Sunshine In My Heart

46.fejezet

"Mi lesz velem nélküle??"

Sziasztok!.:)

Itt a kövi rész,amit igyekeztem nagyon nagyon hosszúra írni.:) Úgy gondoltam ezzel megköszönhetem azt,hogy ennyire kitartóan olvassátok és szeretitek a történetemet!Örömmel láttam,hogy az előző rész,habár szomorú volt,elnyerte a tetszéseteket!Köszönöm.:) Jó olvasást minden kedves olvasómnak! <3

UI.:Kitartást a szomorú részekhez!Lesz még napsütéses fejezet is!Méghozzá nem kevés! :)

2014.Augusztus.15.(Csütörtök)

08.31

*Harry szemszöge*

(ZENE)

 Egész éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam!Folyamatosan azon agyaltam,hogy mit kellene tennem,hogy visszakapjam Beckyt.Tudtam,hogy oltári nagyot hibáztam és nagyon nehéz,majdnem lehetetlen lesz visszakapni őt,de nem fogom csak úgy elengedni.Tisztában vagyok a tetteim súlyával,de akik igazán szeretik egymást meg tudnak bocsájtani a másiknak.Sőt....azt mondják,hogy a második esély már nem is esély,hanem SZERELEM!!Remélem,hogy ezt mi be is tudjuk bizonyítani.Én szeretem Beckyt!Jobban,mint bárki gondolná!Nem hagyom,hogy véget érjen a kapcsolatunk!

Az ágyban fekve,furcsa hangok csapták meg a fülemet.Olyan volt,mintha a nevemet kiáltották volna,de ráfogtam arra,hogy hallucinálok.Ami valljuk be nem is lenne olyan meglepő,hiszen semmit nem aludtam és amúgy is romokban hever a szívem.A lelkifurdalásról meg ne is beszéljünk...

-HARRY!!!Gyere gyorsan!!-kiabált Niall,miközben úgy püfölte az ajtót,hogy azt hittem,nyomban betöri.De,ezek szerint mégsem hallucináltam.Lassan és ráérősen keltem ki az ágyból és nyitottam ajtót.-Na végre!!Gyere már!!
-Mi van?!Mostmár hozzám szóltok?!-kérdeztem durcásan.Tegnap hiába látták,milyen szarul vagyok,csesztek odajönni és megvigasztalni,vagy valami.
-Ne most Harry!Csak haladjunk....-mondta,majd kézen ragadott és Liam szobájáig húzott.Belökdösött az ajtón,majd sietősen a Tv-re mutatott.
-Épp időben!!Pont most jön...-bökött a fejével Zayn,a Tv felé.-Csak ne legyen semmi baj....-mondta olyan halkan,hogy meghallani is nehéz volt.
-MI????!-pislogtam nagyokat.Abszolút nem voltam képben.Mi jön?!És minek ne legyen baja?!Nem értem!!

"Most pedig következzenek legfrissebb híreink!Tegnap hajnali 4 óra 23 perckor,egy Adelaideból Londonba tartó,Airbus A30 típusú utasszállító repülőgép lezuhant.A modern tervezésű jármű 500 férőhelyes volt,amelyből 369-et foglaltak el nők,férfiak,idősek és gyerekek.A repülőgép vezetője még időben észre vehette a katasztrófa bekövetkeztét,mert a földet érés előtt sikerült jeleznie a navigációs központnak,hogy kényszerleszállást kell végre hajtania.A mentőcsapat azonnal elindult a helyszínre,ezzel növelve a tűélés lehetőségét.A kényszerleszállás egyáltalán nem volt tökéletes,de sikerült a gépet a szárazföldre vinni,így a mentés is egyszerűbb és gyorsabb.Mindössze 4 óra leforgása alatt 23 halottat és 183 sebesültet találtak a romok között,akiket folyamatosan szállítanak a legközelebbi kórházakba.A többi 162 utas mentésén ebben a pillanatban is vért izzadva dolgoznak a szakavatott- és az önkéntes mentők egyaránt.A baleset okát egyenlőre még nem lehet tudni,de mindent megtesznek az ott tartózkodók,amit csak lehet."

  -Ne...Istenem ne!-kaptam a kezeimet az arcom elé,a könnyeim utat törtek maguknak.Az utóbbi 24 órában ez a második alkalom,hogy sírok...Egyszerűen nem bírtam elhinni,ami történt.A gondolatától is tűfoknyira ugrott össze a gyomrom.Nem lehet baja!!És...én tehetek mindenről!!Minden miattam történt....Lehet...soha többet nem láthatom újra...Lehet már nem fog rám mosolyogni....lehet már nem dobban meg a szíve,ha a közelébe megyek...Lehet a halálba üldöztem azt,akit a legjobban szeretek...
-Hé!!Shhh....Haver nyugi!!-ölelt át szorosan Louis.-Nincs semmi baj!-próbált megnyugtatni.
-De!!De,igenis van baj!!!Lehet örökre elveszítettem!Louis....én ezt nem akartam!SOHA!!Érted??Soha nem akartam,hogy itt hagyjon.-motyogtam.Ez volt az utolsó mondat,amit kitudtam ejteni a számon,mert a sírás meggátolt a többiben.

Elképzelni sem tudtam,hogy most mi lesz!Megijedtem...Mi van,ha...ha tényleg az angyalok világába került?Mi lesz velem nélküle??Az emlékek egész életemben kísérteni fognak.A csókok,az ölelések...amikor a fülébe suttogtam,ő pedig talpig levörösödött...Hogy fogja valóra váltani az álmaimat??Mi lesz,ha többet nem láthatom??Ezerszer inkább haragudjon rám,és ne szóljon hozzám..undorodjon tőlem...de ne menjen el...legalább néha láthassam még,akármennyire is fájna,hogy nincs velem...de legalább tudnám,hogy jól van..Kell a remény,hogy egyszer minden újra rendeben lesz velünk...itt kell maradnia!

A fájdalom,amit éreztem elviselhetetlen volt.Sem a sírás,sem a barátaim nyugtató szavai nem segítettek.Az járt az eszemben,milyen volt,amikor megölelt.Az az édes érzés,amikor a karjait körém fonta...a libabőr,ami már akkor előjött,hacsak megláttam..Talán már soha nem érezhetem újra...

*Louis szemszöge*

A tegnap és a ma hajnali történésekről nemrég hallottam csak.Reggel,amikor fáradtan kicsoszogtam a szobámból,mindenki kint ült a kanapén és a tévét bambulta.Amikor megszólaltam mindenki lehurrogott,hogy maradjak csendben,mert lehet Beckynek balesete volt.Azt sem tudtam,hogy mi van!Elképzelhetetlennek tartottam,hogy így volna,hiszen mit keresne Becky egy repülőn?!Utána viszont Liam mindent elmondott és összeállt a kép.Becky nem bírt Harry közelében lenni,ezért inkább haza utazott.

Már nagyon jól ismerem Harryt és tudom,hogy milyen.Mindig is az a felelőtlen,"éljünk a mának" típus volt.De amikor Becky az életünkbe lépett,megváltozott.Igyekezett megjavulni és kitartani mellette.Minden erejével szerette,tegnap valamiért mégis elgyengült.Már akkor sajnáltam..hát akkor most?!Csak ültünk a zöldes kasmírszőnyegen,ő pedig keservesen zokogott.Mindegy volt,mit mondok,vagy teszek,semmi sem derítette jobb kedvre.Megértem,hisz' szerette,mindennél jobban,és a könnyek segíthettek egy kicsit.De a legjobb barátomat ilyen állapotban látni borzalmas érzés volt.A szívem megszakadt érte és nem tudtam,hogyan tudnék segíteni neki.Bármit megtettem volna,hogy elmúljon a fájdalma!Egyszerűen semmissé tennék mindent!Igen,ez lenne a megfelelő megoldás...

-Harry!!Szedd már össze magad!!-szóltam kicsit élesebben.Ha nem vált be a dédelgetős módszer,majd ez hatásos lesz.
-Mi értelme??-motyogta az orra alatt.
-Az,hogy most erősnek kell lenned!És a fenébe is!Honnan veszed,hogy meghalt??!Senki nem mondta!-böktem ki egy kicsit hangosabban,mint szerettem volna.Viszont végre felemelte a fejét és rám bámult.Szeméből még mindig elefánt méretű könnycseppek folytak le.-Oda kell mennünk és megtudni,mi van vele.Nem adhatod fel ilyen könnyen!Mit szólna ehhez Becky?!-mosolyogtam rá szomorúan,de azért igyekeztem bátorítónak tűnni.Bizonyára sikerült,mert az arcán egy halvány mosolyt véltem felfedezni.
-Köszönöm!-ölelt meg újra.Ha nem olyan helyzetben lennék,amilyen...akkor azt mondanám,hogy nyálasak vagyunk!De nem számít,mert végre sikerült kizökkentenem abból a letargikus állapotból.-Oké!Akkor mit csináljunk?-pattant fel,majd Liam felé fordult.Megtörölte a szemét és kíváncsian,de mégis türelmetlenül várta a választ.
-Öhmm..Szerintem először fel kell hívni Pault,majd ő megmondja,ilyenkor mi a teendő.-javasolta.
-Jó!-egyezett bele Harry.-De én...nem tudom elmesélni neki...hogy..-halkult el megint.
-Majd én!-szólaltam meg gyorsan,csakhogy megelőzzem az újabb sírás rohamot,ami rá akar törni legjobb barátomra.
-Ó nem!Inkább én megcsinálom!-kapta ki a kezemből Poll a telefont.-Neked nem biztos,hogy elhinné...-tette még hozzá.

Őt is megviseli a dolog.Hiába mutatja magát erősnek,a legjobb barátnőjéről van szó!Arról a lányról,akivel felnőtt és mindig ott voltak egymásnak.13 évig elválaszthatatlanok voltak!Nem kell erősnek mutatnia magát!Mindenkinek vannak gyenge pontjai.Nem tudom,mi lesz vele és Harryvel....ha..ha a legrosszabb dolog következett be..

*-Becky szemszöge*

 VISSZATEKINTÉS

04:18

Bizonyára elszundíthattam a nagy zene hallgatás és gondolkodás közepette,mert arra lettem figyelmes,hogy egy nő költöget.
-Kisasszony!!-rázta erősen a vállamat.-Azonnal kösse be magát,mert kényszerleszállást kell végre hajtanunk!A légzőkészüléket a feje felett találja!-mutatott oda,majd sietősen szaladt a következő emberhez.Időm sem volt felfogni,amit mondott!A "kényszerleszállás" szó ismétlődött a fejemben újra és újra.A torkomban keletkező csomó miatt levegőt is alig bírtam venni.Olyan fél perc múlva sikerült csak rájönnöm,hogy mi történik.Meg fogok....halni.Vége az életemnek!!

Éreztetek már valaha félelmet?De olyan igazit!Mert lehet ijesztő egy pók,a víz,sőt még a kanalak is.De olyan csontig hatoló félelmet éreztetek már?Mert én igen....féltem!Féltem a haláltól!Féltem attól,hogy soha nem láthatom újra a szeretteimet.Féltem mindentől,ami megtörténhet a következő percekben!

Az eddigi életem kicsi képkockákban pergett le a szemem előtt.Amikor először babáztam anyával....az első iskolai nap....az első "csináld meg a házidat" veszekedés a szüleimmel....az első "ottalvós" buli Pollynál...az első nagy szerelmem...az első csalódás...Minden,ami jelentőséggel bírt az életemben,felelevenedett bennem.Egy dolgot bántam igazán...hogy nem köszönhettem el senkitől!Így kell itt hagynom mindenkit!Itt hagyom mindazt,amit szerettem.Búcsú nélkül!!Nekik vajon könnyebb lesz,hogy nem tudták,mi fog történni?Mit fognak érezni,miután megtudják,hogy végleg elmentem?Gondolni fognak rám??Kérdések.amikre már nem kaphatok választ!

Bárcsak ne kellene elmennem erről a világról!De legalább Polly nem jött velem!Nem bírtam volna,ha miattam őt is elveszítik a szeretteink!Ő majd ott marad helyettem és vigyáz mindenkire!Ez van,nem lehet mit tenni.Csak legyen már vége a szenvedésnek!Múljon el a szomorúság és a fájdalom!Felejtsem el a könnyeimet és maradjon abba a szakadatlan sírás!

A gép egyre jobban rázkódott és körülöttem eluralkodott a pánik.Az emberek sikítoztak,imádkoztak és sírtak.Volt egy kislány,aki az anyukájához szorosan odabújva sírdogált és azt ismételgette,hogy "mami,félek!". Édesanyja szorosan ölelte és csitítgatta,kedves,megnyugtató szavakat suttogott neki,majd befogta a fülét.A szívem majd megszakadt!Hogy lehet ilyen kegyetlen a sors?!Az egy dolog,hogy engem magához szólít Isten,de őt miért?Miért kell egy anyának végig néznie,ahogy a gyermeke a karjaiban hal meg?!Mit tettek,hogy ezt érdemelték?!Egy gyermek...olyan ártatlan és mégis milyen vég jut neki.

A földet érés előtti másodpercekben én is jobban sírtam.Görcsösen szorítottam a székem szélét és erősen szorítottam össze a szememet.Ott voltam egyedül,engem senki nem nyugtatott meg.Magamnak kellett megéljem a halálomat.
-Szeretlek Harry!!-mondtam ki zokogva,majd egy hatalmas csattanás és minden elsötétült.Itt a vég....

06:02

A fejem majd szétszakad a fájdalomtól.Nem bírtam mozdulni,úgy éreztem,mintha egy satu közé szorultam volna.A végtagjaim zsibbadtak,mintha sószemnyi darabokra törtek volna.Erősen koncentráltam,hogy eszembe jusson,mi történt.Aztán beugrott,ahogyan zuhanunk.Körülöttem csend volt...Megszűnt a kétségbeesés és a félelem!Már nem hallottam a kislány szipogását sem....nem mertem megnézni,mi történt vele...és a többiekkel.Bár,nagyon nem is tudtam volna,mert a levegővétel is fájt,nemhogy a mozgás!A szemem nehéz volt,nem bírtam kinyitni.

Már kezdtem belenyugodni abba,hogy meghalok.Éreztem,hogy valami nem stimmel és furcsa melegség fogott el.Mintha valami földöntúli erő csalogatott volna magához.Vágytam arra,hogy elmúljon a fájdalom és megpihenjek.De valami a földön tartott.Egy hang,amely azt kiabálta "HAHÓ".Mély lélegzetet vettem,és tovább hallgatóztam."Hahó!Itt a mentőcsapat!Hall engem valaki?Hahó!!"-szólalt meg újból az ismeretlen.Belül kiabáltam,ordítottam és üvöltöttem,hogy "Itt vagyok",ám valójában egy hang sem jött ki a torkomon.Olyan volt,mintha nem én irányítanám a saját testemet.Nem tehettem semmit,csak reménykedtem benne,hogy észre vesznek.A könnyeim folyni kezdtek,amikor a szeretteimre gondoltam.De úgy éreztem,mintha minden olyan homályos lenne.Mintha az elmémre vastag ködréteg szállt volna,ami nem hagy emlékezni.Éreztem,ahogy szépen lassan megszűnök létezni.A karjaim elernyedtek,a testem bizsergett a fájdalomtól,a fejem hátra csuklott...Nem éreztem semmit!A lelkemet és a szívemet elhagyták az emlékek.Minden,mintha üressé vált volna...
-Kisasszony!Hall engem??-szólított meg egy férfi.Hangja mély volt és rekedt,ami emlékeztetett valakire.-Még életben van!Gyertek,vigyük ki innen!-kiabált.Nem sokkal később éreztem,ahogy megragadnak és felemelnek.Ezután letettek és mintha a föld mozgott volna alattam,elindultunk.Amikor megéreztem az arcomon a szelet,kicsit éberebb lettem.Rájöttem,hogy nem haltam meg!
-Hall engem?Szólaljon meg!Nyissa ki a szemét,kérem!-szólongatott tovább.Kihez hasonlít a hangja?Ki lehet,aki....Harry!
-H...h..harry...meg..b..boccsáj...tok...H...arry.-préseltem ki magamból az első dolgot,ami az eszembe jutott.Tudtam,hogy ezt Ő nem hallhatja,de reméltem,hogy valahogy mégis eljut hozzá az üzenetem.Abban már nem bíztam,hogy én mondhatom meg neki.

Éreztem,ahogy belém szúrnak egy tűnt,utána a világ megint sötétségbe borult,én pedig nem tudtam,mi történik,csak örültem,hogy aludhatok.Fáradt voltam...

VISSZATEKINTÉS VÉGE

10:08

*Zayn szemszöge*

Amikor felhívtuk Pault,hogy mi lett Beckyvel,ő sem tudott mit mondani.El sem bírta hinni a dolgot,hiába Polly közölte vele a tényeket,csak miután újra nézte a híradót az interneten.De felhívta a közeli kórházakat és kiderítette,melyikbe vitték Beckyt.Ebből arra a következtetésre jutottunk,hogy életben van!

Már egy órája ülünk a magángépen és mindenkit majd' az őrületbe kerget az aggodalom és az idegesség.Nem nehéz kitalálni,hogy ez az egész Harryt viseli meg a legjobban!Amióta beszéltünk Paullal meg sem szólalt.Folyamatosan gondolkozik.Azt mondta,hogy hagyjuk magára,de szerintem ez nem a legjobb ötlet.Az ilyen nehéz helyzetekben van szükségünk igazán a barátokra!Ezért döntöttem úgy,hogy nem hagyom egyedül.

-Hali!-köszöntem és leültem mellé.Egy szót sem szólt,sőt még csak rám sem nézett,csak bambult kifelé az ablakon.-Hogy vagy?-kérdeztem,de ez volt a legrosszabb kérdés,amit valaha feltehettem.
-Szarul....-adta az egyenes választ.
-Kicsit bővebben??-tudakoltam.Nem volt elég az,amit mondott.Azt akartam,hogy kibeszélje magából,hátha úgy könnyebb lesz.
-Nagyon szarul!-jelentette ki.
-Harry!Ne csináld ezt!Szeretném,ha beszélgetnénk egy kicsit!-szóltam rá óvatosan.
-Miről?!A barátnőmről,akivel kitudja,mi lesz?!Akit tegnap este megcsaltam és úgy ment el,hogy haragszik rám?!Akinek nem mondtam el időben,hogy mennyire szeretem?!Tényleg jó ötlet!Beszélgessünk!!Mit gondolsz arról,hogy egy igazi szemétláda vagyok?-fordult felém.Fújtatott,és nagyon mérgesen nézett.
-Harry én nem...-kezdetem volna el védekezni,de nem adta meg rá a lehetőséget.
-Áh!!!-bólintott egy nagyot.-Rögtön gondoltam,hogy te nem!Te soha nem akartál felzaklatni és nem akartad,hogy rád legyek mérges!Akkor ülj vissza a helyedre és hagyj békén!Te is és a többiek is!Most egyedül akarok lenni!-vágta hozzám a szavakat,majd visszafordult,összehúzta magát és nézte tovább a fellegeket.

Kicsit szomorúan,de visszaültem a helyemre,de nem haragudtam rá.Egy:én kerestem a bajt.Annak ellenére mentem oda hozzá,hogy megkért,ne tegye senki.Kettő:a helyzet nincs éppen jó hatással az idegeire.Ez a szituáció hozza ki belőle,ezt a viselkedést.Egyébként nem beszélne így egyikünkkel sem.Remélem hamar túl leszünk ezen az időszakon!

10:39

*Harry szemszöge*

Amikor a gép leszállt a kórházhoz közeli reptéren,mi azonnal kipattantunk és szálltunk is át a kocsiba,hogy minél hamarabb odaérjünk a kórházba.Az út maximum 5 perces lehetett,de egy örökkévalóságnak tűnt.Amikor az autó megállt,már nem bírtam tovább várni.Rögtön kiugrottam és a recepcióig meg sem álltam.
-Jó napot!Ugye ide hozták a repülőgép baleset sérültjeit?-kérdeztem lihegve.
-Igen!Miben segíthetek?-kérdezte.Milyen kérdés ez?!Mintha valamilyen boltban lennénk és afelől érdeklődtem volna,hogy merre találom a férfi pólókat.Komolyan nem értem!
-Rebecca Jane Morrist keresem!Itt van?-tettem fel a következő kérdést.Ekkor értek be a többiek és álltak meg mellettem.
-Igen.De információt csak közvetlen hozzátartozóknak adhatunk ki!-jelentette ki rezzenéstelen arccal,majd pakolgatta tovább a papírokat.
-Micsoda szerencse!-csaptam össze a tenyeremet.-Még jó,hogy én közvetlenül a barátja vagyok!-egy kicsit kezdtem begurulni.Nyeltem egy nagyot és csak azután folytattam.

 -És ezt mégis mivel tudja bizonyítani?-vonta fel a szemöldökét a hölgy.A hangneme olyan flegma volt,hogy végképp betelt nálam a pohár.Nem tudom,hogy a szerelmem él-e vagy hal,ez meg itt kötözködik velem,ahelyett hogy megmondaná,merre van a szobája.
-Na ide figyeljen!-hajoltam át a pult mögött és egy árnyalattal feljebb vettem a hangerőmet.Ha nem ment szépen és kedvesen,majd így menni fog!Niall és Liam egyszerre fogták meg a vállamat,de egy szúrós pillantást vetettem feléjük,ők pedig nyomban elengedtek.Nem sűrűn vagyok mérges,de ha igen,akkor nagyon!-Talán mutassak fényképeket,hogy elhiggye nekem?Vagy tudja mit?!Menjen fel a Google-ra és írja be,hogy Harry Styles.Őt is kifogja dobni mellettem!Ha most azonnal nem mondja meg,merre találom,a kórház pocsék személyzetének híre megy!A sajtó tönkre teszi magukat!-közlöm vele.Soha nem fenyegetőztem ezelőtt,de most tényleg nagyon kihozott a sodromból.Amúgy sem váltanám be,csak egy kicsit rá akartam ijeszteni.
-Mert?Mégis ki vagy te?!-nevetett ki.A fejem abban a percben lett olyan vörös,mint egy rák és úgy éreztem,hogy azon nyomban felrobbanok az idegességtől.Már azon a ponton voltam,hogy neki megyek,és közelebbről próbálom meggyőzni,amikor Louis elém lépett.

-Hé!Állj le!Majd én megoldom!-tolt arrébb egy kicsit ,majd a recepciós felé fordult.-Drága Hölgyem!Ez a fiú..-mutatott felém.-....tegnap veszett össze azzal a lánnyal,aki ebben az épületben fekszik.A vita miatt egész éjjel nem aludt,majd reggel az a hír várta,hogy a szerelme repülőbalesetet szenvedett.Azóta pedig semmit nem tud róla.Na már most....Árulja el nekem!Maga szerint,hogy érezheti magát?-kérdezte tőle.A nő nem válaszolt.-Gondoltam,hogy nem tudja,mivel még nem volt ilyen helyzetben.És őszintén azt kívánom,hogy ne is legyen!-folytatta Lou türelmesen.-Ha ezt megvitattuk,legyen olyan kedves,és árulja el,merre találjuk Beckyt!-kérte meg szépen.
-Negyedik emelet,22-es szoba.-adta meg magát.Nem tudom,hogy azért,mert Louis olyan kedves volt vele,vagy azért mert nem látta jónak,ha még jobban feldühít,de elmondta.Én pedig azonnal a lift felé indultam.
-Köszönöm!-bólintott Louis,majd a fiúkkal együtt elindult utánam.-Amúgy mi vagyunk a One Direction!Nézzen utánunk,hogy legközelebb ne legyen ilyen jellegű fennakadás!-szólt vissza,mielőtt a lift ajtaja bezárult volna.Pár pillanat,és meglátom mi lett Vele!