Sunshine In My Heart

50.fejezet

"Mindent a maga idejében!!..."

Hát megint itt vagyunk...még hozzá nem egy átlagos résszel!!Ez az 50.fejezet,ami azt jelenti,hogy már biztosan a felénél járunk a történetnek!.:) El sem tudjátok hinni,hogy mennyi örömet okoztatok nekem az elmúlt hónapokban és a tudat,hogy még mindig várnak rám dicséretek teljesen felvillanyoz!.:) Szóval köszönet mindenért!<3 Szerintem ehhez a részhez pont illik,hogy újra elindulnak a dolgok Beckyvel..:P Remélem mindenkinek tetszeni fog!Jó olvasást!.:)

2014.November.14. (Péntek)

16:31

*Polly szemszöge*

A mai nap volt az eddig leghosszabb az egyetemen!Legalábbis annak tűnt!Csak ültem az órákon és arra vártam,hogy teljen az idő.Egyszer egyszer hozzászóltam a tananyag megvitatásához,de semmi több.Amúgy sem szeretem az iskolát,de most,hogy tudom,a barátnőmmel is beszélgethetnék 3 hónap után,még úgy sem volt türelmem kivárni az óráim végét.Nem csoda,hogy amikor a dékán bejelentette,hogy szerinte "máról ennyi",nem bírtam magammal.Fogtam a könyveimet,belehajigáltam a táskámba,felkaptam a kabátomat és már szaladtam is kifelé egy "Sziasztok!" kíséretében.

Amikor kiértem a hideg,őszi idő megcsapta az arcomat.Az egyre erősödő szél felkapott egy halom levelet és egyenesen az arcomba fújta őket.Hideg és nyirkos érzés futott át rajtam és gyorsan lesepertem magam.
-Utálom ezt az időt!-adtam halkan hangot az elégedetlenségemnek.-Taxi!!!!-kiabálta,miközben a kezemmel vadul csapkodtam a levegőben,hogy észrevegyen a sofőr.Máskor mindig gyalog megyek,de ebben az időben nem volt kedvem sétálgatni.Attól féltem,hogy elkap egy vihar és akkor bőrig áztam volna.Viszont úgy látszik bejött a taktikám,hiszen a jármű pár pillanat múlva megállt előttem.Óvatosan szálltam be az autóba,vigyázva,nehogy belelépjek a járda melletti pocsolyába.Nem hiszem,hogy a sofőr örülne,ha összekoszolnám a kárpitot!-Jó napot!A St.Thomas kórházba legyen szíves.-kértem.A sofőr bólintott és már indultunk is.

A kórház,ahol Becky "lakott" már több,mint 90 napja,a Labeth Palace úton volt.Amikor Harry kiválasztotta,hogy hová szállítsák át Becket,több dolgot is figyelembe vett.Fontos volt neki,hogy milyen a kórház hírneve.Hát mondhatom,hogy a St.Thomas egy igen előkelő hely,kedves és képzett orvosokkal.Ebből a szempontból tökéletes.És a környék sem semmi!!A kórház nincs messze a Temzétől és a Big Ben-től,így a kilátás is mesés.És nem utolsó sorban az egyetemhez is elég közel van.Ez a hely tökéletes volt minden szempontból.A baj onnan eredt,hogy a barátnőmnek kórházban kellett lenni.Vagyis még mindig ott van,de remélem,hogy már nem sokáig.

-Itt vagyunk,Hölgyem!-parkolt le a sofőr egy 6 perces út után.Odaadtam neki a fizetségét és már szálltam is ki.Gyors léptekkel indultam a bejárat felé.
-Helló!Azt hittük ma már be sem jössz!-mosolygott rám az egyik nővér,akit azt hiszem,Marynek hívtak.Minden nap látott,amióta Becky itt van.Kedves lány és igazán segítőkész.Ő volt az első,aki megkérdezte,hogy kérek e valamit,mindig figyelte Becky állapotát és elmondta nekem,ha észrevett valamit.Nagyon megkedveltem az elmúlt időszakban.
-Szia!De itt vagyok,csak most lett vége az óráimnak az egyetemen.-magyaráztam.-De ha nem haragszol most sietek!Még látjuk egymást!-intettem és felsprinteltem a lépcsőn.

Barátnőm szobája a negyedik emeleten van,de egy cseppet sem bántam,hogy nem lifttel mentem.Mindig is az a típus voltam,aki imádott mozogni,így egy kisebb lépcsőzés nem ártott meg nekem.
-Szia!!-vágtam be az ajtót,mihelyst odaértem.-Hogy vagy??Minden oké??-hadartam boldogan,miközben becsuktam magam mögött az ajtót.Becky az ágyában feküdt és valami újságot lapozgatott.Lehet,hogy egy ici-picit megijesztettem.De nem biztos!.:D
-Szia.-köszönt egy kisebb szünet után.-Jól vagyok,csak ne kellene ennyit feküdjek!Még a Wc-re is kerekesszékben tolnak ki,nehogy valami bajom legyen!Kész röhej!Nem bírom ezt a semmit tevést!!-puffogott,miközben éppen a kabátomat akasztottam fel az ajtó melletti fogasra.Becky mindig is ilyen volt.Nem bír megülni a fenekén 5 percnél tovább.A középiskolában,a 45 perces órákat csak úgy élte túl,hogy folyamatosan járt a lába és mocorgott a székén.Így utólag belegondolva borzalmas padtárs volt!Mindig megrúgott,igaz véletlenül és mindig bocsánatot kért,de akkor is.Hogy én milyen jó barátnő vagyok,hogy nem ültem el mellőle?!Nagy piros pont magamnak!.:D-És neked milyen napod volt?-kérdezte mosolyogva.
-Fárasztó és ki nem állom az iskolát!Ráadásul te meg itt pihensz,amíg én szenvedek!Nem gondolod,hogy ez nem fer?!-kérdeztem tőle viccesen,miközben elhelyezkedtem az ágya melletti fotelban.Felhúztam a lábaimat és kezeimmel átkaroltam őket,majd a fejet a térdemre tettem.Kényelmes volt.

-Öhm...kérdezhetek valamit?-nézett rám félénken.
-Persze!Ha tudok még válaszolok is rá!-ugrattam,amin nevetni kezdett.Még mindig érezhető rajta,hogy nem biztos magában.-Figyelj!Attól,mert te nem emlékszel rám,én még emlékszem rád!És ugyanúgy a legjobb barátnőd vagyok,akiben megbízhatsz,akármiről is van szó!-mosolyogtam rá.Ideje lenne,ha emlékezne rám,mert hiányzik az őszinte hülyéskedés a legjobb barátnőmmel!
-Oké!-bólintott határozottan és mosolyogva.Végre felfogta,hogy én még mindig én vagyok!Király!-Akkor...-kezdte.Odanyúlt a telefonjához,keresgélt egy keveset,majd elindított egy számot.Egy olyan számot,amit mind a ketten jól ismertünk...és szerettünk!A szívem hirtelen olyan gyorsan kezdett kalapálni,hogy azt hittem meghallja Becky is.Nagyon igyekeznem kellett,hogy ne mutassam ki a megdöbbenésemet.-Kik ők?-bökte ki egy fél perc múlva.
-Hát....ők a kedvenc bandánk!-mondtam egy rövid eszmefuttatást követően.Próbáltam rövid és tömör választ adni,hátha nem kérdezne többet.Nem jött össze!
-És mióta szeretjük őket?Vagy elmesélhetnéd,hogyan találtunk rájuk?A tévében?Az interneten?Voltunk már a koncertjükön??-itt vett egy nagyobb levegőt,majd folyatta,mielőtt beszélni kezdtem volna.-És van más közünk is hozzájuk?Arra is kíváncsi vagyok,hogy néznek ki!Elmesélhetnéd!Vagy tudod mit?!Mutass nekem róluk képeket!-hadarta izgatottan.Meg áll az ember esze,hogy mennyit tud hadarni ez a lány!Elmosolyodtam,mert most először volt olyan,mint a beleset előtt.Ez hiányzott.A régi Becky!

Nem voltam benne biztos,hogy jó ötlet,de végül mutattam pár képet a One Directionről.Ezzel sikerült eltereljem a figyelmét és nem kellett válaszolnom a sok kérdésére!Egy null ide!Nem volt nehéz képet találni a fiúkról,mert tele volt vele a telefonom.Volt olyan is amit én csináltam egy-egy boldog pillanatban,de volt olyan is,amit a netről töltöttem le.

 -Oké,azt hiszem választottam!-jelentette ki,amikor az utolsó képet mutattam neki.Egy pillanatig nem értettem,hogy mire érti,de miután folyatta teljesen világos lett,hogy mit választott.-Ő a leghelyesebb!-mutatott Harryre.-Tetszik a haja!És az a mosoly!! Egy igazi csoda pasi!Komolyan,mint egy félisten!Szerencsés lehet az a lány,aki a barátnőjének tudhatja magát!-mosolygott rám.Elképesztő,hogy mennyire oda van érte!Egy 3 hónapos kóma és egy emlékezet kiesés sem képes teljesen kiűzni a fejéből Harryt!Már másodszorra szúrja ki magának!-Hogy hívják őket?-nézett rám kíváncsian.
-Öhm...-pillantottam rá.Össze voltam zavarodva és nem tudtam,hogy mit mondjak neki.-Elmondom,ha visszajöttem!-vágtam rá.-Most el kell szaladjak valahová!De sietek!-hadartam,majd felkaptam a kabátomat és már mentem is ki.-Szia!-köszöntem el és gyorsan magamra csaptam az ajtót.

Hirtelen nem tudtam,hogy mit mondhatnék neki!Nem hiszem,hogy jó hatással lenne rá,ha minden egyszerre jutna az eszébe.Niallről,Zaynről,Liamről és Louisről szívesen meséltem volna neki,de ha elkezdünk róluk beszélni,úgyis a Harryvel való kapcsolatánál kötöttünk volna ki.És Harry összetörte a szívét!Én pedig nem akartam,hogy a padlóra kerüljön emiatt.Tudom,hogy egyszer úgyis az eszébe fog jutni minden,de még túl korai lenne!Még csak tegnap ébredt fel!

Ki kellett találnom valamit,amit beadhatok neki,ha visszamegyek.Úgy döntöttem,hogy sétálok egyet és kiszellőztetem a fejem.Talán a friss levegőn eszembe jut majd valami használható sztori erről az egészről.Nem akarok hazudni neki,de Ed is azt tanácsolta,hogy ne mi mondjuk el neki a dolgokat,mert jobb,ha magától jön rá mindenre.Mindent a maga idejében!!Nem de?!

*Harry szemszöge*

Tegnap este olyan 9 óra körül hívott Polly,hogy tudassa velem a  jó hírt,miszerint Becky felébredt.Először nem szóltam semmit,majd megkértem,hogy ismételje meg.Egyszerűen nem hittem a saját fülemnek!Annyira vártam már,hogy el sem hittem!Miután háromszor biztosított róla,hogy nem hazudik,akkorát kiáltottam,hogy egész Los Angeles felriadhatott rá!Szegény Pollyt bombáztam a kérdésekkel,amik az eszembe jutottak,de ő totál nyugodtan válaszolgatott.Az boldogság után mérges lettem magamra,hogy nem lehetek mellette.Meg persze a többiekre is,mivel ők rángattak el mellőle,hiába mondtam nekik,hogy hamarosan felébred.Nem hittek nekem és ez lett az eredménye!Nem lehetek ott vele!

Természetesen,ettől függetlenül hihetetlenül boldog voltam!Egyszerűen nem bírtam magammal!Ez a helyzet olyan,mint amikor valaki visszahozza az elveszett pénztárcádat.Rengeteg fontos irat és sok pénz volt benne,és amikor már majdnem teljesen biztos vagy benne,hogy senki nem adja vissza neked,mégis megteszik és te mindennél hálásabb vagy neki.Én is hálás voltam,hogy visszakaptam Beckyt!Ő a mindenem és soha,de soha nem akarok megint ennyi időt eltölteni nélküle!

Most már újra megcsókolhatom,úgy,hogy vissza is kapom.Megint hallhatom nevetni,beszélni és láthatom a mosolyát az arcán,amit én varázsolok oda.Újra végignézhetem,ahogyan reggel készülődik.Megfésülködik,megmossa a fogát és az arcát,majd kisminkeli magát.Csinos feneke vonzza a tekintetem,amikor kitipeg a fürdőből a pizsamájában,ami az egyik saját pólóm.Megint megcsókolhatom és újra vele lehetek!Éjjel és nappal!Végre megszűnik a hiányérzet,amit mindennap éreztem nélküle!Vége!!Megint minden a régi lehet!

Legszívesebben már akkor indultam volna Londonba,amikor Polly hívott,de sajnos nem olyan egyszerű eljutni Los Angelesből Londonba!Az interjúkat és a koncerteket figyelembe véve,a legkorábbi gép,amit elérhettem 14:05-kor indult és alig pár perce szállt le.Hiába is vártam annyira,hogy megint vele legyek,türtőztettem magamon és előbb haza mentem.Lepakoltam a cuccaimat és rendbe szedtem magam.Friss és tiszta ruha,fogmosás,hajigazítás,egy kis dezodor(Becky kedvence) és már készen is voltam.Kicsit olyan első randi érzete volt az egésznek.Nagyon izgultam,mivel már rég nem láttuk egymást.Plusz még a Hannah ügyet is meg kell vele beszélnem...Gyorsan behajigáltam néhány dolgot az egyik sporttáskába,amire szüksége lehet.Jah,meg tettem el magamnak is váltás ruhát,mert úgy terveztem,hogy ott maradok nála.A fiúk is haza jönnek,mert látni akarják Becket,csak nekik még ma este lesz egy interjújuk,amin én sajnos "betegség miatt nem vehetek részt".Jó alibi,mi?! :D A sajtónak nem kell mindenről rögtön tudni!Néhány dolog jobb,ha egy ideig rejtve marad!

17:02

*Becky szemszöge*

 Polly már több,mint egy fél órája elment.Elég furcsán viselkedett!Az egyik pillanatban arról győzköd,hogy megbízhatok benne és bármit kérdezhetek tőle.Amikor pedig végre kérdezek,mintha nem akarna válaszolni.Mintha megváltozott volna a viselkedése.Egy csomó ideig kellett győzködnöm,mire mutatott pár képet a One Direction-ről,ami,mint kiderül,a kedvenc bandám.Nem értem,hogy miért,de a dalszövegeikre emlékszem csak.Semmi másra!De a tudat,hogy végre van valami,ami a régi énemtől maradt hátra,megnyugtat.Amikor meghallom a hangjukat valami érdekes vibrálás fut végig a testemen és azt érzem,hogy ismerem őket.Mintha szorosabb kötelék fűzne hozzájuk,mint egy szokványos rajongót.De hát ez hülyeség!Hogyan kötődhetnék olyen híres emberekhez,amikor én nem vagyok az?!Még a nevüket sem tudom!

Gondolataimból halk kopogás zökkentett ki.
-Tessék!-mondtam unottan.Azt hittem,hogy megint egy orvos,vagy egy nővér lesz,hogy ellenőrizzen.Minden félórában bejönnek és megkérdezik,hogy vagyok.Komolyan,mintha valami természetfeletti dolog történt volna velem!Nem értik meg,hogy nincs semmi bajom,nem fáj semmim!Az egyetlen probléma,hogy semmire nem emlékszem!Ennyi az egész!Ezen pedig úgysem tudnak segíteni!Amúgy meg,ha valami bajom van itt a nővérhívó.Csak megnyomok egy gombot és már jönnek is!Tényleg kezd elegem lenni ebből az egészből,ezért türtőztetnem kell magam,hogy ne legyek bunkó a személyzettel.Nehéz feladat lesz!

(ZENE)
 Az ajtó lassan kinyílt,de nem az orvos volt az és még csak nem is egy nővér.Azt a valaki,aki belépett sokkal inkább tűnt egy félistennek,mintsem egy hétköznapi embernek.Tekintetét azonnal rám vezette,majd egy gyönyörű mosoly jelent meg az arcán.Az ajtó legalább 3 méterre volt tőlem,de még így is láttam,hogy gödröcskéi vannak.Barna haja göndör fürtökben takarta el a fülét,de jól állt neki.Soha nem hittem,hogy egy göndör hajú pasi jól nézhetne ki.Vagyis úgy rémlik.Most viszont...Ő tökéletes.Mintha egy meséből lépett volna ki,ahol ő a csodálatos herceg.Fehér pólót és fekete farmert viselt.Mind a két ruhadarab kellően kihangsúlyozta az alakját.Nem volt az az izompacsirta,de nem volt gyenge.Ahogy az ajtót nyitotta megfeszültek a karizmai.Bal kezén szürke óra pihent,karján tetoválások rajzolódtak ki,pólójára egy nyaklánc lógott,kereszt alakú medállal.
-Szia!-szólalt meg,amikor belépett a küszöbön.A hangjától a szívem hatalmasat dobbant,és a testemen átfutott a libabőr.Az arcába lógó tincseket egyetlen,könnyed mozdulattal arrébb söpörte,így tisztán látható volt arcának minden vonása.Állkapcsa férfias,a mosolya kisfiús,a szemei pedig lehetetlenül zöldek.Hogyan lehet,hogy egy emberen ennyi különböző dolog van?!-Hogy vagy?-kérdezte mosolyogva.És Istenem...az a mosoly ellenállhatatlan volt.Kisfiús,de veszélyesen csábos.Mi lehet a trükkje?

Egy pillanatig állt az ajtóban,és arra várt,hogy megszólaljak,de nem tudtam.Mintha valaki belém fojtotta volna a szavakat,mert egy hang sem jött ki a számon.Akartam neki köszönni és megmondani,hogy jól vagyok,de nem tudtam.Nem mertem..Szerettem volna,megkérdezni,hogy ki ő és miért jött el hozzám,de ezt sem tudtam megtenni.Teljesen megbabonázott.
-Oké...-mondta viccesen,majd elnevette magát.A nevetése lehengerlően mély,öblös és őszinte volt.A lágy,de mégis érdes hang körülölelt és melegséggel árasztott el.Mi ez az egész?!-Ezt neked hoztam.-szólalt meg megint,majd elindult felém.A háta mögül egy csokrot húzott elő.A gyönyörű piros és fehér rózsák élénken hatottak a homályos fényben.Fel sem tűnt,hogy valamit rejteget a háta mögött.Annyira lekötött a kinézete,hogy nem volt időm észre venni!-Gondoltam,3 hónap után hiányozhat a természet.Ki akartalak vinni,de Ed szigorúan megtiltotta,hogy elhagyd a szobád.Nem értem miért.De mindegy!A semminél azért a virágok jobbak!-mosolygott rám,és felém nyújtotta a csokrot.Remegő kezekkel,szavak nélkül nyúltam utána.Az ujjai egy pillanatra az enyémekhez értek,és perzselték a bőröm.Gyorsan elrántottam a kezemet,mert nem tudtam mire vélni a reakciómat.Olyan erős érzelmek támadtak fel bennem,amelyek megijesztettek.Nem igazán tudtam hova tenni,de abban biztos voltam,hogy fontos szerepet játszott az életemben.Vagy még mindig fontos,csak én nem tudok róla?!

A virágokat letettem a mellettem lévő szekrényre anélkül,hogy megköszöntem volna.Összehúzta a szemöldökét és furcsán nézett rám.Fogta magát és a beleegyezésem nélkül leült az ágyamra,egyenesen velem szemben.Nem szóltam rá.Feltornáztam magam ülő helyzetbe,hogy nagyjából egy magasságban legyünk.Alig 20 centi választott el tőle,és éreztem,ahogy a pulzusom megemelkedik.
-Annyira hiányoztál!-mondta és hirtelen megölelt.Karjaival erősen fogott,de nem fájt.Inkább biztonság érzetet adott,mégsem voltam képes vissza ölelni.De ellökni sem tudtam magamtól.Olyan volt,mintha a közelsége feltöltené a testemet energiával.Éreztem,hogy...szeret!Igaz,hogy azt még nem tudom,milyen módon,de biztosan szeret.-Valami baj van?-kérdezte,miután elhúzódott.Rájött,hogy nem ölelem vissza.Jesszus!Szegénynek még senki sem mondta el,hogy amnéziám van.Vagyis nekem így jött le,mivel elég értetlen fejet vágott.-Hívok egy orvost!-jelentette ki aggódva,és abban a pillanatban felpattant az ágyról,de én megragadtam a csuklóját.Megállt és visszafordult felém.
-Ne!Nem kell!Nincs semmi baj!-húztam vissza az ágyra.Ezek voltak az első szavak,amiket képes voltam kinyögni,amióta megláttam.-Jól vagyok,az orvosokból meg már elegem van!-folytattam,mert úgy tűnt,hogy az előbb nem hitte el.
-Akkor miért vagy olyan....távolságtartó?-kérdezte.-Még mindig haragszol?-hajtotta le a fejét.Szomorúság és megbánás játszott az arcán.
-Nem!-vágtam rá.Nem tudom,hogy miért,de meg akartam vigasztalni.-Vagyis nem tudom!-helyesbítettem.
-Mi?Hogy-hogy nem tudod?!-nézett rám értetlenül.Magamon is meglepődtem,amikor az volt róla az első gondolatom,hogy "de aranyos".Miért találok aranyosnak egy olyan fiút,akiről azt sem tudom,hogy kicsoda?És miért engedem neki,hogy megöleljen,miért engedem,hogy az ágyamon üljön?De legfőképp,miért ég még mindig ott,ahol hozzám ért?

Elnevettem magam!Micsoda hülye gondolataim vannak!Ő egy fiú,én pedig lány vagyok.Ő iszonyat jól néz ki,nekem pedig tetszik!Mindössze erről van szó!Velem együtt felébredtek a hormonjaim is!Valamint a szituáció is elég nevetséges volt.Ott ültem és nem tudtam,hogyan közöljem vele,hogy nem emlékszem rá.Szegény vajon mit fog érezni?Talán jobb,ha egyszerűen csak túlesek rajta.Igen,úgy a legjobb!
-Azért vagyok...ilyen,mert...-kezdtem bele.-Azért nem tudom,hogy haragszom-e,mert azt sem tudom,hogy miért kellene haragudjak.Én..amnéziás vagyok.-böktem ki.

Figyeltem az arckifejezését,de nem láttam mást,csak megdöbbenést.Egy árva szót sem szólt,csak nézett rám és nagyokat pislogott.Mintha arra várt volna,hogy azt mondjam,"ez az egész csak egy vicc volt".Sajnos nem tehettem,mert ez a valóság.Nem emlékszem rá,bármennyire is fájt ez neki!