Sunshine In My Heart

 49.fejezet

"Ez az állapot idegtépő!!..."

Sziasztok!.:)

Csodálatos napokat tudhatok magam mögött,ami miatt nagyon nagyon jó a kedvem..:) És hát itt a húsvét is!Jó hamar eltelt egy év...:) Remélem mindenkinek jól telik a szünet és tudtok pihenni!Azt hiszem,ez a rész pont olyan,ami benneteket is jókedvre derít.(még ha nem is teljesen :D ) Ezzel kívánnék minden kedves olvasómnak és családjának Kellemes Ünnepeket! :) <3

2014.November.13. (Csütörtök)

19:04

*Polly szemszöge*

-De hát az nem lehet!-hüledezett a doktor úr,miközben végig nézte Beckyt és alaposan szemügyre vette a műszereket.
-Mi az,hogy nem lehet?!-háborodtam fel,egy kicsit értetlenül.
-Hmm...nem értem!-rázta a fejét Ed,és tanulmányozta barátnőm papírjait,amik az ágya elejére függesztett tartóban lapultak meg.
-Én sem!!Szóval legyél kedves elmagyarázni,hogy mi van!-csattantam fel.
-Tegnap elvégeztünk egy csomó vizsgálatot.-mondta.
-És...??-integettem türelmetlenül,hiszen ezt már én is tudtam.
-Azon leletek alapján biztosak voltunk abban,hogy a barátnőd már nem ébred fel.A szívműködése kritikusan romlott,az agyműködése lelassult,szinte teljesen megállt.Az állapota mondhatni a halálhoz közeli volt.-bökte ki egy szusszra.-Ma akartuk közölni a szüleivel,hogy jobb lenne,ha megszakítanánk a gyógyszeres kezelést.Úgy láttuk,hogy nincs értelme életben tartani.-halkult el a hangja.-De most mégis megmozdult!Ez egy igazi csoda!!-mosolyodott el,majd gyors léptekkel a falon csüngő telefonhoz lépett.-Kérem azonnal küldjenek még orvosokat a negyedik emelet 22-es szobájába!-hadarta el,majd lecsapta a kagylót.-Most ki kellene menj egy kicsit!-jelentette ki.
-Mi?Miért?Baj van?-kérdeztem ijedten.
-Még nem tudom!De kérlek értesítsd a szüleit!-utasított kedvesen,de sietősen.Közben a kezembe nyomta a táskámat,és a kabátomat,majd kitolt az ajtón.Éppen kitettem a lábamat a küszöbön és 3 fehér köpenyes szaladt felém,egyenesen be Becky szobájába.Majdnem felborítottak a nagy sietség közben!

Nagy sóhajtások közepette ültem le az egyik székre,ami közvetlen barátnőm ajtaja előtt volt.Előhalásztam a telefonomat,és tárcsáztam Susan számát.
-Halló?-vette fel a második csörgés után.
-Szia!Nem zavarok?-kérdeztem.Nem tudom,hogy miért,de ha valakit felhívok,mindig ez az első kérdésem.Nincs annál rosszabb,ha alkalmatlan helyzetekben zaklatunk valakit.Én ezt ezzel a kérdésemmel próbálom meg kieszközölni.Na persze fennáll a lehetősége annak is,hogy az illető nem válaszol őszintén,vagy már csak udvariasságból is azt mondja,hogy "Óh,nem dehogy!Mondd csak!"Ebben az esetben már nem tehetek mást,de a lelki ismeretem legalább tiszta.Én megkérdeztem!
-Nem!Pont most végeztünk a vacsorával.-mondta kedvesen.-Baj van??-a hangja hirtelen feszült és ideges lett.
-Hát azt még nem tudom,de be kellene jönnötök.Ed és másik 3 orvos éppen Beckyt vizsgálja,mert megmozdult.-mondtam.
-Óh,jézusom!Hála Istennek!-könnyebbült meg.-Indulunk ahogy csak tudunk!De addig is hívj,ha változás történne!Sietünk,szia!-hadarta el,majd letette a telefont.
-Oké,szia!-mondtam a már süket vonalnak.Ez az egyik hasonlóság Becky és az anyukája között.Néha annyira túl pörögnek,hogy meg sem várják,mit akarok mondani.Ez idegesítő,de most kivételesen még örültem is neki.Nem tudom,hogyan közöltem volna vele,hogy az orvosok elakarták venni Becky életét."Hé Susan!Képzeld...Ed azt mondta,hogy jobb ha a lányodat örök nyugalomra helyezik!De ne aggódj,mert már mindegy,hiszen megmozdult!"-azt hiszem,hogy ez nem lett volna a legjobb.Szegény még a hitéből is kitért volna!Így hátha csak azt tudja majd meg,hogy Becky csodával határos módon felébredt és minden rendben vele.Bárcsak így lenne!

*Becky szemszöge*

-Ez a ruha nagyon jól áll neked!-mosolygott rám egy szemüveges lány.

-Te leszel a leggyönyörűbb menyasszony!-dicsért meg egy másik fiatal lány,miközben a hajamba tűzte a fátylat.Elmosolyodtam és végig húztam a kezemet az anyagon.Puha és selymes volt.

-Szerintetek tetszeni fogok neki??-böktem ki a kérdést,ami egy kissé aggasztott.Kételkedve nézegettem magam az egész alakos tükörben.Nekem nagyon tetszett amit láttam.A hófehér ruha mellrésznél szív alakú volt.Lejjebb,a csípőmnél,szorosan követte az alakomat.A szoknya rész ívesen hullott alá,a földet verve.Pont olyan habos volt,amilyet mindig szerettem volna.De nagyon drága darab lehetett!

-Persze!-vágta rá az a lány,aki a fátylat adta rám.-Látott már pizsamában,kócos hajjal és smink nélkül és még mindig hajlandó elvenni.Ez jelent valamit!Méghozzá azt,hogy szeret!És minden bizonnyal így is elfogod nyerni a tetszését!-mosolygott rám.

A szívem hatalmasat bukfencezett a mellkasomban,amikor meghallottam a bevonuló zenét.

-Gyerünk!-kezdett el lökdösni az ismeretlen lány.Hatalmas,barna szemei izgatottan csillogtak,miközben az ajtóhoz kísért.Rajta és a másik lányon egyforma,halvány rózsaszín ruha volt.Igazán csinosak voltak.

-Jesszus!-mondtam halkan,amikor kinéztem az ajtón.Odakint rengeteg ember volt és mind felém fordult.

-Most!-lökött meg finoman a szemüveges lány.Lassan indultam el előre.Remegett kezem,lábam,de az egy kicsit megnyugtatott,hogy ők is ott vannak velem.Mind a ketten lassú és egyenletes léptekkel követtek,miközben a fátylam szélét tartották.Elmosolyodtam.Hirtelen elmúlt az idegesség és az izgalom.A szívemet kellemes melegség árasztotta el,az arcomra pedig egy boldog mosoly kúszott.A tekintetemet óvatosan emeltem egyre feljebb és feljebb.Nem akartam tovább bámulni a piros szőnyeget.Látni akartam azt,aki az oltárnál vár rám!Amikor odaértem a széksorok közé,a titokzatos fiú felém fordult...

-Hallasz engem??-kiabált valaki.Zavaromban azonnal hátra fordultam.Az utolsó sorból jött a hang,de senkit nem láttam.-Hallasz engem??-szólított megint.

-Hallasz engem Rebecca??-kérdezte harmadjára,majd egyszerűen felhúzta a szemhéjamat és egy erős fényű lámpával a szemembe világított.
-Naa!!!!!!-adtam hangot a nem tetszésemnek és erőszakosan becsuktam a szemem.Mérges voltam rá,hogy felébresztett a legszebb álmomból!Miatta nem láthattam,ki volt az,aki örök hűséget fogadott volna nekem!Igen,nagyon mérges voltam!!!De rájöttem,hogy nem is ismerem,ami egy csöppet megijesztett.-Ki maga?És hol a fenében vagyok??-tettem fel az első két kérdést,ami az eszembe jutott.
-Ed vagyok és egy kórházban vagy!-mosolygott rám az álmom megszakítója.A másik 3 köpenyes meg sem szólalt.Olyanok voltak,mint akik szellemet láttak!
-És hogy is kerültem ide?Vagy egyáltalán mi bajom volt?-faggattam tovább.Körbe néztem és nyugtáztam magamban,hogy ez az Ed,vagy kicsoda,nem hazudott.Tényleg egy kórteremben voltam.A kórházi fertőtlenítő szaga most mégsem bántotta az orromat,sőt...egészen megszokottnak tűnt.
-Nem emlékszel semmire??-kérdezte Ed.Válaszként csak nemlegesen megráztam a fejem,mert beszélni valahogy olyan furcsának tűnt-Volt egy repülőbaleset 3 hónappal ezelőtt és te is fent ültél azon a gépen.A földet érés közben megüthetted a fejed,mert egy vérömleny keletkezett  a koponyád jobb felében.Ettől pedig sajnos kómába estél,és csak most ébredtél fel.-tájékoztatott.A sztorit túl rövidnek találtam,de akárhogy erőlködtem,nem bírtam visszaemlékezni a történtekre.Azonban mielőtt még több kérdést zúdíthattam volna kezelőorvosom nyakába,beszélni kezdett.-Most jó alaposan megvizsgálunk,hogy megtudjuk,jelenleg milyen az állapotod.
-Oké.-egyeztem bele,de még mindig nem tudtam hova tenni a dolgokat.

Mind a négyen körém gyűltek és ámulattal nézegettek.Nagyon hülyén éreztem magam!Olyan volt,mintha én lennék a világ nyolcadik csodája.Már majdnem megkérdeztem tőlük,hogy abból,hogy néznek,mit tudnak megállapítani.De az egyik doktornő megelőzött.
-Jól van!Először egy gyors fizikai tesztet csinálunk.Próbáld azt tenni,amit kérek!-mondta a szőke,fiatal nő.
-Rendben.-bólintottam egyet.
-Emeld meg a jobb kezedet!-kérte.Nagyon erőtlennek éreztem magam,de megcsináltam.És a legviccesebb az egészben az,hogy mindenki el volt hűlve a teljesítményemtől.Komolyan!Mintha egy kamiont emeltem volna meg!-Most a bal lábadon mozgasd meg a lábujjaidat.-jött a következő kérés."Jujj!Nehezednek a feladatok!"-gúnyolódtam magamban,miközben könnyedén megtettem,amit a doktornő kért tőlem.Úgy viselkedtek,mintha egy halottat mozgatnának!
-Mennyi 2x2??-szólt közbe egy másik orvos.Alacsony termetű,fekete hajú,szemüveges férfi volt.Ha tippelnem kellett volna,szerintem 40 év körüli lehetett.Az a tipikus "mintaapa" kinézete volt,amit elrontott a fehér köpeny.
-Mi?!!Most komolyan??!-háborodtam fel,ezzel beléjük fojtva még a levegőjüket is.-Ne matekozzunk már!!Ráadásul ne kérdezzenek olyat,amire egy 7 éves is tud válaszolni!-akadtam ki végképp.Kicsit...nagyon kezdett elegem lenni a hülye tesztjeikből!
-Oké...majd még folytatjuk.Most pihenj és amíg mi nem mondjuk,addig tilos felkelned!-parancsolta Ed.
-Hajh...jó,itt maradok!-adtam meg magam a szúrós tekinteteknek,majd mind a négyen fogták magukat és kimentek.

Gőzöm sem volt,hogy minek kell ezt az egészet ennyire felfújni!Azonkívül,hogy egy kicsit gyengének érzem magam,nincs semmi bajom!Nem fáj sehol,tudok mozogni és nem szédülök,ha megfordulok!Mindig mindent túl reagálnak!!

Nem telt bele 1 percbe sem,hogy magamra hagytak az orvosok,de az ajtó már megint nyílt.
-Sziaa!!Már kezdtem azt hinni,hogy soha nem ébredsz fel!Tudod te egyáltalán,milyen rossz volt nélküled?!Ráadásul 3 hónap!! Szégyelhetnéd magad,hogy így itt hagytál!Mindenkire ráhoztad a frászt!-hadarta,miközben sietősen odajött hozzám és leült mellém az ágyra.Közepesen hosszú,barna,hullámos haja volt és a szemei is hasonló színben játszottak.Hangja ismerősen csengett,sportos parfümje beterítette a szobát.Mosolya kellemes és meleg volt.Megkönnyebbült és boldog mosoly.És ekkor bevillant!!Ezzel a lánnyal álmodtam!Ő volt az,aki a hajamba tűzte a fátylat.-Na??Elvitte a cica a nyelvedet?!-kérdezte viccelődve.Összeszűkült szemekkel néztem rá és olyan erősen koncentráltam,ahogyan csak bírtam.Próbáltam az agyam legeldugottabb részeibe belesni,hátha eszembe jut,ki is ő valójában.

Percek telhettek el,miközben én néztem őt,ő meg engem.
-Jesszusom!-kapott a szája elé,olyan hirtelen,hogy megijedtem.-Te nem emlékszel rám,igaz?-kérdezte halkan.Láttam rajta,hogy arra vár,hogy azt mondjam neki,hogy "Óh,dehogy is nem!!Pontosan tudom,hogy ki vagy,és milyen szerepet játszol az életemben!Az előbb csak vicceltem!"De nem így volt!A kedves lány kilétét homály fedte.
-Öhm...nem igazán!-nyögtem ki végül.Ez nem volt teljesen igaz,ugyanis abszolút nem emlékeztem rá,de így mégsem hangzott olyan ijesztően.Legalábbis azt hiszem.Bár ő eléggé rémültnek tűnt.-De az előbb veled álmodtam!-tettem gyorsan hozzá.-Tudom,hogy csekély vigasz,de talán ha mesélnél néhány dolgot magadról....-kértem meg és bíztam benne,hogy nem tagadja meg tőlem az esélyt arra,hogy valakire is emlékezzek a múltamból.Ugyanis a fejem ebben az állapotában totálisan üresen kongott.Éppen a saját nevemet tudtam!!
-Tényleg nem emlékszel senkire?!Anyukádra??Az öcsédre?Barátokra?-kérdezte kétségbeesetten.Mindenre nemlegesen ráztam a fejem,és úgy tűnt feladta a kérdezősködést.De akkor mégiscsak kérdezett még egyet.-És...Harryre??Rá sem emlékszel??
-Nem!Rá sem!Miért ő kicsoda??-kérdeztem.
-Öhm...szerintem ne vele kezdjük a memória helyreállításodat!-javasolta.Láttam rajta,hogy zavarban van,de idegesített,hogy nem tudom,miért.Örültem,hogy nem vagyok egyedül és,hogy van kivel beszélgetni,de kezdtem mérges lenni.Mintha egy teljesen idegen világba kerültem volna,ahol engem ismernek,de nekem senki sem ismerős.

2014.November.14. (Péntek)

09:21

14 órája ébredtem fel a 3 hónapos kómámból és még így is végig aludtam az éjszakát.Furcsa.Biztos azért volt,mert lefárasztottam magam a gondolkodással.Tegnap Polly hiába mesélt el rengeteg dolgot az életemről.Megtudtam,hogy Ő már több,mint 14 éve a legjobb barátnőm!Ez nem kis teljesítmény,ezt azért be kell vallani!De hogy felejthettem el őt?!Hogyan történhetett ez meg?!És miért nem emlékszem senki másra sem?!Annyi kérdés,amire nem tudok választ adni!El sem tudjátok képzelni,mennyire frusztráló,hogy a fejem kong az ürességtől.

Az orvosom,akit Ed-nek hívnak,tegnap este bejött hozzám.Megállapította,hogy a kóma miatt amnéziám lett.Mintha én erre már nem jöttem volna rá magamtól is!!Viszont jó hír,hogy szerinte csak átmeneti,mert sem a koponyámban sem az agyamon nem találtak maradandó károsodásra utaló jeleket.Valószínűleg csak a traumát próbálom elfelejteni azáltal,hogy öntudatlanul mélyre űztem az emlékeimet,amelyek hozzá fűzhetőek.Ezt azzal a ténnyel támasztotta alá,hogy arra emlékszem,amiket megtanultam az iskolában,illetve kiskoromban.Tudtam írni,számolni,olvasni és mozogni.Ez mindenképpen jó jel!Legalábbis az ő véleménye szerint.Egy biztos!Remélem igaza lesz Ed-nek és hamar visszatér az emlékezetem,mert ez az állapot idegtépő!!Minden,amit látok és hallok idegennek tűnik.Még a saját szüleimre sem emlékszem!Az,hogy gyakorlatilag ismeretlenként kezeltem őket tegnap,amikor bejöttek meglátogatni,teljesen letaglózta őket.Anya majdnem hisztérikus rohamot kapott,apa örjöngve szaladt ki Ed-hez,miközben azt kiabálta,hogy "Rohadt orvos tudomány!"Szegény kisöcsém pedig megszeppenve ült az egyik széken és nem tudta,mit csináljon.Nagyon meg volt illetődve!Pont úgy ahogyan én is!Miután mindenki megnyugodott egy cseppet,elkezdtem őket kérdésekkel bombázni,de nem tudtam meg semmi újat!Pont ugyanazt mondták ők is,mint amit Polly.Ha így haladok,nem egy hamar tudom majd a dolgokat a helyükre rakni.

Így is elég sok mindenre kíváncsi voltam,de volt valami....vagy inkább valaki,aki nagyon fúrta az oldalamat.Közvetlenül az ébredésem után,amikor először beszéltem Pollyval,említett nekem egy nevet.Harry....Harry...Harry...Hiába próbáltam kicsikarni belőle,hogy ki ő,de egy szót sem volt hajlandó mondani.Annyit sem,hogy honnan ismerem,vagy mióta,esetleg azt,hogy milyen kapcsolatban állok vele.Semmi!Egyenlő a nullával!Lerendezte annyival,hogy "Majd magadtól is rá fogsz jönni,ha eljön az ideje!"Na hát!! Ez aztán a nagy segítség!Hahó!Senkinek nem tűnik fel,hogy súlyos információ hiányban szenvedek?!De legalább arra már sikerült rájönnöm,hogy Polly milyen akaratos és önfejű!Semmivel nem lehet meggyőzni,ha egyszer a fejébe vett valamit!Plusz azt is éreztem,hogy nagyon jól ismer engem.Minden mozdulatomat figyelte és néha befejezte azt,amit én elkezdtem.Igazán jó volt a vele eltöltött idő,de ez a helyzet nagyon különös nekem!Mintha ő lenne a másik felem!Jajj..csak emlékeznék már végre!!!

13:44

Anyáék a reggeli vizit után rögtön bejöttek hozzám.Sokkal nyugodtabbnak és kiegyensúlyozottabbnak tűntek.Örültem,hogy kellemes beszélgetést folytathattam velük és senki nem kiabált vagy sírt.Sőt,apa és Rick-az öcsém-még meg is nevettettek.Jó volt velük lenni,de pár perce haza küldtem őket.Fáradtnak tűntek,és nem akartam,hogy miattam a kórházban töltsék az egész napjukat.Nem igazán akartak egyedül hagyni,de végül bele mentek.Plusz anya bejelentette,hogy még úgy is be kell nekem vásároljanak és főzni is szeretne nekem valami finomat.Így tehát nagy nehezen elmentek.

Polly ma már 2x hívott,hogy mi újság velem,és megígérte,hogy még benéz hozzám,ha végzett a suliban.Viszont az csak este lesz,így addig magamra maradtam.Ami nem is biztos,hogy akkora probléma!Ugyanis az orvosok ma egy csomó vizsgálatra cipeltek el,ami rendesen kifárasztott.Az ember azt hinné,hogy 3 hónap folyamatos alvás kipihenté tesz,de nem így van!Én még mindig tudok aludni!

Végül úgy döntöttem,hogy alszom egyet.Próbáltam kényelmesen elhelyezkedni,befészkelni magam a takaró és a párnák közé,már amennyire azt lehet egy kórházi ágyban.Becsuktam a szemem és hallgattam a szél süvítését,de egy Istenért sem tudtam elaludni.A szél nem zavart,de azon kívül minden más zaj igen!Iszonyat nagy hangzavar volt!Hallottam kiabálást,sírást,telefon csörgést,csörömpölést,baba sírást és minden mást,amit csak eltudtok képzelni.
-Hogy még aludni sem lehet!!-ültem fel fújtatva.Fáradt voltam és nem akartam mást csak szunyálni,ha már emlékezni nem tudok,de nem hagyták!Valamivel viszont el kellett magam foglalnom!

Mivel a szüleim bent hagyták a telefonomat,gondoltam hallgatok zenét,hátha úgy tudok pihenni egy keveset.Bedugtam a fülest a fülembe és újra eldőltem az ágyon.Már nem vesződtem azzal,hogy elhelyezkedjek,csak feküdtem és kész.Beleléptem a telefonom "zenelejátszó" nevű mappájába.Ahogy lefelé görgettem a listát,feltűnt,hogy az egyik bandától rengeteg dalom van.Legalább 50 szám volt tőlük és mindegyik más és más volt.Elképedve olvasgattam a címeket,amíg úgy nem döntöttem,hogy az egyiket meghallgatom.Találomra indítottam el a "They don't know about us"-t.Az elején rögtön zongorával indult,ami máris elnyerte a tetszésemet.Pár pillanat múlva azonban sikerült meglepnem magam!Halkan,suttogva énekeltem velük együtt az első versszakot,majd a másodikat,azután a harmadikat és így tovább.Kívülről fújtam az egészet!!Ennyire szeretném őket??!A szüleimre és a legjobb barátnőmre nem emlékszem,de a dalszövegeiket tudom?!Muszáj volt kiderítenem,ezért elindítottam a következő számot is.

15:12

Egy szemhunyásnyit sem aludtam és az egész délutánom ráment,de végig hallgattam a zenelistát.Az összes számot meghallgattam és minden sort velük együtt énekeltem.Az elsőtől az utolsóig!Hihetetlen vagyok!!De végre valami,amire emlékszem!Mindegyik jó volt,de az egyik...azt hiszem a "Story of my life"...még jobban tetszett,mint a többi.Arra már az elején rájöttem,hogy egy fiú bandáról van szó,és ahogy figyeltem,öten vannak.De van közöttük egy,akinek a szólóinál mindig kiráz a hideg.Mély,öblös hangjára akaratlanul lecsukódik a szemem és képes vagyok kizárni a külvilágot.Teljesen hatalmába kerít az érzés és legszívesebben magamhoz szorítanám a hang tulajdonosát,habár még azt sem tudom,hogy ki is az.Mintha valami megmagyarázhatatlan varázslat kötne hozzá.Amikor más kezd el énekelni,újra őt akarom hallani.Türelmetlenül várom,hogy újra ő következzen.Meg kell kérdeznem Pollytól,hogy mióta szeretem őket ennyire és ki az a titokzatos fiú,akinek már a hangjától is szaltózik a szívem.Polly biztosan tudja,miért táplálok iránta ilyen erős érzelmeket,ráadásul látatlanban!A legjobb barátnőmnek tudnia kell róla!