki.Gondoljatok csak bele, milyen lenne arra kelni, hogy egy buli közepébe csöppensz.Szerintem rögtön jobb kedve lett volna,de sajnos nem így történt.

Harry folyamatosan mellette van, hogy ő beszélhessen vele először.A fejébe vette, hogy rögtön bocsánatot kér tőle, mihelyst kinyitja a szemét.Ez mind szép és jó, és örülök,hogy ennyire szereti, de így a koncerteket el kellett halasztani.Az összes pletyka magazin tőlünk hangos és mindenki azon csámcsog, mi lehet Beckyvel.Vannak akik azt gondolják, hogy igazából nem is sérült meg, hanem babát vár Harrytől és így próbálják eltitkolni a dolgot.Mások már a temetését szervezik, amíg egyesek nem tudják eldönteni, Harry miért marad vele.Én, mint személyes "belülálló":D, tudom hogy ebből semmi nem igaz, viszont a koncerteknek folytatódniuk kell!Tegnap a fiúkkal eldöntöttük, hogy a turné megy tovább, méghozzá Harryvel együtt.

-Szia!-léptünk be az ajtón Niall, Liam, Zayn és Én.Polly iskolában van.Rávettük, hogy kezdje el a szakácsképzőt, mert másképp nem fog előre haladni.Meg amúgy is...kötelességemnek érzem, hogy a gondját viseljem, mivel Becky most nem tudja.És mit szólt volna Becky ahhoz, ha Polly ellustálkodik egy egész tanévet?!Biztos vagyok benne, hogy az első mondata az lett volna miután felébred, hogy "Ez a ti hibátok!Miért nem noszogattátok jobban?!" és azt senki nem akarhatja, hogy Becky mérges legyen rá.Szóval így volt a legjobb.Visszatérve...Polly délutánonként van bent barátnőjénél az iskola miatt.Itt szokott tanulni, elmeséli Beckynek, mi történt vele aznap, és kifesti a körmeit, mert már levették róla a gipszeket.Egyszer megkérdeztem tőle, hogy mire jó ez a nagy körömfestegetősdi, mire az volt a válasza, hogy "Soha nem lehet tudni, mikor jár erre egy jóképű orvos!Becky nem akarná, hogy repedezett körmöket lásson rajta, és kopott körömlakkot.".Sajnos akkor Harry is bent tartózkodott a szobában.Hát...nem mondhatnám, hogy örült Polly kijelentésének, sőt...kifejezetten utálta.Azóta csak idős orvosok léphetnek be Becky szobaajtaján.Igen, Harry mindig is féltékeny típus volt.Bár nem értem,mi veszély leshet rá egy olyan barátnővel, aki három hónapja folyamatosan alszik.Azt hiszem egy jó oldala is van annak, hogy Becky kómában van:Harry megtanult hűséges lenni.MÁR HÁROM HÓNAPJA NEM VOLT SENKIVEL!Nagy teljesítmény, Galambom!

-Sziasztok.-ásított egy hatalmasat Harry.
-Felkeltettünk?-kérdezte Niall.
-Igen, de nem baj.Csak elszunyókáltam, mert alig aludtam az éjjel.Megszorította a kezemet!-mondta mosolyogva.Alig hittünk a fülünknek.-A doki azt mondta, hogy ez az ébredés jele.Kezdi érzékelni a külvilágot.De azóta sajnos nem történt semmi.-magyarázta.Ez az a dolog, amit elfelejtettem megemlíteni...ezalatt a három hónap alatt Hazza a kóma szakértőjévé vált.Minden könyvet elolvasott,minden internetes oldalt átnézett, hogy többet tudjon meg.Rengeteg orvossal konzultált Becky állapotáról, de nem jutott előrébb.



Hát mára ennyi gyerekek!Remélem tetszett!A következő rész nem tudom,hogy mikorra várható,mert jönnek az ünnepek és nem is leszek itthon..de igyekszem!.:) És....Köszönöm a segítséget kedvenc(amúgy egyetlen.:D) társszerkesztőmnek,aki helyettem gépelte be az egész fejezetet,kivéve ezt a pár sort!..:) <3<3 Jók legyetek!..:P